Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját
itt.
Elhangzott: Március 15-én 11 órakor a Múzeumkertben
Polgártársaim, Magyarok!
Március 15-e a magyar nemzet szabadságünnepe.
A Múzeum, ahol ünneplünk, a magyar reformkor egyik legnagyszerűbb alkotása. 1848. március 15-én a reformkor itt, ezen a helyen ért össze a szabadsággal.
1894. március végén – 110 éve – itt ravatalozták fel Kossuth Lajost. Ide hozták haza, és innen vitték a Kerepesi temetőbe. Kossuth 1849-ben menekült el, de valójában soha nem hagyott itt minket.
Most mi vagyunk itt. Itt, ebben a térben találkozik velünk az idő és a történelem.
Ezt a napot mi magyarok tettük ünneppé. Nem örököltük, nem kaptuk, hanem teremtettük. Teljesen és tökéletesen a miénk. Akkor is a miénk volt, amikor el akarták tőlünk venni. Nem adtuk. Sem pecsovics kormányoknak, sem az oroszok bábjainak. Nem adtuk, mert a mi ünnepünk az a mi szabadságunk. Amíg lesz magyar, addig lesz március 15-e. Amíg lesz március 15-e, addig lesz magyar szabadság.
1848-ban Petőfi erre a napra verset írt. Eredetileg úgy kezdte: „Rajta magyar, hí a haza”. Azt mondták neki: ez nincs így jól. A magyar csak úgy tud elindulni, ha talpra áll. Áthúzta a „rajta” szót és odaírta: „Talpra”. „Talpra magyar”. S, a nemzet talpra állt.
Március 15-e nem csak ünnep. Március 15-e olyan nap, amit szeretünk.
Szeretjük március 15-ét, mert egyet jelent nekünk a szabadsággal. Amikor 1849-ben Szemere Bertalan megalakította kormányát, azt mondta: „kormányom iránya demokráciai, respublicai és forradalmi”.
Szeretjük, mert számunkra vonzó normákat teremtett. 1848/49 jogokat, méltóságot és szabadságot adott. Az országnak függetlenséget, a népnek felelős kormányt, közteherviselést és sajtószabadságot. A parasztoknak jobbágyfelszabadítást, – igaz későn – a nemzetiségeknek törvényt, a zsidóknak állampolgári jogegyenlőséget. Mérce és minta született. Ez volt a liberális áttörés.
Szeretjük, mert nemzeti színt teremtett. A pirosat, a fehéret, a zöldet. Azt, ami számunkra azóta is a magyarságot jelképezi. Akkor még tudták, hogy a színek mit jelentenek: a piros az erő, a fehér a hűség, a zöld a remény. Erő-hűség-remény: ezt választotta a magyarság saját eszményének.
Szeretjük, március 15-ét, mert szabadsághősöket adott nekünk. Van, akinek tudjuk a nevét közülük, van, akinek nem. Kossuth úgy hívta a honvédeket: névtelen félistenek.
Szeretem azt, hogy ez a magyar szabadságtörténet számomra családtörténet is. Büszke vagyok arra, hogy a névtelen félistenek utódai a polgártársaim. Jó magyarnak lenni, szabad magyarnak lenni még jobb.
Polgártársaim! Magyarok!
A büszkeség a kulcsszó. Nem a kudarc, hanem a siker tesz büszkévé. Március 15-e siker, a magyar szabadság sikere.
A bátorság is kulcsszó. Ahhoz, hogy büszkék lehessünk, bátornak kell lennünk. Deák azt mondta: „Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad!” Igaza volt, igaza van. Ők mertek kockáztatni. Mertek bátrak lenni. A magyar haza a szabad haza. A történelem pedig a bátraké.
De Petőfi óta tudjuk, – s ezt Deák is tudta – hogy haza csak ott van, ahol jog is van. Igen: a magyar szabadság nem a területről, a földről szól. A magyar szabadság az emberekről szól. Kölcsey Himnuszában nem az országra kéri Isten áldását. Azt mondja: „Isten, áld meg a magyart!” Az ember az első: csak szabad ember tud szabad hazát teremteni. A magyar szabadság az emberek szabadsága; a magyar haza az emberek szabadságközössége. A szabadság teremt az országból hazát.
A szabad magyar nem csak cél, hanem lehetőség is. Lehetőség arra, hogy jobb emberek legyünk. „Hosszú rabszolgaság nem szül hősöket” – mondta Kossuth. A szabadság ad belülről táplálkozó erkölcsi erőt, tartást, méltóságot.
Polgártársaim! Magyarok!
Sokan azt mondják: magyarnak lenni kudarctörténet. Én azt mondom: sikertörténet. Sikertörténet, bár rengeteg áldozattal.
Sikerült államot alapítani, sikerült az államunkat megtartani. Bejött a tatár, kiment a tatár. Bejött a török, de ki is ment, és ugyanígy a német és az orosz is. Mindegyik saját dicsőségét zengte, de ez a dicsőség hamis volt és elenyészett.
Mi maradtunk, mi itt vagyunk. Sokat áldoztunk létünkért. Magyarország története a névtelen félistenek története. Létünk nem érdem, hanem tény. Az érdem az, hogy képessé váltunk a szabadságra; az érdem az, hogy volt március 15-énk; az érdem az, hogy hazát teremtettünk az országból; és érdem az, hogy szabadságunk képes volt nemzetünket megszülni.
Az érdem az, hogy tudjuk: nem szabad engedni a 48-ból.
Európa a görög mitológia nőalakja. Hungária is nőalak: Magyarországot szimbolizálja.
Európa és Magyarország két testvér, közös kultúra leszármazottai. Egyikük egy egész kontinensnek, másikuk egy országnak adott nevet. Ebből a közös kultúrából származik a mi szabadságunk, a mi nemzetünk, az ünnepünk, a szeretetünk, a büszkeségünk, a bátorságunk.
Most Hungária visszatalál testvéreihez, a testvérek visszatalálnak Hungáriához.
De egy családban is mindenkinek megvan a saját arca, a saját története, a saját személyisége, a saját lényege.
Ezért soha nem szabad elfelednünk azt, amit mindannyian tudunk, s amit március 15-ének köszönhetünk:
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!