2024. április 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Alacsonyabbak a ponthatárok idén a felsőoktatásban

2006. július 27.
Alacsonyabbak az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok, mint tavaly - derült ki a pontszámok meghatározását követően csütörtökön; 2006-ban összesen 93 ezer hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait.

fotó: Rudasy András

Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár budapesti sajtótájékoztatón közölte: 2006-ban több mint 132 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, 70 százalékukat felvették valahová. A tavalyi 35 helyett idén négy szakon kellett a bejutási határt az elérhető maximális pontszámnál, 144 pontnál meghúzni. Maximális pontszámot kellett teljesíteni kommunikáció szakon az ELTE-n, a Zsigmond Király Főiskolán, a Budapesti Corvinus Egyetemen a nemzetközi gazdálkodás szakon, valamint az ELTE szlavisztika, szerb szakán.

Az idei évben kilenc szakon volt 140 pont felett a bejutási küszöb, ez az összes képzés 1,03 százaléka, szemben a tavalyi 1,6 százalékkal. Emellett 83 olyan szakot találni, ahová 131 és 140 közötti pontszámmal lehetett bejutni, ami az összes nappali, államilag finanszírozott alapképzés 9,54 százaléka, szemben a 2005-ös 10,33 százalékkal. Ugyanakkor 943 olyan szak van, ahol már akár minimumponttal, az alapszakoknál 78, a felsőfokú szakképzésben 72 ponttal be lehet jutni. Ezek általában diplomás képzések, s az esetek többségében költségtérítésesek.

Manherz Károly elmondta: teljesen feltöltik az államilag finanszírozott 62 ezres keretszámot, ebből 57.523 diákot már felvettek, a fennmaradó helyeket a hitéleti képzésekre, a fellebbezésekre, külföldi ösztöndíjakra, hátrányos helyzetűek számára, illetve a határon túli magyaroknak tartják fenn.

A legtöbb felvételiző gazdálkodási és menedzsment, jogász szakra került be, de sok a mérnök informatikus, a turizmus-vendéglátás, kommunikáció és médiatudomány, pénzügy és számvitel, gépészmérnöki, kereskedelem és marketing képzésekre felvett hallgató is. A következő tanévtől a legtöbben a Pécsi Tudományegyetemre járnak majd, de sok gólya lesz az ELTE-n, a Szegedi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen is.

Az államtitkár közlése szerint a műszaki és természettudományos karokra - az uniós ajánlással összhangban - több diákot vettek fel és viszonylag jó pontszámokkal. Ugyanakkor a nyomás a bölcsészszakok és a jogi képzés felé továbbra is érvényesül.

Idén újdonság volt, hogy képzési területekre vették fel a diákokat, s az idei évtől válik általánossá a bolognai folyamatnak megfelelő új képzési szerkezet.

Az államtitkár úgy értékelte, hogy nyugodt felvételi időszakot zárnak le, s egy átlagos felkészültségű, középszintű érettségit tett diáknak jó esélyei voltak a bejutásra.

Azok a hallgatók, akiknek most nem sikerült bekerülniük felsőoktatási intézményekbe, azok a nyár végi pótfelvételin próbálkozhatnak. Augusztus 11-ig közvetlenül a felsőoktatási intézményeknél lehet majd jelentkezni.

A felsőoktatási intézmény ezen túl levélben felajánlhatja a hallgatónak, hogy költségtérítéses képzésben folytassa tanulmányait. A hivatalos pótfelvételi lehetőségek július 27-én kerülnek fel az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapjára.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok