2023. október 3.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Elkészült az intézeten kívüli szülést szabályozó rendelet tervezete

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság elkészítette az intézeten kívüli szülést szabályozó rendelet tervezetét – jelentette be Szócska Miklós államtitkár december 20-án. Mint mondta, az ágazat vezetése ebben az esetben is szakított a korábban megszokott parancsvezérelt egészségpolitikával, s tabukat ledöntve az otthonszülés kapcsán több esetben is sajtónyilvános egyeztetéseket folytatott az érintett szakmai és civil szervezetekkel. Az eredmény jól példázza azt, hogy az egészségügy jelenlegi helyzetében, nehéz problémák kezelésében is csak a párbeszéd hozhat megoldást.
2010. december 20.

Karácsonyi ünnepség a NEFMI-ben

Ma 18 órakor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium karácsonyi ünnepséget rendez 120 hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyermek számára. A rendezvényen a Magyar Cirkusz és Varieté növendékei adnak műsort.
2010. december 20.

Dr. Réthelyi Miklós beszédet mondott a pécsi Kodály Központ avatásán

Fotó: Kultúra.hu
December 15-én Pécsett látványos gálaműsor keretében átadták a 6 milliárd forintból épült Kodály Zoltán Koncert- és Konferenciaközpont, mely az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik legnagyobb beruházása. Az ünnepélyes avatón részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szőcs Géza a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Páva Zsolt, Pécs polgármestere.
2010. december 17.

Tárgyalások az Eurotransplanthoz való csatlakozásról

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára, Szócska Miklós a mai napon újabb egyeztetést tartott a transzplantációt érintő kérdésekről, a szabályozott nemzetközi szervcserék lebonyolításának intézményi lehetőségeiről az érintett szakmai szervezetekkel.
2010. december 16.

Megkapják az elmaradt normatívát a nem állami, nem önkormányzati fenntartású, valamint egyházi közoktatási intézmények

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kezelésében lévő közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás előirányzatát az előző kormány tudatosan alultervezte, ezért a jogutód minisztériumnak az eredeti költségvetési előirányzat túllépését kellett engedélyezni. Az erről szóló jóváhagyást a tárca augusztusi kezdeményezésére a kormánytól a 1228/2010. (XI. 8.) számú határozatával megkapta.
2010. december 15.

A minőség javítása közös érdek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága három alkalommal folytatott egyeztetető tárgyalást a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának delegációjával az új felsőoktatási törvény koncepciójáról.
2010. december 15.

Megújul a szakmai kollégiumi rendszer

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága megújítja a szakmai körökben sokat vitatott egészségügyi szakmai kollégiumokat. Az átalakítás célja egy megbízhatóan működő egészségügyi struktúra létrehozása, amelyhez elengedhetetlen, hogy a szakmai testületek megválasztásának és összetételének legitimitását, valamint a testület által adott állásfoglalások megalapozottságát az orvostársadalom elfogadja.
2010. december 15.

A 2011. évi felsőoktatási felvételi eljárások

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
A 2011. évi első felvételi eljárásra, a keresztféléves képzésekre októberben megjelent a felvételi tájékoztató, beérkeztek a jelentkezések. A 2011 szeptemberében induló képzésekre vonatkozó felvételi tájékoztatók a jogszabályi előírások alapján, a mai napon megjelentek, papír alapon és az interneten is elérhetők.
2010. december 15.

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadta a Népművészet Mestere-díjakat

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadta a Népművészet Mestere-díjakat
2010. december 14-én a budapesti Hagyományok Házában átadták a Népművészet Mestere díjakat. Az ünnepségen részt vett Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Dr. Jávor András közigazgatási államtitkár és Kelemen László a Hagyományok Háza főigazgatója. A kormány rendelete alapján a kulturális miniszter által felkért szakmai bizottság azokat jutalmazta, akik a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el és a fogásokat megőrizve, tanítványoknak továbbadva őrködnek nemzeti értékeink, hagyományaink felett.
2010. december 15.

Jelölés a Nemzet Sportolója címre

A sportról szóló 2004. évi I. törvény 62. § (1) bekezdése értelmében a Kormány „Nemzet Sportolója” címet és ezzel járó életjáradékot biztosíthat tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért olyan sportoló számára, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben.
2010. december 15.

Életet menthetünk - közös felelősségünk

A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent, a szélsőséges időjárással szemben azonban a hajléktalanok a legvédtelenebbek. Az elmúlt évek keserű tapasztalata, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit több odafigyeléssel, segítséggel.
2010. december 14.

Megkezdte működését a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecseren

Megkezdte működését a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecseren
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter avatta fel a devecseri rendelőintézet azon új részét, ahol az októberi vörösiszap-katasztrófa hatása által érintett települések lakói jelentkezhetnek különféle szűrővizsgálatokra. Ezek elvégzésében az Ajkai Kórház laboratóriumi hátterével, a Máltai Szeretetszolgálat pedig egy tüdőszűrést végző szűrőbusz beállításával működik közre.
2010. december 14.

Jövőre online jelenthetnek a háziorvosok

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága prioritásként tekint az alapellátásra, ezért Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Beneda Attila kabinetfőnök a mai napon konzultációra hívta a felnőtt és a gyermek háziorvosokat.
2010. december 14.

Ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

Ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia
A magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) 2010. december 11-én, Budapesten tartotta idei második ülését, amelyen 9 régióból 45 szervezet képviselője vett részt.
2010. december 13.

Az alapelvekben nincs vita a rektorokkal

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) 12 oldalas véleményt juttatott el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának az új felsőoktatási törvény koncepciójáról.
2010. december 11.

A HÖOK-kal egyeztetett az Oktatásért Felelős Államtitkárság

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága – immáron harmadik alkalommal – egyeztető tárgyalást folytatott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának delegációjával az új felsőoktatási törvény koncepciójáról.
2010. december 9.

2011 januárjában indul a Márai-program

2011 januárjában indul a Márai-program
Jövő év januárjában indul az egymilliárd forintos keretből finanszírozott Márai-program, amelynek célja, hogy az irodalmi és ismeretterjesztő művek kiadását, forgalmazását és könyvtári jelenlétét támogassa, jelentette be csütörtökön Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnöke.
2010. december 9.

Az Országos Mentőszolgálathoz kerül a betegszállítás

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága tervei szerint még az idén kihirdetik a betegszállításról szóló 19/1998. NM rendelet módosítását a közigazgatási egyeztetéseket követően, jelentette be Dr. Beneda Attila, az ágazat kabinetfőnöke a mai napon megtartott országos betegszállító konferencián.
2010. december 9.

A kormány 2011-ben másfélszeresére növeli a sport támogatását

A Miniszterelnökség közleménye szerint a kormány a 2011. évi költségvetésben több mint másfélszeresére növeli az idei 16 milliárd forintos, sportcélokra fordítható állami keretet.
2010. december 9.

Szőcs Géza átadta az idei Hermész-díjat a Ráday Könyvesháznak

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár december 7-én átadta a budapesti Ráday Könyvesháznak a minőségi, kiemelkedő színvonalú könyvesboltokat elismerő idei Hermész-díjat.

2010. december 8.

Hoffmann Rózsa ismertette a PISA 2009 vizsgálat eredményeit

Hoffmann Rózsa ismertette a PISA 2009 vizsgálat eredményeit
2010. december 7-én a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára, Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatón ismertette a PISA 2009 vizsgálat eredményeit. A kutatásról Balázsi Ildikó, az Oktatási Hivatal közoktatási mérés-értékelési osztály vezetője, és Dr. Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet vezetője adott részletes tájékoztatást, kiemelve a magyar vonatkozású adatok változásait.
2010. december 7.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár bemutatta az "Új Pátria" népzenei CD-gyűjteményt

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár bemutatta az 'Új Pátria' népzenei CD-gyűjteményt

December 6-án Szőcs Géza kultúráért feleős államtitkár és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója bemutatta a Kárpát-medence hangszeres népzenéjéből készített, 50 CD-ből álló reprezentatív válogatást.

2010. december 6.

Értékelvű lesz a közoktatás, a pedagógus pálya megbecsültebbé, kiszámíthatóbbá válik

Értékelvű lesz a közoktatás, a pedagógus pálya megbecsültebbé, kiszámíthatóbbá válik

Elkészült az új közoktatási és a pedagógus életpálya-modell koncepciója. A vitairatnak szánt, a mai napon a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közétett tervezetet Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár és Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár mutatta be.

2010. december 3.

A korengedményes nyugdíjról

A mai Országos Érdekegyeztető Tanácsülésen napirend előtt kérdezte a munkavállalói oldal a kormány képviselőit a korengedményes nyugdíj jövőjéről. Az eseményről tudósítva több sajtóhírben tévesen a korkedvezmény fogalmát használták.

2010. december 2.

Téved a PDSZ elnöke

A Népszavában december 1-jén Mendrey Lászlóval, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével közölt interjú több pontatlan és téves információt tartalmaz.

2010. december 2.

Elbúcsúztatták Polyák Imrét, a Nemzet Sportolóját

A 78 éves korában elhunyt Nemzet Sportolójának a Szent István bazilikában felállított ravatalánál sok százan – köztük politikusok, neves közéleti személyiségek, sportolók, sportvezetők, barátok és tisztelők – helyezték el a megemlékezés virágait. A gyászmisét követően szűk körben helyezték el a bajnok hamvait a bazilika altemplomában.

2010. december 2.

AIDS elleni világnap: „Több mint 30! Tégy Te is az AIDS ellen!”

AIDS elleni világnap

„Több mint 30” címmel AIDS ellenes kampányt indít a kormány a két nagy kereskedelmi tévécsatorna együttműködésével – ezt Nagy Anna kormányszóvivő jelentette be december 1-én, az AIDS elleni világnapon. A betegség által legveszélyeztetettebb korosztály figyelmét szeretnék felhívni a megelőzés fontosságára, ezért a fiatalok körében legnépszerűbb két televíziós tehetségkutató-műsor sztárjait kérték fel a kampány arcainak. A nemes ügy mellett a két rivális kereskedelmi tévécsatorna is felsorakozott.

2010. december 1.

"Segítő Vásárlás" – Kiállítás és vásár a Millenárison

'Segítő Vásárlás' - Kiállítás és vásár a Millenárison

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. december 3-4-én, a Millenárison útjára indítja a Segítő Vásárlást, a fogyatékossággal élők által gyártott termékek kiállítását és vásárát. E név és a logó arról tájékoztat, hogy az adott termék kézzel készült, magyar eredetű, és megvásárlásával a fogyatékossággal élőket segítjük. A Segítő Vásárlás célja, hogy támogassa a fogyatékkal élők és a megváltozott munkaképességűek foglakoztatását, segítse társadalmi beilleszkedésüket, és hogy hozzájáruljon a társadalmi szolidaritás megerősítéséhez.
2010. december 1.

Dr. Tamási Judit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2010. december 1-jén az eddigi megbízott elnököt, dr. Tamási Juditot nevezte ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökévé.
2010. december 1.

Szőcs Géza Brüsszelben megnyitotta a "Magyar Vadak" kiállítást

Szőcs Géza Brüsszelben megnyitotta a 'Magyar Vadak' kiállítást
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár november 30-án, kedd este Brüsszelben megnyitotta a „Magyar Vadak” című kiállítást, amelyen tizenkét magyar festő 1904 és 1914 között készült ötven alkotása látható.
„A közös kulturális és művészeti gyökerek tették lehetővé, hogy a magyar fauvizmus gyakorlatilag a franciával egy időben jött létre” – mondta Szőcs Géza a kiállítás megnyitóján, a brüsszeli városházán.
2010. november 30.

Szőcs Géza a testőrírókat bemutató kiállítást nyitott meg Bécsben

A XVIII. századi testőrírókat bemutató kiállítást nyitott meg Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár hétfőn Bécsben, a Királyi Magyar Nemesi Testőrség egykori Gárdapalotájában.
2010. november 30.

Rendkívüli közlemény a tanárok védelmében

Az Oktatásért Felelős Államtitkárság megdöbbenéssel értesült arról, hogy egy 17 éves püspökladányi diák trágár szavakkal szidalmazta, majd ököllel többször megütötte tanárát. Az államtitkárság mélységesen elítéli a történteket.
2010. november 30.

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár az idei "Év Könyvtára"

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár az Értékelő Bizottság javaslata alapján – melynek tagjait a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, valamint a tárca könyvtári szakterülete delegálta – az „Év Könyvtára 2010” kitüntető címet az Országos Idegennyelvű Könyvtárnak adományozta.
2010. november 29.

A "Százforintos akcióban" adakozó iskolák névsora

A november 28-ikai átadással lezárult a „Százforintos akció”, az adománygyűjtésre megadott számlaszám a mai naptól megszűnik. Az adakozó iskolák listáját ezennel közzétesszük.
2010. november 29.

Kedves Gyerekek, Tisztelt Kollégák! - Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár köszönőlevele az adakozóknak

Kedves Gyerekek, Tisztelt Kollégák! - Hoffmann Rózsa oktatásét felelős államtitkár köszönete az adakozóknak
Ahol nagy a szükség, közel a segítség – tartja a mondás. A devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi gyermekek és családjaik bizonyára nem gondolták, hogy sok százezer iskolás egy emberként melléjük állva nyújt segítséget, vigaszt tragédiájukban.
A vörösiszap katasztrófa után meghirdetett "Százforintos akcióban" a soha nem látott összefogás eredményeképpen az ország iskoláiban több mint 73 millió forint gyűlt össze, amely advent első vasárnapján eljutott a vörösiszap-katasztrófa áldozataihoz.
2010. november 28.

Adományozó ünnepség az iszapkatasztrófa károsultjaiért

Adományozó ünnepség az iszapkatasztrófa károsultjaiért

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat november 28-án közös adventi ünnepséget tartott. A devecseri művelődési házban bejelentették, hogy sikerrel zárult a „Százforintos gyűjtőakció”, melynek keretében magyarországi iskolások 73 millió forintot gyűjtöttek össze a vörösiszap-katasztrófában károsult családok részére.
2010. november 28.

Sikeresen lezárult az "Ecsettel a gyermekekért" elnevezésű jótékonysági aukció

Fotó: Koós-Lukács Tímea
A november 25-i jótékonysági árverésen a világ- és olimpiai bajnokok – köztük Szekeres Pál, a NEFMI sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára – festette kép és még 18 festőművész 29 alkotása került kalapács alá és talált jótékony tulajdonosára.
A 41 sportoló közreműködésével festett kép alkotói 480 (olimpiai, világbajnoki illetve Európa-bajnoki) éremmel büszkélkedhetnek és ennek értéke a licitálásban is megmutatkozott, hiszen az aukció képei között ez vitte a prímet: 400 000 forintért kelt el.
2010. november 27.

Újra három év lesz a gyermekgondozási segély

Újra három év lesz a gyermekgondozási segély, azaz a gyes - jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ez a hosszabbítás visszamenőleg is érvényes lesz, tehát azokra is vonatkozik, akik most gyesen vannak. Nekik a jelenlegi szabályozás kétéves gyest enged meg. A kormány visszaállítja azt a gyakorlatot, hogy ha egy édesanya visszamegy dolgozni, akkor csak a részmunkaidős, maximum hatórás munkaidő mellett kapja meg a gyest, a nyolcórás munkaidő mellett már nem.
2010. november 26.

Konzultáció a kórházigazgatókkal a Semmelweis Tervről

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára ma délelőtt szakmai konzultációra hívta a kórházigazgatókat a Semmelweis vitairattal kapcsolatban. A megbeszélésen – amelyen több mint 120 kórházigazgató vett részt – többek között a vitairatról, a 27,5 milliárdos év végi mentőcsomagról, az átrendeződés feltételeit megteremtő törvények módosításáról, az egészségügy humánerőforrás problémájáról és a betegutak rendbetételéről is szó esett. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár rendszeres, negyedévenkénti konzultációt ígért a kórházigazgatóknak.
2010. november 26.

A felsőoktatási törvény koncepciójáról egyeztettek

A felsőoktatási törvény koncepciójáról múlt héten kezdett egyeztetést folytatta ma Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, Dux László felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár és Pokorni Zoltán az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke.
2010. november 22.

Nyugdíjba mehetnek a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők

A családi adórendszer és a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásának bevezetésén túl újabb kormányzati intézkedés ismeri el a dolgozó anyákat. Fontos ígéretét teljesíti a kormány a nők számára biztosított kedvezményes nyugdíjazás lehetőségének megteremtésével. Január elsejétől valamennyi nő számára 40 év munkaviszony után teljes összegű öregségi nyugdíj jár, ebbe beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is, legfeljebb 8 év időtartamban.
2010. november 22.

WADA Alapító Tanács-ülés Montrealban

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) Alapító Tanácsának tagjaként vett részt a testület ülésén Montrealban.
2010. november 22.

Megválasztották a MOB új elnökét

Schmitt Pál és Borkai Zsolt
Borkai Zsolt lett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. A MOB tisztújító közgyűlésén az 1988-ban olimpiai bajnoki címet szerzett tornász volt az egyetlen jelölt. A megjelent 147 MOB-tag közül 141-en szavaztak igennel, így Borkai Zsolt lett a Magyar Olimpiai Bizottság 15. elnöke, dr. Schmitt Pál utódja. A választás után Borkai Zsolt beszédében az összefogás fontosságát hangsúlyozta.
2010. november 22.

Debreceni Kézműves Alapítvány: húsz éve a nemzeti kultúra szolgálatában

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte pénteken a Debreceni Kézműves Alapítvány, amely a régió egyik legjelentősebb tárgyalkotó népművészeti szervezeteként generációkon átívelve közvetítette a helyi hagyományokat a cívisvárosban és az Alföldön. Az ünnepségen Halász János parlamenti államtitkár mondott beszédet.
2010. november 20.

Réthelyi Miklós az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságával találkozott

A jövő évi magyar soros elnökségre való felkészülés jegyében az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága Budapesten folytatott tárgyalásokat csütörtökön és pénteken.
2010. november 19.

A belarusz nagykövet asszony látogatása Réthelyi Miklósnál

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kálnoky-Gyöngyössy Márton közművelődésért felelős helyettes államtitkár társaságában ma délelőtt fogadta Kupchyna Alenát, a Belarusz Köztársaság nagykövetét és Shpakova Elena tanácsost.
2010. november 19.

Új uniós dokumentumokat fogadtak el a Sport Tanács ülésén Brüsszelben

Az Európai Unió Tanácsa az unió döntéshozó-jogalkotó szerve, a tagállamainak szakminisztereiből áll, és a tárgyalt témától függő összetételben ülésezik. Czene Attila a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára az Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács ülésén Brüsszelben a legjobb megoldások-gyakorlatok megismerését és alkalmazását sürgette.
2010. november 19.

Szőcs Géza Brüsszelben ismertette a Magyar Nemzeti Digitális Archívum tervét

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár csütörtökön Brüsszelben felszólalt az Unió Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanácsának ülésén, a magyar delegáció vezetőjeként és az ülésen többek között ismertette kollégáival a Magyar Nemzeti Digitális Archívum tervét.
2010. november 18.

Jelentősen rövidülhetnek a várólisták a legkritikusabb, jelenleg legnagyobb várólistával rendelkező területeken

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság elsőként a jelenleg folyamatban lévő adósságrendezés keretében tesz lépéseket a várólisták csökkentésére.
2010. november 18.

"A ma gyermekei, a holnap esélyei"

A közelgő magyar EU-elnökség jegyében rendezték meg 2010. november 15-16-án Brüsszelben a “Gyermekek Európája” (“Europe del’Enfance”) címet viselő nemzetközi konferenciát. Az eseményen Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára nevében Dr. Ágoston Zsuzsanna, a Gyámügyi Osztály jogi főreferense mondott beszédet.
2010. november 17.

A sajátos nevelési igényű tanulók után igényelhető tankönyvtámogatásban részesülő intézményfenntartókról

Közlemény az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet 1. §-a alapján.
2010. november 15.

Pokorni Zoltánnal egyeztetett a szaktárca

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban ma reggel 8 órai kezdettel másfél órás egyeztetést folytatott Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Dr. Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, másfelől Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke, valamint munkatársai: Sió László és Béres István. Az egyeztetés tárgyát a bizottsági elnök által a sajtóban kezdeményezett felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatos vita képezte.
2010. november 15.

December elején juttatja az OEP a 27,5 milliárd forintot

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár december hónap első felében utalja azt a 27,5 milliárd forintot az egészségügyi intézményeknek, amelynek felhasználásáról október 18-án döntött a Parlament.
2010. november 15.

Az I. Ifjúsági Olimpia érmeseit köszöntötték

Az I. Ifjúsági Olimpia érmeseit köszöntötték
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára ünnepélyes keretek között köszöntötte az I. Ifjúsági Olimpián érmes helyezést elért sportolókat és edzőiket. A NEFMI Tükörtermében megrendezett eseményen az érmet nyert sportolók mellett a felkészítésben részt vevő edzők is miniszteri díszokleveleket vehettek át.
2010. november 12.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár köszönőlevele

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívására a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal szervezett "Százforintos gyűjtőakcióban" közel 700 ezer diák vett részt, hogy adományaikkal segítsék a vörösiszap-katasztrófa által sújtott családokat.
2010. november 12.

Futballgálával köszöntik a 100 éves centenáriumát ünneplő Nagyváradi Atlétikai Clubot

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára 2010. november 13-án, Nagyváradon köszönti az idén 100. születésnapját ünneplő Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére rendezett futballgála résztvevőit.
2010. november 12.

Párbeszéd a rektorokkal

A Magyar Rektori Konferencia mondott elsőként véleményt a szaktárca néhány nappal ezelőtt bemutatott új felsőoktatási törvény koncepciótervezetéről. A november 9-én megtartott fórum támogathatónak nevezte a tervezetet, a bolognai rendszer legnagyobb veszteseként emlegetett pedagógusképzés átalakítását pedig a felsőoktatás legtekintélyesebb grémiuma egyhangúlag üdvözölte.
2010. november 12.

VI. Országos Szociális Konferencia és díjátadó

1997 óta a Szociális Munka Napja november 12. Ebből az alkalomból idén hatodik alkalommal rendeznek kétnapos díjátadóval egybekötött országos szociális konferenciát Keszthelyen.
2010. november 11.

Törekvés a kompromisszumra

A tegnapi nap folyamán az Egészségügyért Felelős Államtitkárság összehívta az első gyógyszerészeti egyeztető fórumot. A megbeszélés kiemelt témája a gyógyszertár-létesítés és -működtetés terén tervezett változtatások voltak.
2010. november 11.

Példátlan hiányosságokat tártak fel az Operaházban

By Andrew Bossi [CC-BY-SA-2.5 (www.creativecommons.org/licenses/by-sa/2.5)], from Wikimedia Commons
A Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartott Horváth Ádám, az Operaház miniszteri biztosa, Skultéty László, a NEFMI gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára és Hardy F. Gábor, a Magyar Állami Operaház pénzügyeit és gazdálkodását átvilágító bizottság elnöke. A tájékoztató során megismerhettük az Operaházat átvilágító szakértői bizottság munkáját, mely szeptemberben kezdte meg munkáját.
2010. november 10.

Kórházkápolnát avattak

Kórházkápolnát avattak
Új kórházkápolnát és közösségi központot avattak az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Lukács épületében november 9-én. Az ünnepségen köszöntőt mondott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.
2010. november 9.

"Új Megegyezés 2010" - Nemzeti konzultáció a szociális ágazattal Budapesten

Utolsó állomásához érkezett a Nemzeti Együttműködés Program keretében szervezett szociális szakmai konzultációsorozat a szociális terület legfontosabb kérdéseiről.
2010. november 9.

Nincs szó új igénybevételi díjról

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága határozottan cáfolja és visszautasítja azokat a félrevezető sajtóhíreket, amelyek azt állítják, hogy az államtitkárság egy új igénybevételi díj bevezetésére tett volna javaslatot a területen kívüli ellátás esetében.
2010. november 9.

Szekeres Pál a legjobb kerekesszékes vívó Európában

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók tőrversenyében.
2010. november 8.

Új múzeumi törvény készül

Fotó: Pelsőczy Csaba (NEFMI)
Ahhoz, hogy a magyar múzeumi rendszer versenyképes maradjon a nemzetközi kulturális piacon, a törvényi szintű szabályozás újragondolására van szükség - jelentette ki Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára november 5-én, Szegeden.
2010. november 6.

Országos Múzeumigazgatói Konferencia Szegeden

2010. november 5-6-án, három év után újra megrendezik az Országos Múzeumigazgatói Konferenciát Szegeden, a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum szervezésében.
2010. november 4.

Sportminiszteri találkozó Belgrádban

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Belgrádban találkozott Snežana Samardžić-Marković szerb ifjúsági- és sportminiszter asszonnyal.
2010. november 4.

Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága „Újraélesztett egészségügy, Gyógyuló Magyarország – Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére” címmel elkészítette vitairatát, amelynek legfőbb pontjait a mai napon Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szakmai konferencián részletesen ismertetette.
2010. november 4.

Lengyelországban látják vendégül az iszapkatasztrófát szenvedett térségből a gyerekeket

Az október elején bekövetkezett súlyos devecseri iszapkatasztrófát követően Katarzyna Hall, a Lengyel Köztársaság Oktatási Minisztere nemes felajánlással kereste meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, dr. Réthelyi Miklós minisztert.
2010. november 4.

A felsőoktatás a nemzeti fejlődés szolgálatában

2010. november 3-án délelőtt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón ismertette az új felsőoktatási törvény koncepciójának főbb alapelemeit.
2010. november 3.

Továbbra is az Országos Tisztifőorvosi Hivatal alá tartoznak az ÁNTSZ-intézetek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága cáfolja azt a sajtóértesülést, amely szerint az ÁNTSZ országos intézetei már nem tartoznak a tisztifőorvosi szolgálat irányítása alá.
2010. október 29.

Csak a vizsgálat után lesz döntés az Omninvest Kft.-vel kötött szerződésről

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága számára kulcsfontosságú a világviszonylatban is kiemelkedő magyar oltási program és a védőoltások biztonságának garantálása. Az ágazat határozottan fellép minden olyan körülménnyel szemben, amely ezt a biztonságot veszélyezteti.
2010. október 29.

Szőcs Géza Párizsban tárgyalt a francia kulturális miniszterrel

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2010. október 28-án Párizsban megbeszélést folytatott Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszterrel a 2011-es magyar EU-elnökség kulturális prioritásairól.
2010. október 29.

Megújult a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája

Megújult a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a mai napon, ünnepélyes keretek között átadta a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának új részlegeit.
2010. október 28.

Folyamatban az egészségügy konszolidációja

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága szakmai szervezetekkel és szakértőkkel egyeztetett az egészségügyi többletforrások elosztásának szempontjairól.
2010. október 28.

Kedves Egyetemisták, Főiskolások!

A NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkársága november 3-tól az interneten konzultációt indít az új felsősoktatási törvény vitairatáról. Az oktatásért felelős államtitkár november 3-ig mindazok türelmét kéri, akik a munkaanyag egy-egy részletét megismerve máris egyeztetést sürgetnek.
2010. október 28.

Átadták a Batthyány-Strattmann-díjakat

Átadták a Batthyány-Strattmann-díjakat
Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár 2010. október 28-án.
2010. október 28.

Segítség a kisiskoláknak

Az Opel Hungary és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának közös adományozó ünnepségén vehette át négy kisiskola a cég által felajánlott 120 darab jó minőségű és állapotú használt számítógépet.
2010. október 28.

"Új Megegyezés 2010" - Zalaegerszegre ért a szociális ágazat nemzeti konzultációja

Az „új Megegyezés 2010” nemzeti konzultációsorozat 2010. október 27-én érkezett zalaegerszegi állomásához, amelyen részt vett Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Nyitrai Imre helyettes államtitkár és Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is.
2010. október 27.

Hervé-kiállítással kezdődik a Fotóhónap 2010 a Szépművészeti Múzeumban

Lucien Hervé: Szajna-part, Párizs, 1948 (Mai Manó Ház)
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete Lucien Hervé fotóművész száz művéből álló kiállítást nyitott meg október 27-én a Szépművészeti Múzeumban.
2010. október 27.

Nemzetközi Sporttudományi Konferencia Pécsett

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (fotó: www.pte.hu)
2010. október 28-29-én Nemzetközi Sporttudományi Konferenciát rendeznek Pécsett „Sport – kultúra – életminőség” címmel. A kétnapos esemény fővédnöke Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára.
2010. október 27.

Szövetségi Főtitkári Értekezlet a NEFMI és az NSSZ szervezésében

A ma kezdődő tatai, két napos rendezvényen Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke üdvözölte az NSSZ és a NEFMI által szervezett Szövetségi Főtitkári Értekezlet résztvevőit.
2010. október 26.

November 3-tól nyilvános a Felsőoktatási törvény koncepciójának tervezete

Az Oktatásért Felelős Államtitkárság az utolsó simításokat végzi az új Felsőoktatási törvény koncepcióján, amelyet november 3-i sajtótájékoztatóján tár a nyilvánosság elé.
2010. október 25.

80 éves a szegedi dóm

A szegedi dóm (Bozsó Márton fényképe)
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter beszédet mondott október 24-én a szegedi Fogadalmi templom felszentelésének és a Dóm tér felavatásának nyolcvanadik évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepélyen.
2010. október 25.

"Összetartozás, hazaszeretet, boldog reménység és tettvágy"

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter beszédet mond Keszthelyen (fotó: Zalai Hírlap)
Az ötvenhatos forradalom 54. évfordulóján, október 23-án Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Keszthely főterén mondott ünnepi beszédet a keszthelyiek meghívására.
2010. október 25.

Pro Cultura Hungarica díjat adott át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár Fellbachban

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár az 1956-os forradalom 54. évfordulóján részt vett és beszédet mondott Pécs testvérvárosában, a németországi Fellbachban rendezett ünnepi megemlékezésen.
2010. október 23.

Állami kitüntetések átadása október 23-án

Nemzeti ünnepünk, október 23. alkalmából Halász János parlamenti államtitkár adta át Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök és Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megbízásából a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti- és lovagkeresztje, valamint a Magyar Köztársaság Arany, Ezüst és Bronz Érdemkeresztje állami kitüntetéseket a Néprajzi Múzeum aulájában.

2010. október 23.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadta az idei közművelődési és közgyűjteményi díjakat

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadta az idei közművelődési és közgyűjteményi díjakat

2010. október 22-én a Néprajzi Múzeum aulájában Szőcs Géza kulturális államtitkár átadta – dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nevében – a kiemelkedő teljesítményt nyújtó muzeológusoknak, könyvtárosoknak, levéltárosoknak és közművelődési szakembereknek a szakma legmagasabb kitüntetéseit.
2010. október 22.

A nemzeti erőforrás miniszter felmentette az Operaház főigazgatóját

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2010. október 22-ei hatállyal visszavonta Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Szabó József Attila gazdasági igazgató magasabb vezetői megbízását.
2010. október 22.

Megkezdte munkáját az Államtitkári Szakértői Bizottság

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága ígéretének megfelelően a szakmával való egyeztetés elve alapján felállította az új Szakmai Kollégiumi rendszert előkészítő Államtitkári Szakértői Bizottságot, amely tegnap ülésezett.
2010. október 22.

"Új Megegyezés 2010" - Nemzeti konzultáció a szociális ágazattal

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár a miskolci konzultáción
Az eseménysorozat célja elősegíteni az együttműködést a szociális ágazati irányítás és a szakma képviselői között, ezért a minisztérium a szakmai konzultációkat civil partnerekkel, egyházi szervezetekkel és önkormányzati intézményekkel közösen valósítja meg.
2010. október 21.

EU informális sportminiszteri értekezlet, magyar képviselettel Antwerpenben

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára részt vesz a Belgiumban, Antwerpenben tartott Európai Uniós informális sportminiszteri értekezleten.
2010. október 21.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár Csontváry-kiállítást nyitott meg Isztambulban

Magányos cédrus (1907)
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár október 20-án az isztambuli Pera Múzeumban megnyitotta a Csontváry-kiállítást. A kiállítás megrendezésére az Európa Kulturális Fővárosa 2010 programsorozat keretében, a Pécs és Isztambul közötti együttműködésnek köszönhetően került sor.
2010. október 21.

Megszerettetni az olvasást, akár a világháló böngészésével

Fotó: www.digitalisgyorsnyomda.hu
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet Budapesten a Központi Statisztikai Hivatal Olvasással a tudásért című konferenciáján.
2010. október 20.

Az Országos Mentőszolgálat biztosítja az október 23-i rendezvényeket

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkára intézkedett a rendezvényt szervező Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal egyetértésben, hogy az idei október 23-i ünnepi rendezvények egészségügyi biztosítását az Országos Mentőszolgálat saját kapacitásával, költségvetési forrásainak felhasználásával fogja ellátni.
2010. október 20.

A családi dimenzió megerősítése az Európai Unióban

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár zárszavával fejeződött be az Európai Unió Családszervezeteinek Szövetsége brüsszeli konferenciája.
2010. október 19.

Az otthonszülés szabályozásáról egyeztetett Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára, Dr. Szócska Miklós a mai napon a tervezett, intézeten kívüli (otthon-) szüléssel kapcsolatos jogszabályi hiányosságok megszüntetése érdekében szakmai egyeztetést tartott.
2010. október 19.

Világ- és olimpiai bajnokok ecsettel a gyermekekért

Világ- és olimpiai bajnokok ecsettel a gyermekekért
A Suzuki Ház idén is megtartja immáron hagyományosnak mondható jótékonysági árverését, melynek fővédnöke Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes és paralimpiai aranyérmes vívó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára.
2010. október 18.

Réthelyi Miklós miniszter nyitotta meg a Fehér Bot Hetek rendezvénysorozatot

A Vakok Állami Intézetének meghívására dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg a Hermina úti intézményben a Fehér Bot Hetek rendezvénysorozatot október 15-én, a Fehér Bot Világnapján.
2010. október 17.

Országos szakmai-módszertani konferenciát tartottak a "TF-en", az iskolai testnevelés és sport megújítására

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőt mondott a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) által rendezett „Testkultúra a klebelsbergi kultúrpolitikában” elnevezésű országos szakmai-módszertani konferencián.
2010. október 16.

Előadást tart a mozgáskorlátozottak sportjának magyarországi helyzetéről a 3 paralimpiai aranyérmet is szerző helyettes államtitkár

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadást tart a „Sport and Accessibility” vagyis „Sport és Hozzáférhetőség” című programhét negyedik napján, Debrecenben.
2010. október 15.

Soltész Miklós államtitkár látogatása Devecseren

Soltész Miklós államtitkár látogatása Devecseren
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár 2010. október 12-én Kardosné Gyurkó Katalinnal, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkárával a timföldkatasztrófa által sújtott Devecserre utazott és látogatást tett a római katolikus plébánián, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnál, az idősek otthonában és több nagycsaládnál.
2010. október 14.

Sürgős felhívás valamennyi diák, pedagógus és iskola részére

Fotó: H. Szabó Sándor, MTI
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös szervezésben, az ő tapasztalataikat is segítségül híva "Százforintos gyűjtőakciót" indítunk. Arra kérünk minden magyar diákot, pedagógust, hogy fejenként legalább száz forinttal járuljon hozzá a katasztrófa áldozataivá vált családok megsegítéséhez. Az intézményvezetőket pedig arra kérjük, hogy koordinálják az október 31-éig tartó adománygyűjtést.
2010. október 13.

Többletforráshoz jut a járóbeteg-szakellátás

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Egészségügyért Felelős Államtitkárság és az érintett szakmai szervezetek közös javaslatára tegnap döntött a 2010. évi járóbeteg-szakellátás miniszteri tartalékkeretének szétosztásáról.
2010. október 13.

"Világunk, Európa" - A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága közös pályázata

Világunk Európa
A sikeres pályaműnek láttatnia kell az olvasóval, mely értékek köré szerveződött és szerveződik az Európai Unió, történeti összefüggéseiben mutatva meg az országok és népek egymásra utaltságát, a szolidaritását erősítő alapokat, és mindazt, ami meghatározza a tagországok közös értékrendjét, politikáját, életét, gazdaságát és legfőképpen életérzését.
2010. október 12.

Szociális Szakmai Konzultáció: "Új Megegyezés 2010"

Szeretettel meghívjuk Önt a Nemzeti Együttműködés Programjának keretei között megvalósuló szociális ágazati szakmai konzultáció első állomására és az azt megelőző sajtótájékoztatóra, amelyet Nyitrai Imre helyettes államtitkár és a minisztérium főosztályvezetői tartanak Kecskeméten, október 13-án.

2010. október 12.

Halász János parlamenti államtitkár megnyitotta a Széchenyi világai kiállítást a Nemzeti Múzeumban

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
Széchenyi István alakját államférfiként, magánemberként és az utókor emlékezetében élő mitikus személyiségként is feleleveníti a Magyar Nemzeti Múzeum október 9-től látogatható, több mint 400 történeti emléket felvonultató kiállítása.
2010. október 11.

Réthelyi Miklós a Máltai Szeretetszolgálatnál

Réthelyi Miklós a Máltai Szeretetszolgálatnál

Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Miniszter a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghívására ma délelőtt látogatást tett a civil szervezet budapesti, Fő utcai központjában. A meghívás apropója a gyermekek szegénységéről fogalmazott üzenet ismertetése lett volna, de a Veszprém megyei katasztrófa módosította az eredeti szándékot. A megbeszélésen elhangzott, hogy Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke délután felsőzsolcaiakkal látogat el Devecserre, az iszapömlés által sújtott faluba.
2010. október 8.

Szekeres Pál a Pécsi Ifjúsági Napok vendége

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára a helyi Ifjúsági Napok vendégeként tart előadást a Pécsi Tudományegyetemen 2010. október 12-én, kedden 18 órakor. Az előadásra és az utána következő beszélgetésre mindenkit szeretettel várunk.
2010. október 8.

Szőcs Géza kulturális felelős államtitkár nyitja meg az 57. Vásárhelyi Őszi Tárlatot

Idén 57. alkalommal kerül megrendezésre a Vásárhelyi Őszi Tárlat. Hazánk legnagyobb hagyományokra visszatekintő kortárs művészeti seregszemléjének megnyitó ünnepségére október 10-én, vasárnap 12 órakor kerül sor a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.
2010. október 8.

Az új oktatáspolitika támogatja a fenntartható fejlődés pedagógiáját

A környezettudatos oktatáspolitikáról és az együttműködés lehetőségéiről konzultált Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár és Fülöp Sándor, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa.
2010. október 8.

Rendezni kell a közvetlen lakossági gyógyszerellátás szabályait

A Kormány a 2010. október 6-i ülésen tárgyalt a 2006. december 29-én hatályba lépett gyógyszer-gazdaságossági törvény közforgalmú gyógyszertárak létesítésére vonatkozó szabályok gyakorlati megvalósulásáról, amelyről jogszabályi kötelezettségeinek megfelelve az Országgyűlésnek készített jelentést.
2010. október 8.

Nemzedékek kapcsolata Európában

Mozgásban az ifjúság (Millenáris, 2010. október 8-9.)
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár előadóként vesz részt 2010. október 8-án a Millenáris Teátrumban az Európai Unió „Youth on the Move - Mozgásban az Ifjúság” című kampánynyitó rendezvényén.
2010. október 8.

A magyar kormány összehangolt munkával dolgozik a vörösiszap-katasztrófa elhárításán

A magyar kormány és az irányítása alatt álló állami szervek a vörösiszap-katasztrófa után haladéktalanul megkezdték és folyamatosan kézben tartják a védekezési és helyreállítási munkálatokat. A Budapesttől 160 km-re történt katasztrófa 3 faluban végzett közvetlen pusztítást, ahol már zajlik a kármentesítés. Orbán Viktor miniszterelnök ma személyes bejáráson járt az érintett településeken, ahol elmondta, hogy a kormány nem hagyja magára az embereket.
2010. október 7.

A magyar uniós elnökség prioritásairól tárgyalt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár uniós vezetőkkel Brüsszelben

"Az Európai Uniót sokan csak gazdasági térnek tartják, de egy gazdasági tér sohasem lehet olyan tartós, mint egy spirituális tér - ennek kialakításában pedig a kultúrának és a művészeknek nagyon nagy szerepük van" - hangsúlyozta Szőcs Géza.
2010. október 7.

Az otthonszülésért tüntettek

Tegnap délután több százan tüntettek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épülete előtt. Az otthonszülés szabályozását és az őrizetbe vett Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon engedését követelték.
2010. október 7.

Állásfoglalás az otthonszülésről

Az anya joga eldönteni, hogy gyermekét hol akarja világra hozni, de arra fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az otthonszülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei nem adottak ma Magyarországon.
2010. október 6.

Nem lesz szükség licencvizsgára az ápolóknak

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága hatályon kívül helyezi azokat a rendeleteket, amelyek értelmében az ápolók csak úgynevezett licencvizsga birtokában adhattak volna be például intravénás injekciót vagy köthettek volna be infúziót és katétert.
2010. október 5.

Hoffmann Rózsa köszöntője a Pedagógusok Világnapján

Minden iskolarendszer alapja a felkészült pedagógus, ezért egyet kell érteni a világnap üzenetével, mely szerint „a gyógyulás a pedagógusokkal kezdődik,” hiszen a nemzet felemelkedése elképzelhetetlen a pedagógustársadalom felemelése nélkül.
2010. október 5.

Az idősek világnapja alkalmából Soltész Miklós államtitkár idősotthoni látogatásai során köszönti az időseket

Az idősek világnapja alkalmából Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje ma tíz órakor látogatást tett az óbudai Derűs Alkony Gondozóházba. Az eseményen részt vett Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere és polgármesterjelöltje, Németh Szilárd országgyűlési képviselő és csepeli polgármesterjelölt valamint Müller Istvánné, a gondozóház intézményvezetője.
2010. október 1.

Átadták az Idősbarát Önkormányzat Díjat és az "Idősekért" szakmai elismeréseket

Átadták az Idősbarát Önkormányzat Díjat és az 'Idősekért' szakmai elismeréseket
Az idősekért, vagyis szüleinkért, nagyszüleinkért idén legtöbbet tevőknek Réthelyi Miklós miniszter és Kontrát Károly parlamenti államtitkár az Országházban adták át a jutalmakat és elismeréseket.
2010. szeptember 30.

Elfogadhatatlan a gyermekek bántalmazása

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár elfogadhatatlannak tartja a gyermekek iskolai bántalmazását. A nevelés célja nem a félelemkeltés, hanem az egészséges erkölcsiséggel rendelkező személyiség kibontakozásának segítése.
2010. szeptember 30.

Törvényesen nem lehet cigány gyermekekről adatokat gyűjteni

Egyre több a roma magántanuló címmel több hírportálon megjelent egy írás, mikor ezt semmiféle adat nem támasztja, nem is támaszthatja alá, hiszen senki birtokában nem lehetnek olyan információk, hogy hány roma gyermek jár egy adott iskolába.
2010. szeptember 30.

A keresetet benyújtó négy kórház kártérítéséről

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy kártérítést nyújt négy kórháznak, illetve az azokat fenntartó önkormányzatoknak, mert a Nemzeti Együttműködés Kormánya diktátumok helyett megegyezésre, károkozás helyett az elmúlt évek kárainak megtérítésére törekszik.
2010. szeptember 30.

Tíz esztendős a Karitatív Tanács

Tíz esztendős a Karitatív Tanács
A polgári kormány még 2000-ben hozta létre a Karitatív Tanácsot, melyre az elmúlt években mind fontosabb szerepe hárult, hiszen egyre csak nőtt a megsegítendők száma.
2010. szeptember 29.

Idősek Világnapja

Laki Krisztina: Generációk
Az Idősek Világnapja alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Tállai András önkormányzati államtitkár a Parlamentben adják át az Idősbarát Önkormányzat Díjat és a szakmai elismeréseket az idős emberekért sokat tevékenykedők részére. Az időskort ábrázoló "Koroltó" országos fotópályázat nyerteseinek elismerésére is ez alkalommal kerül sor.
2010. szeptember 29.

A ProArte Díj 2010 nemzetközi szekciójának meghívottja Magyarország

A ProArte Díj 2010 nemzetközi szekciójának meghívottja Magyarország

Szeptember 28-án, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában bemutatták a Premio ProArte Nemzetközi díjat, melyet kreatív, kulturális projekteken dolgozó fiatalok nyerhetnek el. A ProArte Díj 2010 nemzetközi szekciójának idei meghívottja Magyarország. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára köszöntötte a sajtó képviselőit és a kulturális projekt olasz referenseit.
2010. szeptember 29.

A magyar-lengyel kulturális együttműködés kiszélesítéséről tárgyalt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a lengyel parlament alelnökével

A magyar-lengyel kulturális együttműködés kiszélesítéséről tárgyalt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a lengyel parlament alelnökével
A magyar-lengyel kulturális együttműködésről tárgyalt hétfőn Budapesten Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a meghívására Budapestre érkezett Jerzy Wenderlich szejm-alelnökkel és küldöttségével.
2010. szeptember 27.

Kulturális Örökség Napjai 2010 - elkészült szellemi örökségeink első nemzeti jegyzéke

Kulturális Örökség Napjai 2010 - elkészült szellemi örökségeink első nemzeti jegyzéke
A több mint 700 helyszínen zajló Kulturális Örökség Napjai 2010 rendezvénysorozatot Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg az Andrássy Egyetemen. Az ünnepélyes megnyitón Miniszter úr emellett kihirdette a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felvett elemeket is.
2010. szeptember 24.

Október helyett tavasszal lesz diákparlament

2010. október helyett 2011 tavaszán kerül sor az Országos Diákparlament megrendezésére. A diákparlament küldötteit az új időpontról, valamint a találkozó részleteiről levélben értesíti az államtitkárság.
2010. szeptember 23.

Európa kormányainak együtt kell fellépnie a sport tisztaságát fenyegetőkkel szemben

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára részt vett az Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban tartott összeurópai sportminiszteri értekezleten.
2010. szeptember 22.

Több mint nyolcezren látogattak el a Kormányzati Karrier Expóra

Több mint nyolcezren látogattak el a Kormányzati Karrier Expóra
A ReGeneráció névre keresztelt rendezvényen bemutatott Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra a helyszínen csaknem 3 ezren jelezték jelentkezési szándékukat.
2010. szeptember 22.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadta a Szép Ernő-jutalmakat

A Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadta a magyar drámaírók számára alapított Szép Ernő-jutalmakat.
2010. szeptember 22.

Felkészülés a 2010/2011-es influenza szezonra

Felkészülés a 2010/2011-es influenza szezonra
Képesnek kell lennünk arra, hogy járvány idején megtegyük a szükséges intézkedéseket – jelentette ki dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a 2010/2011-es influenza szezon nyitó sajtótájékoztatóján az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban. Az idei évi járványt az előző évek tapasztalatai alapján prognosztizálják a szakemberek, nem riogatni akarnak, hanem az éber készültség állapotában kellő tájékoztatással és felkészültséggel fogadni azt.
2010. szeptember 21.

Új elnök az Oktatási Hivatal élén

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár 2010. szeptember 21-én sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy az Oktatási Hivatal elnöki posztját Kerpen Gábor veszi át.
2010. szeptember 21.

Dr. Sélleiné Márki Mária az OEP új főigazgatója

Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 20-ai hatállyal Dr. Sélleiné Márki Máriát, a Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet főigazgatóját nevezte ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává.
2010. szeptember 20.

Rákóczi-szobrot avattak Franciaországban

Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára szeptember 18-án részt vett II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrának avatásán a franciaországi Yerres-ben.
2010. szeptember 20.

Dr. Mártai István az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója

Dr. Mártai István az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója

A mai napon Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, valamint Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a mentők Markó utcai Dísztermében, a sajtó jelenlétében nevezte ki Dr. Mártai Istvánt az Országos Mentőszolgálat főigazgatójává.
2010. szeptember 16.

Folytatódik a görög műkincsek vizsgálata

Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára Görögországban a 75. Szaloniki Nemzetközi Vásáron történt szeptember 11-12-ei látogatása során megbeszélést folytatott hazánk görögországi nagykövetével a Szépművészeti Múzeumban őrzött ógörög műtárgyak visszaadásának lehetőségeiről is. Ezzel kapcsolatban félreérthető hírek jelentek meg.
2010. szeptember 15.

Nem tilos a különóra

Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának (továbbiakban Alapprogram) azon rendelkezése, mely szerint „A teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások mindegyikét óvodapedagógus tartja” több félreértést szült, melyeket az Oktatási Államtitkárság a következőkben kíván tisztázni.
2010. szeptember 13.

Szabálytalanságok sorát tárta föl a Nemzeti Erőforrás Minisztérium

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat belső ellenőrzése során megdöbbenve tapasztalta, hogy az előző kormányzat örökségvédelmi szakszolgálatának bevételei és kiadásai gyanúsan alultervezettek, a költségvetési tervezés nem felel meg az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet irányelveinek.
2010. szeptember 8.

Aláírták az első feltárási szerződést a régészeti örökség védelmét biztosító új rendszer szerint

Szeptember 8-án a Magyar Nemzeti Múzeumban írták alá az M43-as autópálya Makó–Csanádpalota közötti szakasza megépítésének próba- és megelőző régészeti feltárásáról szóló szerződést.
2010. szeptember 8.

Vitairat a közoktatási és felsőoktatási törvényről

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárságának vitairata, melyben cáfolja, hogy a szeptember 7-én több hazai internetes portálon autentikusként közzétett tervezet a kidolgozás alatt álló új közoktatási és felsőoktatási törvény javaslata vagy annak kivonata lenne.
2010. szeptember 8.

Munkácson ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

Munkácson ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

2010. szeptember 4-én, Munkácson, a városháza üléstermében tartotta ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen 8 régióból 31 szervezet képviselője vett részt.
2010. szeptember 7.

Kutatók éjszakája 2010

Kutatók éjszakája 2010
2010. szeptember 24-én ismét megrendezi a Kutatók Éjszakáját a Tempus Közalapítvány, 18 felsőoktatási intézmény, 5 kutatóintézet és számos más partner. 23 városban több mint 800 kutató és tudományos munkatárs várja a látogatókat tudományos-szórakoztató programok százaival. A hazai rendezvényekről összeállított teljes körű programajánló a Tempus Közalapítvány által fenntartott honlapon található.
2010. szeptember 7.

A Debreceni Egyetemen is megnyitották a 2010/2011-es tanévet

A Debreceni Egyetemen is megnyitották a 2010/2011-es tanévet
A Debreceni Egyetemen (DE) tanévnyitó ünnepségén szeptember 5-én beszédet mondott Dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője.
2010. szeptember 6.

Visegrádon kitárult Mátyás Király Mesekapuja

Visegrádon kitárult Mátyás Király Mesekapuja
Dr. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter és más meghívott díszvendégek jelenlétében 2010. szeptember 3-án délután ünnepélyesen megnyitották a visegrádi Mátyás Király Történelmi Játszóparkot.
2010. szeptember 6.

"Nyitott elme és szív kell" - Réthelyi Miklós miniszter úr üzenete a Semmelweis Egyetem tanévnyitóján

Fotó: Semmelweis Orvostudományi Egyetem
A hivatás, az erkölcs és a szakmai tisztesség voltak a hívószavak a Semmelweis Egyetem 241. tanévnyitó ünnepségén, szeptember 5-én, vasárnap délelőtt a Kongresszusi Központban. Az ünnepségen díszbeszédet mondott Dr. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter is, aki maga is az orvostudományi egyetem professzora, 1991 és 1995 között pedig az intézmény rektori tisztségét is betöltötte.
2010. szeptember 6.

Bernáth Ildikó kinevezése fogyatékosságügyi miniszteri biztossá

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kiemelten fontos ügyként kezeli a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességűek helyzetét. Ezért Réthelyi Miklós miniszter Bernáth Ildikót fogyatékosságügyi miniszteri biztossá nevezte ki.
2010. szeptember 3.

Átalakuló szakmai kollégiumok

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára, Dr. Szócska Miklós ma bejelentést tett a szakmai kollégiumok átalakításával kapcsolatosan.
2010. szeptember 2.

Csak lehetőség lesz a "nulladik évfolyam"

Az új oktatásirányítás egyik legfontosabb feladatának tartja a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását, esélyegyenlőségük biztosítását. Kutatási adatok azt bizonyítják, hogy az integrációt diktatórikusan erőltető – sok tízmilliárd forintot felemésztő – korábbi kormányzati oktatáspolitika megbukott, eredménytelensége mérsékelten igazolható.
2010. szeptember 2.

A jövőben módosul a doppingszabályozás

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Rune Andersen, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nemzetközi jogharmonizációért felelős igazgatója zártkörű szakmai megbeszélést folytatott a hazai doppingellenes szabályozás aktuális kérdéseiről. A konzultáció témája a magyar doppingellenes szabályozás felülvizsgálata és a nemzeti doppingellenes program áttekintése, valamint a magyar doppingellenes intézményrendszer ezekkel összhangot biztosító módosítása volt.
2010. szeptember 1.

Zánkán tartja nemzetközi konferenciáját az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete

Az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete (IATEFL-Hungary) 20. nemzetközi konferenciáját 2010. október 8-10. között Zánkán tartja, amelyre várja kedves tanár kollegák jelentkezését.
2010. augusztus 30.

I. Nemzeti Tanévnyitó Hódmezővásárhelyen

I. Nemzeti Tanévnyitó Hódmezővásárhelyen
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg augusztus 28-án Hódmezővásárhelyen a 2010/2011-es tanévet.
2010. augusztus 28.

Több mint 11 ezren kerültek be pótfelvételivel az egyetemekre

A mai napon lezárult a felsőoktatási pótfelvételi eljárás és a felsőoktatási intézmények a központi informatikai rendszer segítségével meghatározták a ponthatárokat.
2010. augusztus 27.

Átadták a Trefort Ágoston-díjakat

Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára 2010. augusztus 23-án adta át a Trefort Ágoston-díjat azoknak a minisztériumi és intézményi dolgozóknak, akik nem oktatói tevékenységet folytatva az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek.
2010. augusztus 27.

Nemzeti tanévnyitóra készül az új oktatásirányítás

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár augusztus 26-án, 10 órakor az oktatáspolitikában várható változtatásokról tartott sajtótájékoztatót.
2010. augusztus 26.

Réthelyi Miklós miniszter köszöntötte az úszó EB érmeseit

Réthelyi Miklós miniszter köszöntötte az úszó EB érmeseit

Elismerő szavakat hallhattak, s oklevelet vehettek át a vasárnap zárult budapesti vizes Európa-bajnokság érmes magyarjai Réthelyi Miklóstól, a nemzeti erőforrás minisztertől csütörtökön.
2010. augusztus 19.

A kórházak adósságállományának nyilvánosságra hozatala

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az érintett öt szakmai szervezet (Magyar Kórházszövetség, Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, Egyetemi Klinikák Szövetsége, Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Medicina 2000) ma délután újra tárgyalóasztalhoz ült, hogy kielemezze a beérkezett kérdőívek alapján a kórházak tényleges adósságállományát és a felmerült tapasztalatokat.
2010. augusztus 17.

Beérkeztek a kórházak konszolidációját felmérő adatlapok

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának kérésére a fekvőbeteg ellátó intézmények mindegyike kitöltötte és visszaküldte a pénzügyi helyzetét felmérő adatlapot. A beérkező adatok kiértékelése, illetve az esetlegesen felmerülő hiányok pótlása jelenleg is zajlik.

2010. augusztus 10.

Díjátadások a 30. LEN Úszó Európa-bajnokságon

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Czene Attila sportért felelő államtitkár is részt vesz a 30. LEN Úszó Európa-bajnokság egy-egy versenyszámának döntőjén és díjat adnak át.

2010. augusztus 10.

Megkezdte a 700 millió elosztását a MOB, 31 szövetség már szerződött

Budapest, 2010. augusztus 7., szombat (MTI) - A Magyar Olimpiai Bizottság megkezdte a plusz 700 millió forintos állami támogatás elosztását, miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a szervezetnek az összeget, s az pénteken már meg is érkezett a MOB számlájára. Eddig az érintett 42 szövetség közül 31 kötötte meg a MOB-bal az erre vonatkozó szerződést.

2010. augusztus 9.

A mentőkhöz vezetett Schmitt Pál első útja államfőként Fotógaléria

A budapesti Markó utcai mentőpalota fennállásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre látogatott el első államfői útján Schmitt Pál. A rendezvényen az infokommunikációs államtitkár közölte, többmilliárdos forrásból korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentésirányítási és segélyhívási rendszere.

2010. augusztus 7.

A kormány új alapokra helyezi a régészeti örökség védelmének rendszerét

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum (www.hnm.hu)

Új alapokra helyezi a kormány a régészeti örökség védelmének rendszerét, mondta Kálnoki-Gyöngyössy Márton a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális helyettes államtitkára szerdán, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A régészeti feltárások az átalakított rendszerben felgyorsulnak, költséghatékonyabbak lesznek, a beruházásokat sem lassítják le.
2010. augusztus 4.

Réthelyi Miklós a ConCordia nyílt napján

Dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője augusztus 8-án vasárnap Nagykovácsiban részt vesz a 10. Közép-európai Cserkésztalálkozó, a ConCordia 2010 nyílt napján. A találkozó augusztus 2-án hétfőn nyitotta meg kapuit, záró ceremóniája augusztus 11-én lesz Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren.
2010. augusztus 3.

Jankovics Marcell szerdán veszi át kinevezését Fotógaléria

Augusztus 1-jétől Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező tölti be a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottságának elnöki tisztét, kinevezését dr. Réthelyi Miklóstól, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetőjétől augusztus 4-én, 17 órakor veszi át. A rajzfilmrendező az első Fidesz-kormány idején 1998 és 2002 között már betöltötte az NKA elnöki tisztét.
2010. augusztus 3.

Kiemelkedő sikerek a nemzetközi diákolimpiákon

Kiemelkedő sikereket értek el a magyar diákok több tantárgyban is a nemzetközi diákolimpiákon. A magyar csapatok Nemzetközi Kémiai Diákolimpián 2 arany- és két ezüst-, a zágrábi Nemzetközi Fizikai Diákolimpián 3 arany- és két bronz-, a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián 2 ezüst-, 2 bronz-, Nemzetközi Matematikai Diákolimpián 2 arany-, 2 ezüst-, 1 bronz-, a Nemzetközi Filozófiai Olimpián 1 bronzérmet szereztek. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár szerint külön örömöt jelent, hogy a legtöbb elismerést a diákok a természettudományos tantárgyakból szerezték.
2010. július 30.

Állítsuk meg az engedély nélkül működő szociális szolgáltatók tevékenységét

A működési engedély nélkül szociális szolgáltatást nyújtó intézmények terjedésének megakadályozása érdekében a Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesülete, a Szociális Klaszter, a Szociális Intézmények Országos Szövetsége, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete, továbbá a Magyar Szociális Szervezők Egyesülete ma közös nyilatkozatot fogadott el. Az eseményen részt vett Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára.
2010. július 30.

Felfüggesztett rendelet

Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amely értelmében augusztus elsejétől szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
2010. július 30.

Kórházak konszolidációját felmérő adatlap

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkára a mai napon levélben fordult a fekvőbeteg szolgáltatók vezetőihez és fenntartóihoz az intézmények teljes körű és valid adósságállományának felmérése érdekében. Levelében arra kérte az intézmények vezetőit, hogy 2010. augusztus 3-áig töltsék ki és küldjék vissza azt a pénzügyi helyzet felmérését célzó adatlapot, amelyet az elmúlt időszakban megkezdett egyeztetések eredményeként az érintett szakmai szervezetekkel együttműködésben aktualizáltak.
2010. július 26.

Közlemény a felsőoktatási felvételi ponthatárok megállapításáról

2010-ben több mint 140 ezer jelentkező volt az egyetemekre és a főiskolákra. Közülük a július 22-i döntés alapján 97 706 fő kezdheti meg a felsőfokú tanulmányait.
2010. július 23.

Múzeumok mindenkinek - Elindult az e-learning képzés

Mindenki számára elérhető e-learning oktatást indított el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK), amelynek segítségével bárki önállóan gyarapíthatja múzeumpedagógiai ismereteit, és számot is adhat tudásáról. Az egyes kurzusokat napi egy óra ráfordítással akár már két hét alatt is sikeresen teljesíthetik a hallgatók.
2010. július 23.

Napirenden a Kárpát-medencei oktatás

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor meghívására a mai napon előadást tartott Tusnádfürdőn a Napirenden a Kárpát-medencei oktatás című kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként.
2010. július 22.

Szócska Miklós a Magyar Kórházszövetség elnökségi ülésén

Dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára és Dr. Cserháti Péter helyettes államtitkár július 20-án részt vett a Magyar Kórházszövetség elnökségi ülésén.
2010. július 20.

Sajtóközlemény az Országos Alapellátási Intézet Semmelweis napi ünnepségéről

Háziorvosokat és egészségügyi dolgozókat jutalmaztak Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) július 15-én megtartott Semmelweis napi ünnepségén. Az ünnepségen jelen volt Dr. Barnóczy Sándorné dr. Paller Judit országos tiszti főorvos asszony is. Az eseményre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban került sor. Miniszteri elismerésben részesültek azok a háziorvosok, akik kiválóan helytálltak az idei rendkívüli árvizek idején, valamint azok az orvosok, ápolók és egészségügyi dolgozók, akik a háziorvosi praxisban nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Átadták a címzetes főorvosi elismeréseket is. Az egészségügy legrangosabb ünnepén összesen 57 szakember vehetett át elismerést.
2010. július 16.

Szócska Miklós fellép a hamisítás ellen

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkára határozottan fellép a hamisítás ellen. Az államtitkár a mai napon azonnali vizsgálatot kezdeményezett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) nyolc Magyarországon forgalomban lévő potenciafokozó étrend-kiegészítő kapcsán.
2010. július 16.

Fitz József-könyvdíj

A Fitz József-könyvdíjat 1988-ban hozta létre az akkori Művelődési Minisztérium a Magyar Könyvtárosok Egyesülete közreműködésével.
2010. július 15.

Módosult a közoktatási törvény

Az Országgyűlés július 5-én elfogadta a közoktatási törvény módosítását, a szeptembertől életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: ismét lehetőség lesz második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára még jóval kinevezése előtt - május 28-án - országgyűlési képviselőként nyújtotta be a pedagógustársadalom többségének támogatását élvező javaslatát.
2010. július 5.

2010. június 25-én, pénteken befejeződtek a 2009/2010. tanév május-júniusi érettségi vizsgái

Ez volt a 12. vizsgaidőszak a kétszintű érettségi vizsgarendszerben.
2010. június 28.

Oktatási szakszervezetekkel találkozott Hoffmann Rózsa

Köz- és felsőoktatási szakszervezetekkel találkozott Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár.
2010. június 25.

A magyar szellemi élet szolgálatában

Ötvenkilencedik alkalommal adták át a Magyar Örökség Díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében

Ötvenkilencedik alkalommal adták át a Magyar Örökség Díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, az ünnepséget Hámori József, a Magyar Örökség Díj bírálóbizottságának elnöke nyitotta meg. A díjjal korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák, évente négy alkalommal adják át.
2010. június 19.

Gróf Klebelsberg Kuno-mellszobrot avattak Budakalászon

Semmi sincs elveszve, ha ismét a tudás és a tanulás méltósága, a hivatás tisztessége és az alkotó hazafiság hatja át mindenapjainkat – idézte a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúr- és tudománypolitikusa, egykori kultuszminiszter főbb elveit szombaton a budakalászi Klebelsberg Kuno-szobor avatása előtti beszédében Jókai Anna Kossuth-díjas író.
2010. június 19.

Árvízkárosult gyerekeket vár Zánka

Hoffmann Rózsa oktatási és Soltész Miklós szociális államtitkár az árvízzel sújtott területeken élő családok gyermekeinek zánkai üdültetéséről, az ezen a területen élő diákok tanévzárásáról, a mentésben és a kárelhárításban résztvevő karitatív szervezeteknek nyújtott rendkívüli támogatásról és az építész társadalom szolidaritási felhívásáról beszéltek első közös sajtótájékoztatójukon.
2010. június 11.

Középszintű érettségi szóbeli vizsgák

2010. június 14-25-ig tartanak a középszintű érettségik szóbeli vizsgái.
2010. június 11.

Rendkívüli tanévzárás az árvízzel sújtott településeken

Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára azzal a kéréssel fordul az árvízzel sújtott borsodi települések jegyzőihez, hogy rendkívüli szünet elrendelésével, zárják le az idei tanévet azokban az oktatási intézményekben, ahol a tanítás ellehetetlenült, valamint ott, ahol az iskolába járó diákok meghatározó többsége a súlyosan veszélyeztetett településeken él, s az elmúlt napokban családjaikkal otthonaikból kitelepítések elszenvedőivé váltak. Az intézkedés indoklásaként hangsúlyozta: ebben a megrendítő helyzetben, ilyen zaklatott lelkiállapotban érdemi munka sem a tantestület, sem a diákok részéről nem várható el.

2010. június 6.

A diákokat nem érheti hátrány

Diákot nem érhet hátrány a természeti katasztrófa miatt – jelentette ki Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára.

2010. június 6.

Tisztelt Ünneplő Pedagógusok! Kedves Kollégáim!

Első szavaimmal azokhoz a kollégákhoz szólok, akik ma is, ahogyan napok óta, természeti katasztrófák és viharkárok közepette állnak helyt számos településen, küzdenek az iskolákba, otthonokba betörő árvízzel, s mentik, védik tanítványaikat. Áldozatos kitartásukért, példamutató helytállásukért fogadják szívből jövő köszönetemet, hálámat!

2010. június 5.

Kitüntetések Pedagógus Nap alkalmából

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár köszöntötte a pedagógusokat a közelgő pedagógusnap alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen csütörtökön Budapesten.

2010. június 3.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárságának felhívása az oktatási intézmények vezetőihez a Nemzeti Összetartozás Emléknapja alkalmából

Versailles, a Nagy Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosója, a Galérie des Cotelle, 1920. június 4., budapesti idő szerint délután 16 óra 30 perc – „ a Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek.” – részlet a trianoni békeszerződés szövegéből.
2010. június 3.

Országos kompetenciamérés 2010

2010. május 26-án 2961 iskola sikeresen lebonyolította összesen 4261 telephelyén több mint 400 000 (4., 6., 8. és 10. évfolyamos) diák országos kompetenciamérését, a feladatlapok megoldását.
2010. május 27.

A 2010/2011. tanév rendje

Megjelent a 2010/2011. tanév rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet.
2010. május 19.

Május 31-én pótolhatják az időjárás miatt elmaradt informatikai vizsgákat

A május 17-i középszintű informatika gyakorlati vizsgát több régióban is megzavarták az időjárás, a viharos szél és az árvíz miatt fellépő áramkimaradások illetve a közlekedési nehézségek. Az eddigi bejelentések alapján úgy tűnik, hogy a közel 30 ezer vizsgázó közül mintegy 60 vizsgázó biztosan nem tudta teljesíteni a vizsgát.
2010. május 18.

Felsőoktatási Minőségi Díj a Budapesti Gazdasági Főiskolának és a Budapesti Corvinus Egyetemnek

Fotó: Rudasy András
Hiller István oktatási és kulturális miniszter Felsőoktatási Minőségi Díjat adományozott a Budapesti Gazdasági Főiskolának a minőségfejlesztés területén elért eredményeiért. A tárcavezető az elismerést pénteken adta át Sándorné Kriszt Évának, az intézmény rektorának. Felsőoktatási Minőségi Díjjal tüntették ki a Budapesti Corvinus Egyetemet is, a díjat Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár hétfő délután adta át Mészáros Tamás rektornak.
2010. május 7.

A PEDAGÓGUS 2010 kutatás eredményei

Összesen 3380 pedagógus vett részt abban a többszörösen újszerű felmérésben, amelynek megszervezéséről az oktatási és kulturális miniszter és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke állapodott meg korábban. A pedagógusok munkaidő-terhelésével kapcsolatos országos kutatás adatgyűjtése 2010 márciusában zajlott.
2010. május 7.

Rendben elkezdődtek az érettségik

A ma délelőtti magyar nyelv és irodalom valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgák rendben elkezdődtek, folynak. Rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés.
2010. május 3.

Hétfőn kezdődik a 2009/2010-es tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka

Hétfőn, 2010. május 3-án a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal megkezdődik a 2009/2010-es tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. Sikerként könyvelhetjük el, hogy az emelt szintű vizsgák száma a tavalyi évhez képest 10%-kal nőtt – mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón.
2010. április 28.

Búcsú Hetey Katalintól

Hetey Katalin Kossuth-díjas szobrászművész 2010. április 25-én, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án a Farkasréti temető Makovecz-termében lesz 14 óra 15-kor.
2010. április 27.

Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárás minimális ponthatárának módosításáról

A felsőoktatási felvételi eljárás főszabálya 2005-től az, hogy az alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre jelentkezők számára nincs felvételi vizsga, a középiskolai teljesítmény és két érettségi vizsgatárgy eredményei alapján kerül mindenki a rangsorba, ha jelentkezik egyetemre vagy főiskolára. Természetesen alkalmassági és gyakorlati vizsga továbbra is van azokon a szakokon, ahol ez szükséges. A bejutási feltételként meghatározott minimális ponthatár (160 pont) megváltozott. A Kormány egyszer már módosította a minimális ponthatárt, így ebben az évben (2010-ben) már csak 200 pont feletti teljesítménnyel lehet bekerülni a felsőoktatásba.

2010. április 21.

A kulturális örökség nem szorulhat határok,országhatárok közé

100419_104

Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint közös kincsünk, a kulturális örökség nem szorulhat határok, országhatárok közé; határokon átívelő feladat az épített örökség, a műemlékek védelme. Ezt a tárcavezető a Műemléki Világnap alkalmából, a 150 éve született Möller István tiszteletére rendezett tudományos konferencián mondta hétfőn, Budapesten.
2010. április 19.

Hiller István átadta a kutató-elitegyetem minősítést és a Kiváló Egyetem címet

100416_128

Hiller István oktatási és kulturális miniszter kutató-elitegyetem minősítést adományozott a Semmelweis Egyetemnek, a Szegedi Tudományegyetemnek, a Debreceni Egyetemnek, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek. „Kiváló Egyetem” miniszteri elismerésben részesült a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, továbbá a Pannon Egyetem. Az elismeréseket a tárcavezető Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével közösen adta át pénteken.
2010. április 16.

Elhunyt Popper Péter pszichológus, egyetemi tanár

Popper Péter (fotó: MTI)
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium mély megrendüléssel értesült arról, hogy életének 77. évében pénteken elhunyt Popper Péter hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa. Hiller István részvétét nyilvánította Popper Péter hozzátartozóinak.
2010. április 16.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzeti gyásznappal kapcsolatos közleménye

A Magyar Köztársaság Kormánya 2010. április 17-ét – az évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczyński, a Lengyel Köztársaság elnöke halála miatt érzett gyászában – nemzeti gyásznappá nyilvánította.
2010. április 14.

Hiller István átadta a Kultúra Magyar Városa címeket

Fotó: Gordon Eszter

A Kultúra Magyar Városa cím öt év alatt olyan tradícióvá vált, amely elismeri az elődök tevékenységét, ugyanakkor felhívás az utódoknak a folytatásra - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az átadó ünnepségen. A címet idén Eger, Győr, Vác és Ráckeve nyerte el.
2010. április 13.

Elhunyt Ádám Ottó rendező, színigazgató

Elhunyt Ádám Ottó rendező, színigazgató; a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt életének 82. évében pénteken érte a halál. Ádám Ottót az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti. Temetése 2010. április 21-én 11 órakor lesz a Farkasréti Zsidó Temetőben.
2010. április 13.

Továbbra is a jogszabályoknak megfelelően működik az Útravaló Program

Az Útravaló Programban szereplő összes jogosult diák és mentor megkapja a támogatást, és a források sem csökkennek 1,7 milliárd forintra. A jogszabályokban előírt visszafizetési kötelezettség a Magyar Nemzet állításaival ellentétben nem hatezer, hanem 20 000 diákból 29 tanulót érint. A diákok támogatásra való jogosultsága tanév közben szűnt meg.
2010. április 7.

Átadták a felújított nyírbátori Egyesített Nevelési-Oktatási Intézményt

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a nyírbátori Egyesített Nevelési-Oktatási Intézmény felújítás utáni átadó ünnepségén csütörtökön a pedagógusok, a helyi önkormányzat, a képviselők és a kormány összefogásának sikerét emelte ki. A tárcavezető miniszteri elismerő oklevelet adományozott az intézmény igazgatójának.
2010. április 1.

Eger, Győr, Vác, valamint Ráckeve lett A Kultúra Magyar Városa idén

Eger
A Kultúra Magyar Városa címet idén a "Megyei jogú városok" kategóriájában Eger és Győr, a "Tízezer lakosúnál nagyobb városok" kategóriájában Vác, míg a "Tízezer lakosúnál kisebb városok" kategóriájában Ráckeve nyerte el. Az ünnepélyes díjátadó 2010. április 13-án lesz a Művészetek Palotájában.
2010. március 30.

Középkori okleveleket digitalizált az Országos levéltár

Fotó: Gordon Eszter
A modernizáció, a magyar középkor egy jelentős részének digitalizálása mutatja a fejlődést, de nem írhatja felül a klasszikus tudást; a kettő együtt él - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a középkori oklevelek internetes adatbázisának átadó ünnepségén hétfőn, a Magyar Országos Levéltárban.
2010. március 29.

Elhunyt Kass János

2010. március 29-én, életének 83. évében Budapesten elhunyt Kass János Kossuth-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kass Jánost saját halottjának tekinti. Temetése 2010. április 16-án, pénteken 14.15-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében.
2010. március 29.

Hiller István miniszteri elismerő oklevelet adott át az 55 éves Mecsek Táncegyüttesnek

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter miniszteri elismerő oklevelet adott át az 55 éves Mecsek Táncegyüttesnek pénteken, Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett. A „Sörény lábbal, víg orcával” című est díszvendégei Claudia Schmied, az Osztrák Köztársaság oktatási, művészeti és kulturális minisztere, valamint Sebestyén Márta előadóművész voltak.
2010. március 27.

Jelentősen nőtt a felsőfokú szakképzésre és a mesterképzésre jelentkezők száma

Fotó: Gordon Eszter
Az emelt szintű érettségire jelentkezők száma a 2009-es évhez viszonyítva 10 százalékkal nőtt idén; jelentősen nőtt a felsőfokú szakképzésre és a mesterképzésre jelentkezők száma – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a 2010. évi érettségi vizsgákról és felsőoktatási felvételi eljárásról szóló sajtótájékoztatón pénteken.
2010. március 26.

Húsz ruha Európa számára - nemzetközi vándorkiállítás a spanyol-belga-magyar EU-elnökség alkalmából

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a Húsz ruha Európa számára – divattervezők párbeszéde az irodalommal című kiállítás megrendezése azt mutatja, hogy a spanyolok, belgák és a magyarok kitűnően együtt tudnak működni kreativitás és kultúra területén.
2010. március 25.

Átadták a Jó tanuló - Jó sportoló díjakat

Fotó: Gordon Eszter
A Jó tanuló - Jó sportoló díj a magyar diákok számára adható legmagasabb kitüntetés, amely egy tehetséges nemzet legtehetségesebbjeinek teljesítményét ismeri el – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársaság Jó tanulója – Jó sportolója díj átadó ünnepségén hétfőn Budapesten.
2010. március 22.

A jogszabályoknak megfelelően működik az Útravaló Program –mind a 20 ezer jogosult tanuló-mentorpár megkapja a támogatást

Az Útravaló Programban szereplő összes jogosult diák és mentor megkapja a támogatást és a források sem csökkennek 1.7 milliárd forintra. A jogszabályokban előírt visszafizetési kötelezettség 20.000 diákból 32 tanulót érint. A diákok támogatásra való jogosultsága tanév közben szűnt meg.
2010. március 19.

Hiller István: a kultúra és a tudomány Magyarország legvonzóbb arca

A dán koronahercegi pár fogadása a Ludwig Múzeumban
A kultúra, a tudomány Magyarország legjobb és legvonzóbb arca, s erre az arcra a 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál sajátos színt varázsol, olyan színt, amelyre, aki ránéz felvidul – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a fesztivál megnyitó ünnepségén pénteken, a Ludwig Múzeumban. A Budapesti Tavaszi Fesztivál idei díszvendége Dánia.
2010. március 19.

Hiller István: a Sajtófotó Kiállítás a magyar sajtófotó-kultúra legjavát mutatja be

Fotó: Gordon Eszter
A Sajtófotó Kiállítás a magyar sajtófotó-kultúra legjavát tárja a közönség elé; a termés számossága és színvonala azt mutatja, hogy ezek a fotók kiemelkednek az átlagból – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitó ünnepségén csütörtökön, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
2010. március 18.

Öt éves a Művészetek Palotája

Fotó: Gordon Eszter
Március 15., a nemzeti ünnep előestéjén ünnepi gálaestet tartottak a Művészetek Palotájában (Müpa), amely öt évvel ezelőtt, 2005-ben ezen a napon nyílt meg hivatalosan. Az alkalomból Hiller István oktatási és kulturális miniszter Kiss Imre vezérigazgatónak a Magyar Kultúra Követe elismerést nyújtotta át, és 12 kitüntetést adott a Müpa munkatársainak.
2010. március 15.

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat
Sólyom László köztársasági elnök március 15-e alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át a Parlamentben.
2010. március 15.

Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetések

Fotó: Gordon Eszter

A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt elismeréseket Sólyom László államfő Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke társaságában nyújtotta át.

2010. március 15.

Hiller István: kiegyezésre van szüksége Magyarországnak

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a kiegyezés legalább annyira fontos ma is, mint 1867-ben: az ország kiegyezésére van szükség, hogy a magyarokban lévő tehetség kibontakozzék a közösség, Magyarország javára. Ezt a tárcavezető vasárnap nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából történő kitüntetések átadásán mondta.
2010. március 14.

Állami és művészeti díjakat adtak át március 15-e alkalmából

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a nemzeti ünnep alkalmából kulturális kitüntetéseket adott át vasárnap a Szépművészeti Múzeumban.

 
2010. március 14.

Átadták a Kiváló- és Érdemes Művész, valamint a Babérkoszorú Díjakat

Fotó: Gordon Eszter
Március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából Kiváló- és Érdemes Művész Díjakat, valamint a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja Díjat adott át Molnár Csaba kancelláriaminiszter, a Művészeti Díj Bizottság elnöke és Hiller István oktatási és kulturális miniszter szombaton Budapesten.
2010. március 13.

Elfogadták az Európai Felsőoktatási Térségről szóló deklarációt

A ma Bécsben folytatódó Nemzetközi Bologna-konferencián a résztvevő oktatási miniszterek elfogadták a Budapest-bécsi Deklarációt az Európai Felsőoktatási Térségről.
2010. március 12.

Kulturális programok a külföldi magyar intézetekben március 15-én

Koncertekkel, irodalmi estekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel emlékeznek meg számos külföldi nagyvárosban a magyar kulturális intézetek és szakdiplomaták szervezésében az 1848-as magyar forradalomról és szabadságharcról.

 
2010. március 12.

A bolognai folyamat előnyös Magyarországnak

Fotó: Gordon Eszter
Magyarország és a magyar felsőoktatás számára a bolognai folyamat lényegesen több előnyt hoz, mint amennyi problémát – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a jubileumi Bologna-konferencián, amelyet Bécs és Budapest közösen rendez.
2010. március 11.

Nemzetközi Bologna-konferencia Budapesten és Bécsben

Nemzetközi Bologna-konferencia Budapesten és Bécsben
A felsőoktatás képzési szerkezetét meghatározó bolognai folyamat eddigi eredményeiről és várható irányáról rendez Magyarország és Ausztria kétnapos közös tanácskozást mától 47 ország oktatási miniszterének részvételével.
2010. március 11.

Átadták a Scheiber Sándor-díjakat

Fotó: Gordon Eszter
Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára átadta a Scheiber Sándor-díjakat szerdán, Budapesten. Az elismerést Dr. Menahem Schmelzer, a New York-i Jewish Theological Seminary nyugalmazott professzora, Dr. Miskolczy Ambrus egyetemi tanár, történész és Dr. Tibori Szabó Zoltán kolozsvári újságíró, történész nyerte el.
2010. március 9.

Elhunyt Szilágyi Dezső bábművész

2010. március 8-án, életének 88. évében Budapesten elhunyt Szilágyi Dezső Kossuth-díjas bábművész, író, az Állami Bábszínház egykori legendás igazgatója. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Szilágyi Dezsőt saját halottjának tekinti. Temetése március 30-án, 14.15-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében.
2010. március 9.

A Magyar Nemzet súlyos támadást intézett a magyar tudományos élet és a magyar felsőoktatás intézményi rendszere ellen - az OKM közleménye

A mai Magyar Nemzet Magukat zsűrizik az egyetemek című cikkében a magyar tudomány és felsőoktatás intézményrendszerének vezetőit és tagjait elfogultsággal vádolja és azzal, hogy képtelenek tudományosan objektív döntésre.
2010. március 4.

Hiller István Pro Cultura Hungarica kitüntetést adományozott Christoph Ramosernek és Günter Grampp-nak

Hiller István és Günter Grampp a Pro Cultura Hungarica kitüntetéssel (Fotó: Gordon Eszter)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter Pro Cultura Hungarica kitüntetést adományozott Christoph Ramosernek, osztrák Tudományügyi és Kutatási Minisztérium osztályvezetőjének és Günter Grampp-nak, a grazi Technische Universität professzorának. A tárcavezető az elismerést szerdán adta át.
2010. március 4.

Aláírták a 2010-2012-es évekre szóló Magyar-Mexikói Oktatási és Kulturális Együttműködési Programot

Fotó: Gordon Eszter
Balogh Gyula, az Oktatási és Kulturális Minisztérium koordinációs szakállamtitkára és Pedro José González Rubio, Mexikó Budapestre akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete aláírták a 2010-2012-es évekre szóló Magyar-Mexikói Oktatási és Kulturális Együttműködési Programot kedden az OKM-ben. Az új együttműködési program a két ország oktatási és kulturális kapcsolatainak további erősödését segítheti elő.
2010. március 2.

Átadták a "Kiváló tanuló-mentor-pár" pályázat elismeréseit

102 diáknak és 102 mentornak adta át Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a „Kiváló tanuló-mentor-pár” címet és az ezzel együtt járó díjat hétfőn, az Iparművészeti Múzeumban. A pályázat az Útravaló Ösztöndíjprogramban kimagasló teljesítményt nyújtó tanulókat és mentorokat ismeri el.
2010. március 1.

225 millió forintból újult meg a csepeli Nagy Imre Általános Művelődési Központ

Fotó: Gordon Eszter
A csepeli Nagy Imre Általános Művelődési Központ csaknem 225 millió forintból újult meg, és ez nem valósulhatott volna meg pusztán hazai költségvetésből, kellett az Európai Unió támogatása is - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az intézmény felújítás utáni átadó ünnepségén. A tárcavezető miniszteri elismerő oklevelet adott a Nagy Imre Általános Művelődési Központnak.
2010. február 24.

Évente egy milliárd forint jut a Márai Program megvalósítására

Zentai Péter László, Hiller István és Harsányi László (fotó: Gordon Eszter)
A 2010-ben induló Márai Program célja a magyar olvasáskultúra fejlesztése, a nemzeti kultúrkincs megőrzése és széles körű hozzáférhetővé tétele a hazai és a határon túli könyvtárakba történő célzott eljuttatása révén - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Márai Programról szóló sajtótájékoztatón.
2010. február 22.

Elhunyt Ágai Karola

Ágai Karola (fotó: MTI)
Meghalt Ágai Karola, a Magyar Állami Operaház örökös tagja; a Kossuth-díjas énekművészt hétfő hajnalra virradóra, életének 83. évében érte a halál.
2010. február 22.

Hiller István: a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet a "jövő háza" lesz

A bukaresti magyar intézet új épülete
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet nem csak a magyar-román kapcsolatokra lesz hatással, hanem a „jövő háza” lesz – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az új épületbe költözött Bukaresti Magyar Kulturális Intézet átadó ünnepségén. A tárcavezető péntek este nyitja meg az intézetben a Mediawave Bukarest című kiállítást.
2010. február 19.

Miniszteri elismerő oklevelet kapott Foky Ottó

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter miniszteri elismerő oklevelet adományozott a Tévé Maci, Misi mókus, Makk Marci és Mirr-Murr kandúr atyjának, Foky Ottó Munkácsy-díjas animációsfilm-rendezőnek életműve elismeréséért szerdán Budapesten. A bábanimáció mesterének egy hete zárult Mirr-Murral és barátaival című kiállítása a következő hetekben országos turnéra indul; a grafikusmester terveit, vázlatait, rajzait és mesehőseit számos vidéki városban bemutatják.
2010. február 17.

Meghosszabbították a felsőoktatási felvételi jelentkezések határidejét

A felsőoktatási felvételi jelentkezéshez használható elektronikus rendszer elérési nehézségei miatt a felsőoktatási felvételi jelentkezések benyújtásának határideje 2010. február 16-án 22 órára módosult.
2010. február 16.

Hiller István az összefogás erejét hangsúlyozta a makádi 50 férőhelyes óvoda átadó ünnepségén

Fotó: Gordon Eszter
Magyarországon olyan gondolkodásra van szükség, amelynek következtében egy közösség hajlandó kezdeményezni, rizikót vállalni – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében megújult Hóvirág óvoda átadó ünnepségén pénteken Makádon.
2010. február 13.

Tízéves az Arany János Tehetséggondozó Program

Fotó: Gordon Eszter
Az Arany János Tehetséggondozó Program az elmúlt 10 évben a magyar oktatás egyik meghatározó, sikeres programjává nőtte ki magát. A programban tavaly óta azon tehetséges és rászoruló gyermekek is részt vehetnek, akik a jogszabály értelmében nem minősülnek hátrányos helyzetűnek – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Arany János Tehetséggondozó Program 10 éves jubileumi ünnepségén pénteken.
2010. február 12.

Még öt napig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Öt nap múlva véget ér a 2010. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési időszaka: aki 2010. szeptemberben induló képzésen szeretne továbbtanulni, 2010. február 15-ig nyújthatja be jelentkezését.
2010. február 10.

Megszületett a Magyar Mozgókép Közalapítvány 2013-ig szóló állami támogatását biztosító megállapodás

Fotó: Gordon Eszter
A Magyar Mozgókép Közalapítvány mint a mozgókép mecenatúra fő letéteményese jó rendszer, bár jobbítható, alapjaiban megfelel az érdekeknek, felesleges felváltani- hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn a 41. Magyar Filmszemle díjátadó záróünnepségén.
2010. február 9.

A kétszázezredik látogatót köszöntötték a Szépművészeti reneszánsz tárlatán

Fotó: Gordon Eszter
Egy 15 éves dunaszerdahelyi diák, Bodnár Zsófia lett a 200 ezredik látogató a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című, vasárnapig látható tárlatán. A lányt Hiller István oktatási és kulturális miniszter mellett Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója köszöntötte hétfőn délután.
2010. február 8.

Új épületbe költözik a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet

Fotó: Gordon Eszter
Új épületbe költözik jövő pénteken a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet – jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatói és az oktatási és kulturális szakdiplomaták éves téli értekezletén.
2010. február 8.

Hiller István: a Visegrádi Négyek közötti együttműködés erős

Fotó: Gordon Eszter
A Visegrádi Négyek – Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország – közötti együttműködés létezik, él és erős, s további erősítése a régió közös érdeke – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a V4-ek kulturális minisztereinek 20. értekezlete után tartott sajtótájékoztatón, ahol a felek aláírták a hivatalos angol nyelvű kommünikét.
2010. február 6.

Elhunyt Taub János

A rendező, színészpedagógust az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti. Temetése 2010. február 10-én lesz az Óbudai zsidó temetőben.
2010. február 5.

Ma nyílik a törökországi Bartók Béla Múzeum

Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Ertuğrul Günay kulturális és idegenforgalmi miniszter ma nyitják meg a Bartók Béla Múzeumot a törökországi Osmaniye-ban. A múzeum a negyedik magyar nemzeti emlékhely Törökországban.
2010. február 2.

Hiller István megnyitotta a Rákóczi kiállítást Rodostóban

Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnyitotta a Rákóczi kiállítást hétfőn a törökországi Tekirdagban (Rodostó). Az eseményen a török fél részéről jelen volt többek között Ertuğrul Günay kulturális és idegenforgalmi miniszter és Zübeyir Kemelek tekirdagi kormányzó.
2010. február 1.

Schneider Márta: a Degas-tól Picassóig című kiállítás is az egyik legsikeresebb magyarországi tárlatnak ígérkezik

Fotó: Gordon Eszter
Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára szerint a Szépművészeti Múzeumban csütörtökön nyíló Degas-tól Picassóig - Francia mesterművek a moszkvai Puskin Múzeumból című kiállítás is az egyik legsikeresebb magyarországi tárlatnak ígérkezik. Ezt a szakállamtitkár a tárlat megnyitó ünnepségén mondta.
2010. január 28.

Hiller István és Bajnai Gordon köszöntötték a Nemzetközi Diákolimpiákon 2009-ben sikeresen szereplő diákokat

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntötték a 2009. évi Nemzetközi Diákolimpiákon sikeresen szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat szerdán, a Parlamentben.
2010. január 27.

Hiller István: a bécsi Collegium Hungaricum híd Magyarország és Ausztria között

Fotó: Gordon Eszter
A bécsi Collegium Hungaricum híd Magyarország és Ausztria között, s az intézet igazgatója, Méhes Márton nagyszerűen szolgálja az osztrákok és a magyarok, továbbá a Közép-Európában élők érdekét - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Esterházy Művészeti Díj 2009 díjazottjainak alkotásait bemutató bécsi kiállítás megnyitóján.
2010. január 27.

A Magyar Nemzet megalapozatlan, félrevezető képet fest az idei felvételi eljárásról

A Magyar Nemzet január 26-án megjelent, „Botrányba fulladt a középiskolai felvételi” című cikkével kapcsolatban az Oktatási és Kulturális Minisztérium hangsúlyozza, hogy rendben lezajlott a középiskolai felvételi január 22-én 103 helyszínen mintegy 8600 diák, január 23-án pedig 467 helyszínen közel 61 és fél ezer diák részvételével.
2010. január 26.

Hiller István átadta a Magyar Kultúra Követe címeket

Hiller István átadta a Magyar Kultúra Követe címeket
A Magyar Kultúra Követei 2010-ben: Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színművész, rendező, Forgács Péter médiaművész, képzőművész, független filmes, Juliet Kinchin művészettörténész, egyetemi oktató, Kobayashi Ken-Ichiró karmester, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró.
2010. január 21.

Hiller István üvegmozaik falképet adott át

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere átadták Hartung Sándor festőművész Mélység és magasság című üvegmozaik falképét szerdán a Pesterzsébeti Uszodában.
2010. január 21.

Elhunyt Köpeczi Béla

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium mély fájdalommal tudatja, hogy életének 89. évében elhunyt Köpeczi Béla egykori művelődési miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori főtitkára, művelődés- és irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár.
2010. január 18.

Több mint 4500-an kezdhetik meg tanulmányaikat februárban

A felsőoktatási intézmények 2010. január 15-én döntöttek a 2010. februárban induló képzésekre jelentkezők felvételéről.
2010. január 15.

Hiller István: a Szegedi Tudományegyetem az ország oktatásának színvonalát emeli

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a Szegedi Tudományegyetem által megvalósított fejlesztések – így a most aláírt, a regionális határokon átívelő Infrastruktúrafejlesztés a szegedi egészségpólusban című pályázat – az ország egészét, egészségügyét, felsőoktatását szolgálja. A tárcavezető ezt az új integrált magkórház megépítéséről szóló 12 milliárd forintos támogatási szerződés aláírási ünnepségén mondta csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen.
2010. január 14.

Hiller István a kistérségi társulások összefogását méltatta

Fotó: Gordon Eszter
A rédei Móra Ferenc Általános Iskola az egész ország számára példa lehet, hiszen az intézmény felújítása csak összefogással valósulhatott meg – hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a felújított általános iskola átadási ünnepségén. Az intézményt a tárcavezető Keleti Györggyel, a térség országgyűlési képviselőjével és Pölöskei Józseffel, Réde polgármesterével együtt adta át.
2010. január 11.

Pécsett megnyílt az Európa Kulturális Fővárosa program Fotógaléria

Fotó: Gordon Eszter
Hatalmas érdeklődés kísérte a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat megnyitóját vasárnap a baranyai megyeszékhelyen, amely Bajnai Gordon kormányfő szavai szerint most nagy betűkkel felkerül Európa kulturális térképére.
2010. január 11.

Mától Pécs Európa Kulturális Fővárosa

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint Pécsnek Európa kulturális fővárosaként kultúrák találkozóhelyének, kézfogásának kell lennie. Ezt a tárcavezető a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat megnyitó ünnepsége alkalmából rendezett sajtótájékoztatón mondta vasárnap.
2010. január 10.

Vasárnap kezdődik a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat

Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa
Két nap múlva hivatalos megnyitó ünnepség keretében kezdetét veszi a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat, melyen köszöntőt mond Bajnai Gordon miniszterelnök, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város polgármestere. A közönséget ebben az évben 350 kulturális program, mintegy 100 civil és további 80-100 regionális társprogram várja a baranyai megyeszékhelyen és a környező településeken.
2010. január 8.

Európa Kulturális Fővárosa: Pécs átvette a stafétabotot Linztől

Fotó: Hungarofest
Linz és Pécs közös fellépése azt is bizonyítja, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program és progresszív szellemi mozgalom lényege – az egymás kultúrájának megismerésén túl – az összefogás. Mindez pedig példamutató formája a nemzetek közti párbeszédnek – hangsúlyozta Balogh Gyula, az Oktatási és Kulturális Minisztérium koordinációs szakállamtitkára azon a Bécsben rendezett csütörtök esti ünnepségen, amelyen Pécs átvette a stafétabotot az ausztriai Linztől.
2010. január 8.

A kulturális tárca idén is támogatni kívánja a Weöres Sándor Színházat

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiemelt jelentőségűnek tartja a szombathelyi Weöres Sándor Színház működését, és - a jogszabályok betartásával - igyekszik forrást biztosítani a teátrum működésére 2010-ben is.
2010. január 8.

Három magánszemély és három cég kapta idén a Kármán Tódor-díjat

Az oktatási és kulturális miniszter a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért három magánszemélynek és három cégnek adományozott Kármán Tódor-díjat. Az elismeréseket Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára adta át csütörtökön.
2010. január 7.

Tájékoztató az iskolák részére érkező küldeményekről

Felhívjuk az iskolavezetők figyelmét arra, hogy pénzért átvehető hamis küldeményeket kézbesítenek iskolákba az Oktatási és Kulturális Minisztérium nevében.
2010. január 6.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok