2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Átadták a Fraknói Vilmos-díjakat

2006. november 20.
Csepregi András az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője adta át a Fraknói Vilmos-díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A kuratórium döntése alapján a díjakat idén Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspök, dr. Szilárdfy Zoltán római katolikus pap és művészettörténész, valamint dr. Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató, helytörténész vehette át.

A Fraknói Vilmos-díj azoknak adományozható, akiknek a munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. A díjat minden évben november 20-án adják át, Fraknói Vilmos halálának évfordulóján.

Huzsvár László nagybecskereki püspök a '60-as, '70-es években végzett irodalmi tevékenysége és a nemzeti hagyományok ápolása miatt részesülhetett a Fraknói-díjban. Huzsvár László kezdetben a szabadkai székesegyházban, majd újvidéki plébániákon szolgált. Megalapította és szerkesztette a Hitélet c. lapot. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a "Kincses Kalendárium" és a Hitélet imakönyv kiadása. Ebben az időszakban Huzsvár László magyar nyelvet és irodalmat is oktatott a szabadkai gimnázium magyarajkú papsága számára, ami azért volt nagy jelentőségű, mert akkor ez volt az egyetlen lehetőség az anyanyelv művelésére.

Dr. Szilárdfy Zoltán, római katolikus pap, művészettörténész, ikonográfiai tevékenységének elismeréseként részesült a díjban.

Dr. Szilárdfy Zoltán a keresztény kultusz és ikonográfia későantik és barokk-kori történetének egyik legnagyobb hazai szakértője. Barokk szentképek Magyarországon című könyvével szerezte meg egyetemi doktori címét 1985-ben summa cum laude minősítéssel. Az Országos Katolikus Egyházművészeti Tanács tagja. 1989-től a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a keresztény ikonográfia óraadó tanára, az ELTE és Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékének meghívott előadója.

Dr. Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató, a makói katolikus egyháztörténet részletes és változatos feldolgozásáért, valamint kiemelkedő helytörténeti munkássága miatt részesült az elismerésben. 1992-től a Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség Füzetei szerkesztésével több, mint 40 egyháztörténeti-helytörténeti kiadvánnyal járult hozzá az egyháztörténeti ismeret műveléséhez.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok