2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Bozóki András látogatása a kalocsai érseknél

2006. február 22.
Az egyházi levéltárak működtetésének nehézségeiről is szó volt Bozóki András kulturális miniszter és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek találkozóján szerdán, Kalocsán.

(MTI) - A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy Bács-Kiskun megyei látogatása során az érseki palotában kereste fel Bábel Balázst, aki tájékoztatta a hagyományosan nagy történelmi jelentőséggel bíró egyházmegye helyzetéről.

A háromnegyed órás beszélgetésen felvetődtek az egyházi levéltárak finanszírozásának problémái is - tette hozzá. Bozóki András kiemelte, hogy maga is tisztában van ezekkel a gondokkal, és igyekszik azokon segíteni. Felajánlotta, hogy közös pályázatokat nyújthatnának be a levéltárak, illetve a kiemelkedő egyházi értékek felújítására igénybe vehető forrásokra.

A miniszter Bábel Balázs vezetésével ellátogatott a néhány éve renovált, a világ legszebb bibliotékái között számon tartott kalocsai érseki könyvtárba is, majd megnézte a székesegyházat.

A kulturális tárca vezetője az MTI-vel közölte: az érsek kérdésére megerősítette, hogy a találkozó célja semmilyen módon nem függ össze a választási kampánnyal. A látogatás régóta "húzódott", az eddig elmaradt megbeszélést szerette volna most pótolni.




Miniszteri vizit Baján

(MTI) - Baja város célzott állami támogatásra kíván pályázni, hogy kulturális központot alakíthasson ki a főtéren lévő áruház épületében - nyilatkozta a Bács-Kiskun megyei városba látogató kulturális miniszter az MTI-nek szerdán.

Bozóki András szerda délután a város vezetőivel az ottani kulturális fejlesztési lehetőségekről tárgyalt.

Mint mondta, Baja jelenleg kiesik a magyar kulturális élet vérkeringéséből, ezen a helyzeten változtatni szeretnének a város vezetői.

Elmondta, hogy a polgármester tájékoztatása szerint a kulturális központ a több mint százéves bajai áruház épületében valósulna meg.

Bozóki András szerint a város sokszínű nemzetiségű múltja és jelene hozzájárulhat ahhoz a kulturális vidékfejlesztéshez, amelynek fő eseménye, hogy Pécs 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz.

Úgy vélekedett, Baja a kulturális turizmust tudja majd ötvözni a nemzeti park és a Duna által kínált turisztikai lehetőségekkel.

Elmondta, hogy 2006-ban mintegy 7,2 milliárd forintot szán a kormány kulturális jellegű célzott állami támogatásokra, erre Baja is pályázni szeretne.

Mint mondta, ha a város eredményes, sikeres pályázatot készít, akár több száz millió forintot is kaphat.

A miniszter arról is szólt, hogy a bajai halászléfőző verseny a későbbiekben nemcsak egy hétvégi esemény lesz, hanem egy egyhetes, tíznapos összművészeti, kulturális fesztivállá válhat.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok