1999-ben a dolgozatírók - felnőttként - így emlékeznek az

A "EUROPE AT SCHOOL" HAT ÉV TÁVLATÁBÓL

Hat év telt el azóta, hogy a magyar diákok közül elsőként lehetőségünk nyílt bekapcsolódni a "Europe at School" elnevezésű versenybe. Akkor ez a lehetőség nagyon újszerűnek, érdekesnek, de egy kicsit furcsának is tűnt. Nem sokkal azelőtt még csak a "vasfüggöny" mögül néztük Európát és álmunkban sem gondoIhattuk, hogy együtt versenyezzünk európai társainkkal. Ezt ma már az Európai Unióhoz való csatlakozásunk küszöbén, az Eszak Atlanti Szövetség tagjaként máshogy látjuk, de akkor mi voltunk az első fecskék. A feladat is szokatlan volt, hisz a rendszerváltás előtt nemigen írtak ki pályázatot a szólásszabadságról, emberi jogokról. Ezekről. az eszmékről hivatalosan nem nagyon Iehetett hallani, beszélni. Családi, baráti körben annál inkább, mint a megvalósítandó távolinak tűnő célról.

A verseny díjazottjaiként tíz napot tölthettünk Cipruson. Bár júliusban utaztunk el, mégsem egyszerű nyaraláson vettünk részt. Európa különböző részeiből érkezett diákok gyűltek össze ezen a három kontinens határán fekvő Földközi-tengeri szigeten, hogy kicseréljék tapasztalataikat, együttgondolkodjanak korunk egy égető problémájáról: a menekültkérdésről. Érdekes és tanulságos volt megismerni, hogyan látják a helyzetet a jóléti társadalmakból jött fiatalok, és hogyan azok, akik közvetlenül a mindennapjaikban érzékelik ezt a problémát. Közép-Kelet Európát mi, magyarok, képviseltük, és talán mi értettük meg leginkább, a ciprusi diákokkal együtt, a téma komolyságát. Számunkra ez a kérdés nemcsak elmélet volt, hanem" valóság. Elsősorban azokra a magyarokra gondoltunk, akik máig is üldözöttek saját földjükön és azokra, akik menekülni kényszerültek hazájukból. De abban az időben érte el Magyarországot az a menekültáradat is, melyet a kiéleződő délszláv válság indított el. Sajnos ennek ma is, hat éwel később, szomorú aktualitása van.

A ciprusi fiatalok is nap mint nap érzékelik a probléma nagyságát. Országukat a mai napig családokat szétválasztó határ vágja ketté. Egy török és egy görög Ciprus. Az ország, ahol ők élnek és tőlük néhány kilométerre egy másik ország, ahol nagyszüleik, rokonaik laknak. Döbbenten és mélységesen meghatódva tapasztaltuk, hogy nem egy ciprusi elsírta magát, amikor a két országrész határán egy dombról néztünk Ie a török részre került Famagusztára, egyesek szülőföldjére. A többi, fejlett nyugati országból érkezett fiatal (németek, angolok, hollandok, osztrákok), olyan szinten találkozik a kérdéssel, hogy általában a fejletlenebb, szegényebb harmadik világból érkezőknek az ő országaik-jelentik a szabadságot, az emberi életet, Tehát ők mint befogadók élik meg ezt a nehézséget. Elbeszéléseikből kitűnt, nem minden honfitársuk éli át szerencsétlen embertársaik helyzetét. Sok országban hallhattunk idegengyűlöletről, rasszizmusról.

Természetesen nem maradhatott el a sziget megismerése sem. Sokat tanultunk, tapasztalatokat szereztünk és emellett rengeteg élményben volt részünk Cipruson. Sok személyes kapcsolat alakult ki közöttünk, ami mindenképpen hasznos lehet útban az Európai Unió felé.

A verseny óta mindketten befejeztük tanulmányainkat a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán a Szerkezetépítő-mérnöki Szakon. 1996-ban diplomáztunk, majd honvédelmi kötelezettségeink teljesítése után tervező mérnökként sikerült elhelyezkednünk a PONT-TERV Rt-ben, így szűkebb területünk a hídtervezés lett. Szerencsés helyzetben érezhetjük magunkat, hiszen olyan jelentős munkában dolgozhatunk mint az Esztergomi Mária Valéria híd tervezése, amely éppen két nemzet kibékülésének is jelképe lehet az elkövetkezendőkben.

 

Budapest, 1999. március 30.

 

következő években a Közép-Európa, így Magyarország iránt szintén nagy érdeklődést tanúsító Goriziai Kereskedelmi Kamara ösztöndíjjal is támogatott.