2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A felsőoktatási kerekasztal támogatta a hallgatói juttatások rendszerének tervezetét

2006. december 20.
A felsőoktatási kerekasztal támogatta és elfogadta a hallgatói juttatások rendszeréről szóló tervezetet, amelyről január végén tárgyalhat a kormány - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a tanácskozás szerdai ülését követően újságíróknak
Hiller István közölte: a felsőoktatási kerekasztal sikerének tartja a képzési részhozzájárulás bevezetéséhez kapcsolódó jogszabály-tervezet támogatását.

Manherz Károly felsőoktatatási államtitkár elmondta: a kerekasztal úgy foglalt állást, hogy a 2008 szeptemberétől beszedett fejlesztési részhozzájárulás ötven százalékát tanulmányi ösztöndíjakra fordíthassák, másik ötven százalékát intézményi fejlesztésre.

Az államtitkár elmondta: egyetlen arányszámban nem tudtak megegyezni, hogy a hallgatói juttatás milyen arányokban oszlik majd meg. Még nem döntöttek arról, hogy az összeget 60-40, vagy 50-50 százalékban osszák majd el ösztöndíj és szociális támogatásra.

Közölte azt is, hogy a tervezet vitája több héten át zajlott.

Nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke hangsúlyozta: a szervezet világossá tette, hogy a kormányrendelet megalkotása mellett hosszabb távra szóló tervezésre is szükség van a hallgatói juttatásokkal kapcsolatban.

Hiller István az MTI kérdésére elmondta, hogy január végén tárgyal majd a tervezetről a kormány, de elegendő idő lesz arra, hogy mindenki pontos tájékoztatást kapjon a részletekről, hiszen február 15-e a felvételi jelentkezés határideje.

Hiller hangsúlyozta: a kormány elé csak olyan anyagot visz, amely a felsőoktatási kerekasztal előtt már szerepelt.

A tanácskozás kezdetén tartott beszédében Hiller István azt mondta: a felsőoktatási tanulmányukban a minőséget úgy tudjuk képviselni, ha a szociális juttatások, a szociális ösztöndíj, valamint a teljesítményalapú juttatások, a tanulmányi ösztöndíj elválik egymástól.

Mint mondta, mindez azt jelenti, hogy a felsőoktatási tanulmányokból nemhogy kirekesztődnek a szegénységben élők, hanem van arra mód, hogy ezt kompenzálják.

Példaként említette, hogy egy olyan család gyermeke, ahol az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbér mértékét, szociális alapon a hallgatói normatíva tíz százalékának megfelelő összegben részesülhet.

A tervezett részhozzájárulás az alapképzésben tanévenként átlagosan 105 ezer forint, azaz havonta 10.500 forint. A hallgatói normatíva 116 ezer forint, amelynek a tíz százaléka 11.600 forint.

Ez azt jelenti, hogy a szociális alapon erre jogosult több ösztöndíjat kap, mint amennyi az átlagos részhozzájárulás mértéke - mondta.

Ez már az első félévtől él, amikor még nincs tanulmányi eredménye a hallgatónak - tette hozzá.

Hangsúlyozta: ha ennek a diáknak a tanulmányi eredménye megfelelő, akkor tanulmányi ösztöndíjban is részesülhet, amelynek mértéke hasonló magasságú lehet, azaz előfordulhat olyan eset is, hogy a kitűnő hallgató a tandíj mértékének másfél-kétszeresét is megkaphatja ösztöndíjként.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok