2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Gyurcsány: az új felsőoktatási törvény nagyobb szociális támogatást tesz lehetővé

2006. július 4.

(mti) "Azzal, hogy az ösztöndíjat nem abból a pénzből fizetjük mint eddig (...), az állam eddigi kifizetéseit szociális támogatásra tudjuk fordítani, így egy átlagosnál alacsonyabb szociális helyzetben lévő hallgató több szociális támogatást tud kapni az új rendszerben, mint korábban" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki még hétfőn délután állt a mikrofon elé.
A reform célja az is, hogy a diákok legjobb 15 százalékának ne egyszerűen csak ne legyen tandíja, hanem magas tanulmányi ösztöndíjat és a mainál magasabb szociális támogatást kapjon.
A miniszterelnök szerint aki szociálisan rászorult és legalább közepesen jól tanul, az is több támogatást fog kapni a tandíj bevezetését követően, mint most. Az első évben nem lesz tandíj, a teljesítményeket pedig folyamatosan mérni kell - mondta. "Sokkal intenzívebb szociális támogatás kell, ezt teremti meg az új felsőoktatási törvény(...)"- hangsúlyozta a miniszterelnök.
Az oktatási reform azt is jelenti, hogy a leggyengébben tanulók költségeit ne az állam fizesse. "Több pénz a felsőoktatásban, erősebb szociális támogatás, nagyobb teljesítményelv" - összegezte az új rendszer jellemzőit.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok