2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hiller István a pedagógusok kötelező óraszámának felülvizsgálatáról és a kisiskolákról

2006. június 10.

(MTI) - A kisiskolákról szólva Hiller István elmondta, hogy ahol csak lehet, az alsó tagozatot meg kívánják őrizni.
A miniszter közölte: szembe kíván menni minden olyan nézettel és állítással, amelyek azt sugallják, hogy vannak a reform hívei és a pedagógusok. A jól működő oktatásügyet a pedagógusokkal együtt kell megvalósítani, a reformokat nem lehet megcsinálni azok nélkül, akiket érint - mondta.
A felsőoktatással kapcsolatban kifejtette: a hallgatói létszám növelése helyes folyamat volt, de az egymás utáni kormányok belelovallták magukat abba, hogy a teljesítmény mércéje a folyamatos növelés. Már 2002/2003-ban ki kellett volna mondani, hogy nem vehetnek fel több hallgatót addig, amíg nem fejlesztik az infrastruktúrát - közölte Hiller István, aki a jövőben határozottan bele kíván szólni a hallgatók összetételének alakulásába.
Nem diplomás munkanélküliekre, hanem jól képzett, piacképes diplomával rendelkező emberekre van szükség - hangsúlyozta a miniszter.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok