2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Átadták a Műegyetem felújított Kármán Tódor Kollégiumát

2007. március 23.
Átadták a Műegyetem közel kétmilliárdos beruházással megújított Kármán Tódor Kollégiumát pénteken. Az épületbe már március végén be is költözhet a közel ezer hallgató.
Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár avatóbeszédében azt mondta: 20 milliárd forint értékű beruházással 2010-ig az összes kollégium felét felújítják.

A XI. kerületi kilenc emeletes, de 11 szintes épületben felújították a víz-, a fűtés- és az elektromos hálózatot, a külső és belső nyílászárókat, a külső és belső burkolatokat. A biztonság növelése érdekében az épületet tűzszakaszokra osztották. Emellett kiépítettek egy új, korszerű tűzvédelmi rendszert, kicserélték mindhárom liftet, és új bútorzatot vásároltak minden helyiségbe - ismertette a PPP-konstrukcióban megvalósított beruházás részleteit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora az ünnepélyes átadáson.

Molnár Károly közölte: a felújított épület első kollégistái - 674 gépészmérnök és 302 villamosmérnök hallgató - a jövő hét folyamán iratkozhatnak be, és március végén be is költözhetnek.

A kollégiumi díj a felújított épületben 11.500 forint lesz egy diáknak havonta, míg az egyetem többi hallgatója hétezer forintot fizet.

Emlékeztetett arra, hogy a kollégiumot 1966-ban adták át, az épület beépített területe több mint 15 ezer négyzetméter, korábban 465 kétágyas szoba volt benne kialakítva.

Mentes Zsolt, a Hérosz Zrt. vezérigazgatója azt mondta, alig egy év alatt újították fel az épületet, amit szerkezetileg teljesen visszabontottak, így most 50 diákkal többet tudnak elhelyezni.

A PPP-konstrukcióban, mintegy kétmilliárd forintos költségvetéssel felújított kollégium a szerződés értelmében 20 éves futamidőt követően kerül vissza az egyetem üzemeltetésébe.

Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Hiller István oktatási miniszter helyett mondott avató beszédében azt mondta: a felsőoktatásban 2010-re mintegy 20 milliárd forintos beruházás valósul meg, aminek mintegy felét a minisztérium finanszírozza. A szakállamtitkár hozzátette: ebben az évben az oktatási tárca 3,6 milliárd forintot fordít a kollégiumi férőhelyek bővítésére, illetve az épületek felújítására, ami azt jelenti, hogy közel hét milliárd forint értékű beruházások valósulnak meg 2007-ben.

A BME közel 16 ezer nappali tagozatos hallgatója közül több mint 4400 részesül kollégiumi elhelyezésben a hét saját üzemeltetésű kollégiumban, valamint a bérelt férőhelyeken. A legrégebbi kollégium 100 éves, a legújabb 20 éve épült.

Az egyetem ez évben ünnepli jogelőd intézménye alapításának 225. évfordulóját, ezért az egyetem szenátusa 2007-et ünnepi évvé nyilvánította.

Május 5-én a parlamentben első alkalommal rendezik meg a Magyar Műszaki Értelmiségiek Napját, novemberben pedig a Műegyetemen tartja közgyűlését az európai elit műszaki egyetemek konferenciája.

Kármán Tódor magyar születésű amerikai gépészmérnök, fizikus, az aerodinamika világhírű művelője volt. Gépészmérnöki diplomát a budapesti Műegyetemen szerzett, majd ösztöndíjasként Németországban tanult: Göttingenben doktorált és 1912-ig egyetemi tanárként dolgozott. 1963-ban ő kapta meg - elsőként - az Egyesült Államok legnagyobb tudományos kitüntetését, a Nemzeti Tudományos Érmet (National Medal of Science), amelyet személyesen J. F. Kennedytől, az USA elnökétől vehetett át. 1963. május 7-én, Aachenben bekövetkezett halála után a Hold és a Mars egy-egy kráterét nevezték el róla. Az Egyesült Államok postahivatala 1991-ben bélyeget adott ki az 1881. május 11-én született Kármán Tódorról.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok