2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A legnagyobb nyolc ausztrál egyetemet tömörítő Go8 szövetség meghirdette 2010-es kutatói ösztöndíját

2009. szeptember 2.
2009. augusztus 17-én meghirdették a nyolc legnagyobb ausztrál egyetemet tömörítő Go8 szövetség 2010-es kutatói ösztöndíjait, amelyekre magyar kutatók is pályázhatnak. A pályázat nyertesei 20 000 ausztrál dollárt kapnak, hogy 2010-ben Ausztráliába utazzanak, és ott legalább fél évet a Go8 egyetemek valamelyikén dolgozzanak kutatóként.
 
Olyan fiatal, közép-európai kutatók jelentkezését várják, akik:
  1. a jelentkezéstől számított öt éven belül szereztek Ph.D. fokozatot,
  2. a jelentkezés idején még nem töltik be 40. életévüket,
  3. magyar, lett, észt, litván, lengyel, cseh, szlovák, román, bolgár vagy horvát állampolgárok,
  4. ezen országok valamelyikében élnek,
  5. a jelentkezést megelőzően legalább fél évig (minimum részidőben) a fentebbi országok valamelyikében működő egyetem vagy kutatóintézet alkalmazásában álltak,
  6. megfelelő szinten beszélnek angolul,
  7. jogosultak a megfelelő ausztrál vízumra.
A feltételekről és a jelentkezés módjáról további információk olvashatók a következő honlapon: http://www.go8.edu.au/. A pályázatokat 2009. október 30-áig kell benyújtaniuk az érdeklődőknek.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok