2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a felsőoktatásba

2009. július 23.
Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a 2009/2010-es tanévre az ország különböző egyetemeire, főiskoláira - mondta az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Budapesten.
Manherz Károly azután nyilatkozott erről, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök, Hiller István oktatási miniszter, valamint Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter tanácskozott a Magyar Rektori Konferencia elnökségével a Parlamentben.
 
Közlése szerint az idén 127.500-an jelentkeztek a felsőoktatásba a tavalyi 96 ezerhez képest, tehát jelentős volt a túljelentkezés. Ez azzal indokolható, hogy az ötéves középiskolai képzésben részt vevő 10-12 ezer diák az idén jutott el a felsőoktatásba való jelentkezéshez. Továbbra is népszerűek az orvosi és jogi karok, magas pontszámúak a kommunikációs és pénzügyi szakok, s a Corvinus Egyetem gazdasági szakjai és a nemzetközi tanulmányok szak.
 
Hozzávetőleg 90 ezren jelentkeztek az idén államilag finanszírozott szakokra, ez "sokkal több", mint egy éve. A felvettek száma körülbelül háromnegyed-egynegyed arányban oszlik meg az államilag finanszírozott helyek javára, a költségtérítéses helyekkel szemben - tette hozzá Manherz Károly.
 
A szakállamtitkár arról tájékoztatott, hogy az idei legmagasabb ponthatár 460 pont körül alakul, de van egy olyan felvételiző is, aki 480 pontot ért el. A legalacsonyabb ponthatár 180 pont körül lesz - mutatott rá.
 
Mint mondta, pótfelvételit lehet hirdetni mintegy 30 mesterképzési szakra, amelyeket az akkreditációs bizottság január óta elfogadott, de amelyek nem kerültek bele a tavaly decemberi felvételi tájékoztatóba. Mesterképzésre hozzávetőleg 21.700 államilag támogatott helyet hirdettek meg, ezekre körülbelül 14 ezren jelentkeztek. Itt tehát még van lehetőség újabb mesterszakokra bejutni - hangsúlyozta.
 
Új jelenség, hogy sokan szeretnének bekerülni a négy féléves felsőfokú szakképzések valamelyikére. Erre az államilag finanszírozott helyek száma 12.500, ebből majdnem 11 ezret már betöltöttek. Emiatt az ilyen szakirányú képzésre az idén nem hirdetnek pótfelvételit. Az is vonzó az ilyen típusú képzésben, hogy a felsőoktatási intézmények ezek elvégzéséért pluszpontokat adnak a felvételi pontszámok kiszámításánál - közölte a szakállamtitkár.
 
Az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok csütörtök este nyolc órakor válnak nyilvánossá a www.felvi.huportálon.
 
(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok