2012. május 23.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez a cikk több mint 2 éve keletkezett.
A benne szereplő információk megjelenése idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyílt Nap az ELTE Természettudományi Karán (2003. 10. 14.)

2003. október 10.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) október 14-én 10 órai kezdettel Nyílt Napot rendez az egyetem lágymányosi kampuszán. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhetnek a kar képzési lehetőségeivel, hallgatói életével, illetve tájékozódhatnak a felvételi vizsgákkal kapcsolatos tudnivalókról.

A már hagyományosnak mondható, minden évben megrendezésre kerülő nyílt nap idén ősszel számos újdonsággal várja a kar iránt érdeklődőket.

A Természettudományi Kar oktatási dékánhelyettese és az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) tájékoztatási igazgatóhelyettese bemutatja a 2004-es felvételi eljárás általános és intézményi szabályait és a felvételivel kapcsolatos tájékozódási lehetőségeket. Az OFI és az ELTE TTK Felvételi Iroda munkatársai folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket a standokon.

A felvételi eljárás változásairól, a szakok felvételi vizsgáiról, oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások és tájékoztató standok mellett, a látogatók testközelből ismerkedhetnek a kar mindennapi életével, munkájával.

A nagyközönség számára megnyitott laborokban a vállalkozó kedvűek oktatói irányítással különböző kísérleteken vehetnek részt. "Idegenvezetéssel" látogathatók az Egyetemváros olyan állandó szakkiállításai mint az Ásványtár, a Paleontológiai kiállítás, vagy a Bakos Tibor matematikai gyűjtemény. A felvételi előtt állók helyszíni próbafelvételi vizsgával mérhetik le tudásukat. A vendégeket az egyes szakok vendéglátó oktatói és hallgatói külön programokkal, bemutatókkal, kötetlen beszélgetéssel várják.

Jelentős változás a ELTE életében, hogy az eddig a Természettudományi Kar részeként tevékenykedő Informatika Tanszékcsoport 2003. szeptemberétől önálló karként működik tovább a lágymányosi kampuszon. A karok közötti, továbbra is szoros együttműködés jegyében, e nyílt napon mutatkozik be első alkalommal nagy nyilvánosság előtt az Informatikai Kar.

Az idei rendezvényen nagyobb hangsúlyt kapnak az elsősorban pedagógusok számára szervezett programok is. Mivel a középiskolai tanárok jelentik az egyik legfontosabb kapcsot a közoktatás és a felsőoktatás munkája közt, fontos, hogy biztosítsák számukra a tájékozódás lehetőségét. Ezért előadásokat, illetve kötetlen beszélgetéseket szerveznek olyan témakörökben mint az átalakuló ELTE kari-képzési struktúrája, a természettudományos szakember- és tanárképzés, a középiskolai természettudományos oktatás.

A rendezvény helyszíne:

ELTE Természettudományi Kar, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A . Gömb Aula
További információk a programokról: ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
Honlap: http://alapitvany.elte.hu
Telefon: 381-2101

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok