 |
|
 |
Minden előzetes várakozásunkat felülmúló, óriási érdeklődés kísérte szervezetünk, a HEFOP 2.1.1. és 3.1.1. számú központi programokat megvalósító, suliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. 2004. augusztus elején közzétett, fejlesztőmunkában való részvételre ösztönző szakértői felhívásait. Minden érintettnek köszönjük a jelentkezést! Nagy öröm számunkra, hogy szakmai körökben ilyen lelkes fogadtatásra talált az innováció és az együttgondolkodás. 2004. szeptember 13-ig összesen közel 600 szakmai önéletrajz érkezett be hozzánk az ország minden tájáról. Jelenleg folyik a dokumentumok formai és tartalmi áttekintése, ezt követően kerülhet sor a személyes interjúkra. Már most, a feldolgozás kezdeti szakaszában is látszik, hogy elméleti szakemberek, kutatók és gyakorló pedagógusok egyaránt jelentkeztek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy regionális és szakmai értelemben egyaránt sokszínű, heterogén munkacsoportokban dolgozzunk, mert így érvényesülnek leginkább a szinergikus hatások.
A szakmai életrajzok alapján szeptember folyamán adatbázisokat készítünk, ezután kerül sor a kiválasztott szakemberekkel a személyes interjúkra. Minden egyes jelentkezőt írásban értesítünk a továbbiakról. Azt azonban már most szeretnénk hangsúlyozni, hogy 2004-2008 között több fejlesztési fázisban, moduláris rendszerben valósítjuk meg a központi programokat. Ezért, ha valaki nem kerül be 2004 őszén valamelyik munkacsoportba, az nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne számítanánk a közreműködésére. Hiszünk abban, hogy az esélyegyenlőség biztosítása az oktatásban és az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtése olyan átfogó célok, amelyeket csak a legszélesebb körű szakmai együttműködéssel valósíthatunk meg.
suliNova Közoktatási-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht.