2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Megkezdődött az eTwinning regisztráció!

2005. január 20.
2005. január 14-16. között került sor az eTwinning program brüsszeli nyitókonferenciájára. Az Európai Bizottság ennek keretében indította el hivatalosan az eTwinning programot. A konferencián 300 tanár vett részt 25 országból, valamint az Európai Bizottság, a Központi Szolgáltatópont és az egyes Nemzeti Szolgáltatópontok képviselői. A nyitó beszédet Ján Figel Európai Bizottsági biztos tartotta meg, Magyar Bálint oktatási miniszter virtuálisan köszöntötte a résztvevőket.
A brüsszeli Hotel Mercure-ban megrendezett konferencián a résztvevőknek lehetőségük nyílt az eTwinning kezdeményezés lehetőségeinek és kihívásainak alapos megismerésére és megvitatására. Az első napon az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Központi Szolgáltatópont képviselői tájékoztatták a vendégeket, akik tanúi lehettek az első eTwinning partnerség bejegyzésének és a nemzetközi eTwinning verseny kihirdetésének is. A második és a harmadik nap során a tanárok workshop-ok keretében mélyrehatóbban megismerhették a projektet. 16-án délelőtt a Nemzeti Szolgáltatópont képviselői szerveztek találkozót saját tanáraik részére, ahol közösen alakíthatták ki a programot saját nemzetükre vonatkozóan, megoszthatták egymással elképzeléseiket és tapasztalataikat.

A konferenciát követően mindenkinek lehetősége van arra, hogy bekapcsolódjon a projektbe. Regisztrálni a nemzetközi eTwinning portálon lehet (www.etwinning.net). Ennek során a regisztráló személyre, az iskola igazgatójára és az iskolára vonatkozóan kell információt megadni, valamint azt is fel kell tüntetni, hogy az iskola milyen témához kapcsolódóan keres társiskolát magának. A regisztrációt követően a rendszer automatikusan felhívja a regisztráló személy figyelmét olyan iskolákra, melyek hasonló preferenciákkal rendelkeznek. Ezen felül a TwinFinder segítségével a többi regisztrált iskola adatait is meg lehet tekinteni. A "twin up" gombra kattintva lehetséges az iskolák között létrejött partnerség regisztrációja, mely során az együttműködő iskolák kifejthetik elképzeléseiket a saját projektjükről. Kitűnő ötleteket lehet nyerni a portál "best practice" (jó példák) rovatának olvasgatása során.

Az eTwinning térkép segítségével nyomon követhetjük, hogy mely iskolák regisztráltak már, és hogy kik azok, akik már párt is találtak maguknak. Nagy örömünkre a nyitókonferencia során bejegyzett hat partnerségből kettőben magyar iskola az egyik fél!

További információ:
Pap Éva (pape@sulinet.hu)
Tóth Virág (tothv@sulinet.hu)
+3614773172
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok