"Azt szeretnénk, hogy a kistérségi rendszerben egy stabil oktatási intézményrendszer alakuljon ki, s amely a jelenleginél jobb teljesítményt nyújt, jobb eredményeket hoz a diákok számára" - hangsúlyozta Arató Gergely, aki elmondta: jelenleg 3.200 közoktatási intézmény van az országban, de az ezer lakos alatti településeken körülbelül 500 iskola található.
Nem az oktatási hely sok, nem az oktatási szolgáltatás van sok helyen, hanem túl sok az intézmény - tette hozzá az államtitkár, megjegyezve: az oktatás területén is az "önálló királyságból" van sok.
Mint mondta: ha a feladatellátási helyek között erős és jó együttműködés van, akkor a nagyon kicsi intézmények egy nagyobb rendszer részeként is hatékonyan működtethetőek.
Arató Gergely szerint nem a költségcsökkentés a szándék, hanem a rendelkezésre álló pénzforrások jobb, hatékonyabb felhasználása.
Wekler Ferenc, a KÖSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: Baranyában három szomszédos település polgármestere kiszámolta, hogy ha nem külön-külön, hanem kistérségi szinten összefogva működtetik az iskolákat, akkor 27 millió forinttal több állami normatív támogatáshoz juthatnának.
A szövetség elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a KÖSZ támogatja azokat a kistérségi szerveződéseket, amelyekkel megpróbálják a falvakban az oktatás jó színvonalát biztosítani. Hozzátette: annak örülnének, ha a kistelepüléseken élők gyermekei hasonló esélyekkel indulhatnának az életben, az oktatásban, a munkaerőpiacon, mint a nagyvárosiak.
Ennek azonban alapfeltétele a jó színvonalú óvoda és iskola - tette hozzá Wekler Ferenc.
MTI