2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

eTwinning éves konferencia 2007

2007. február 9.
2007. február 23-25. között Európa minden részéből érkeznek majd résztvevők Brüsszelbe, hogy megjutalmazzák az idei európai díjak nyerteseit, és megvitassák az eTwinning jövőjét.
A 2006-ban, az ausztriai Linzben megrendezett eTwinning konferencia sikere után az elkövetkező brüsszeli esemény, "eTwinning Éves Konferencia 2007: Az eTwinning múltja, jelene és jövője" címmel talán még fontosabb az eddigieknél, hiszen még inkább hangsúlyozza a program sikerességét. A megnyitóbeszédet Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős tagja tartja.

Csaknem 350 jelentkezés közül az idei, 2007-es eTwinning díjakat hat projekt nyerheti el (három első és három második helyezéssel), mely jutalmakat a díjazottak a díjkiosztó ünnepség keretében vehetik át. A győztes projektek résztvevői egy négynapos, április végi IKT táborozást nyernek (a pontos helyszín még egyeztetés alatt). Az összejövetel célja, hogy a diákok és tanárok személyesen is megismerkedhessenek partnereikkel, többet megtudjanak az on-line együttműködési projektekről, és találkozzanak európai társaikkal. A második helyezettek meghívást kapnak az európai együttműködési és fejlesztési workshopok egyikére, melyek 2007 júniusáig folyamatosan zajlanak.

Mindezeken kívül a rendezvény több plenáris és szekcióülésből áll, melyeken a résztvevők megvitathatják az eTwinning európai múltját, jelenét és jövőjét, többet megtudhatnak az eTwinning eszközökről, betekintést nyernek az európai és nemzeti tervekbe, és megoszthatják ötleteiket a program fejlesztésével kapcsolatban.

A megközelítőleg 450 fős rendezvénynek a brüsszeli Crown Plaza Hotel ad otthont.

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok