
Fotó: Gordon Eszter
A változtatásokról szólva Hiller István oktatási és kulturális miniszterelmondta: kiszámítható finanszírozást szeretnének a felsőoktatásban, így a javaslat szerint három év alatt 27 milliárd forinttal jutna több pénz a felsőoktatásra.
A miniszter ugyanakkor hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy minden felsőoktatási intézmény támogatása ennek arányában növekedne: egyes intézmények támogatása meghaladhatja ezt, másoké - a minőségi kritériumrendszer alapján - nem biztos, hogy eléri.
A további tervezett változtatásokról szólva Hiller István kiemelte, hogy a tudományos normatíva esetében, tehát állami támogatáshoz egy egyetemi oktató csak egy intézményben vehető figyelembe. Ez a rendelkezés 2009-ben, a mesterképzés esetén 2008. szeptember 1-jétől lépne életbe.
Ugyancsak a felsőoktatást érintené az a változtatás, amely szerint a felsőoktatási intézmény szellemi alkotások hasznosítása esetén közös vállalkozást hozhatna létre külső résztvevővel. A hallgatókra vonatkozó módosítása lenne a törvénynek, hogy mentesülnének a képzési hozzájárulás fizetése alól a terhességi-gyermekágyi segélyben, valamint a gyermeknevelési támogatásban részesülők, illetve a gyesen, gyeden lévők.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a közoktatási törvény kormány által elfogadott módosítása lehetőséget nyújtana a többcélú intézmények létrehozására, ennek megfelelően például egységes iskola-kollégium alakulhatna.
Hiller István szólt arról is, hogy a nem állami fenntartású intézmények esetében a tanulói létszám 25 százalékát kötelezően a település, kerület jelentkező gyermekei közül kellene felvenni, valamint előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket.
Az óvodák esetében, ahol nem elég a férőhely, vagy nincs óvoda, ott az önkormányzat 2008. január 1-ig megoldja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nevelését, 2010. augusztus 3-ig pedig valamennyi óvodai igényt kielégíti - mondta az oktatási tárca vezetője. Ehhez kapcsolódva közölte, a jövő hét folyamán várhatóan a közép-magyarországi régióra vonatkozóan meghirdetik az iskolafelújítási pályázatot, amelynek keretében óvodák felújítására is sor kerülhet.
A pedagógusok minőségértékeléséről szólva Hiller István elmondta: 10-15 százalékos jövedelem-kiegészítéshez juthatnak így a tanárok, az értékelés szempontjait várhatóan az ősz folyamán készítik el.
Végezetül a miniszter beszámolt arról, hogy a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosításával csak olyan tankönyvet lehetne forgalmazni, amit felvettek a hivatalos tankönyvjegyzékbe. Erre viszont csak olyan tankönyvek kerülhetnének fel, amelyek ára a miniszter által meghatározott ár alatt van.
MTI