2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Magyartanárok Egyesülete: nagyon jók voltak a tételek

2007. május 7.
Nagyon jónak nevezte az idei középszintű érettségi tételeket Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.
Az eddigi legjobb érettségi tételeket állították össze a diákoknak középszinten - összegezte véleményét Arató László.

Értékelése szerint igazi szövegértési feladat az idei szöveg, amely Bécs kedvelt vendéglőiről, a turisták által is keresett "heurigerekről" szól. Az ironikus megjegyzésektől sem mentes szöveg a mai tömegturizmus és a régi, hangulatos kiskocsmák szembeállítására épült, de szólt a bécsi vendéglátás más történeti érdekességéről is. Arató László kiemelte azt is, hogy a szöveghez számos nagyon jó feladatot kapcsoltak. Így a diákoknak bekezdésekhez kellett címeket írniuk, vagy véleményalkotásként ajánlanák-e ezt az írást Bécsbe készülő barátjuknak.

Az érvelő feladatról szintén pozitívan nyilatkozott a Magyartanárok Egyesületének elnöke. A diákoknak arról kellett írniuk, hogy az újféle médiumok, az elektronikus adathordozók és a hagyományos könyvek milyen viszonyban állnak egymással: kiszorítósdi vagy együttélés-e a jövő útja. A megoldás értékelésében a tárca közlése szerint nem az a kérdés, hogy a jelölt mi mellett foglal állást, hanem hogy milyen erős érvekkel támasztja alá mondanivalóját. Arató László megjegyezte: az elmúlt években az irodalomtanítás hagyományaiból fakadóan sokszor irodalmi síkra erelték ezt a feladatot. Most viszont nagyon jó a kérdés, s végre nincs "elirodalmasítva", megoldásakor nem kellett irodalmi példákra hivatkozni, mint az előző években.

A szakember a Sánta-novellát átfogható terjedelmű, témájában jól megfogható és jól kezelhető tételnek tartotta, amelynek világos a mondanivalója, és a benne megjelenő szerepjáték érdekes a diákoknak. Mint elmondta, ugyan nem feltétlenül szerepel az anyagban, de az a jó érettségi, amely azt méri, hogy valaki tud-e novellát elemezni és nem az, amelyik arra kíváncsi, hogy tanult szöveget vissza tud-e mondani a diák.

Arató László szerencsés választásnak nevezte az Ady-Csokonai vers összehasonlítását is, amelyeknél a diszharmonikus és a harmonikus idilli szerelem szembeállítása jól megoldható feladat.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok