
Fotó: Gordon Eszter
A Szonda Ipsos által 2.418 iskola és 1.384 intézményfenntartó önkormányzat bevonásával készített kutatás szerint részleges felújításra az iskolák 55 százaléka, teljes rekonstrukcióra 30 százaléka szorul. Így a 4.588 épületből 3.896-ot kell valamilyen mértékben felújítani.
Az iskolák 11 százalékára mondták azt, hogy minden igényt kielégítenek, így nincs szükség a rekonstrukciójukra, s négy százalékukra, hogy gazdaságosan már nem újíthatók fel.
A kutatás az általában több épülettel bíró iskolák 79 százalékánál nevezett minden épületet felújítandónak, az igény a többépületes iskolák mellett a megyeszékhelyeken, a külterületeken és a nagylétszámú intézményekben nagyobb az átlagosnál.
Az akadálymentesítést illetően a legnagyobbak a gondok, ennek az igénynek csak az egyharmadát teljesítik az iskolák, míg a településrendezési előírásoknak 84 százalékban, az épületgépészeti és szellőzési előírásoknak pedig 71, illetve 73 százalékban felelnek meg.
Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően az iskolák 91 százalékában van számítógépterem, 81 százalékában könyvtárterem, illetve könyvtárszoba, 90 százalékot meghaladó a tornatermek vagy tornacsarnokok aránya. Az iskolák kevesebb mint harmadában van nyelvi labor, és három százalékában uszoda. Szükségtanterem Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megye iskoláinak több mint harmadában volt.
Az iskolák műszaki felszereltségét tekintve az intézmények 50 százalékában mondták megfelelőnek a villamos berendezések állapotát, míg a vezetékes telefonnal való ellátottság az iskolák 95, az internetellátottság pedig az iskolák 92 százalékában volt megfelelő. A WC-k, a mosdók és a tusolók állapotát az intézmények 55 százaléka tartotta megfelelőnek, s hasonlóan alacsony mértékben, 57 százalékban volt megfelelő a megvilágítás a tanulók által használt helységekben.
Az ország iskoláinak 26, a főváros intézményeinek 20 százalékában volt teljes felújítás 2000 óta. E tekintetben Zala, Fejér és Nógrád megyében a legproblémásabb a helyzet országosan, ezekben a térségekben mindössze az iskolák 20 százalékában volt felújítás. A legjobb a helyzet Baranyában, ahol ez az arány 46 százalék.
A miniszter az MTI kérdésére elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között 124 milliárd forint áll rendelkezésre iskolafelújításra. Az idei évben a hét régióra 54 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat. Ez kizárólag iskolafelújításokat foglal magában - hangsúlyozta a tárca vezetője.
A költségvetésben eddig évente mindössze 5-6 milliárdot tudtak ilyen célra elkülöníteni, ez most a többszörösére bővül - tette hozzá.
Magyarországon az általános iskolák 90 százaléka önkormányzati fenntartású, hét százalékukat az egyház működteti, míg három százalék alapítványi, egyesületi vagy magánintézményi. A múlt tanévben az önkormányzati iskolákba 784 ezer diák járt, az intézmények átlagos kihasználtsági foka pedig 79 százalékos volt. Az iskolák vezetői szerint 994 ezer férőhely van, az átlagos tanulói létszám 285 diák.
Az iskolák 78 százalékában 100-700 közötti a tanulószám, az intézmények 68 százalékában a diákok száma 51-90 százaléka a férőhelyekének - közölte az oktatási tárca vezetője.
A sajtótájékoztatót a fővárosi Mező Ferenc Általános Iskolában tartották, amely szintén pályázatot nyújtott be felújításra, az iskola 353,7 millió forintból szeretne megújulni.

Hiller István miniszter, Weinek Leonárd, a kerület polgármestere és az iskola igazgatónője
(MTI)
Közoktatási intézmények műszaki állapota