Hangsúlyozta: a nat alapfilozófiája változatlan maradt, de a dokumentum pontosabb lett és új elemekkel egészült ki. Ez nem jelenti azt, hogy az iskoláknak új pedagógiai programot kellene hirdetniük - mondta a kormányszóvivő.
Budai Bernadett tájékoztatása szerint a módosítások összhangban állnak a kormányprogrammal, és megerősítik a közoktatásban a képességalapú, használható tudást nyújtó oktatást, illetve támogatják az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák elsajátítását.
A kormányszóvivő kitért arra, azoknak hogy a képességeknek a fejlesztését támogatják a nat új elemei, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres elhelyezkedéshez, segítenek a gazdaság világában, illetve a modern társadalomban való eligazodásban, továbbá olyan ismeretek, amelyek a tudatos állampolgári léttel függnek össze.
Példaként említette az emberi jogok tiszteletben tartását, a nemzeti identitást, a szociális érzékenységet, a környezetért érzett felelősség erősítését, vagy a demokratikus intézményrendszer mélyebb ismeretét.
Budai Bernadett felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi kultúra is nagyobb hangsúlyt kapott, mert az iskolai nevelésnek alapvető szerepe van abban, hogy a gyermekek később tudatos fogyasztókká váljanak és tudják mérlegelni a döntéseikkel járó kockázatot.
Hangsúlyosabban bekerült a nemzeti alaptantervbe, hogy az iskola nyújtson támogatást a káros szenvedélyek megelőzésében.
A kormányszóvivő közölte: az iskoláknak december 31-ig kell a saját tantervüket az új dokumentumhoz igazítani.
(MTI)