2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Megjelent az Útravaló ösztöndíjprogram új pályázata

2008. augusztus 14.
Megjelent az Útravaló ösztöndíj program új pályázati kiírása - jelentette be Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Útravaló ösztöndíj programot 2005-ben indította a kormány azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű diákok számára ösztöndíjat és mentorálást biztosítson - fogalmazott az államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: ennek a programnak az a nagy előnye, hogy nem csak pénzt ad a tehetséges, rászoruló diáknak, hanem egyben tanári segítséget is.

Mint hangsúlyozta, a mentor tanár külön díjazást kap, ha elérik azt a célt, amit kitűztek, legyen az a középiskolába kerülés, vagy az érettségi megszerzése.

Arató Gergely megemlítette, hogy az Útravaló ösztöndíjprogramnak négy alprogramja van: az Út a szakmához, az Út a középiskolába, az Út az érettségihez, valamint az Út a tudományhoz program, amelyből az utóbbi háromra lehet most pályázatot beadni.


Az államtitkár közölte: a 2007-2008-as programban közel 20 ezer diákot több mint ötezer mentor segített. Példaként elmondta, hogy a hátrányos helyzetű nyolcadikos diákok több, mint 80 százalékát felvették érettségit adó középiskolába. A programra az idén mintegy 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Szólt az Arany János szakiskolai programról is, amelynek célja, hogy a szakiskolákba járó tehetséges diákok számára nyújtson segítséget. Hozzátette, hogy a kormány döntött a szakiskolai program kibővítéséről: Vásárosnamény, Szolnok, és Hajdúböszörmény mellett még négy településen, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Kiskunfélegyházán, valamint Szegeden indulhat el a program.

Az államtitkár elmondta: a kormány múlt heti ülésén döntött a Nemzeti Alaptanterv módosításáról is, amely két területet érint.

Egyrészt pontosan definiálja a kompetencia alapú oktatás és tananyag fogalmát, másrészt egyértelműbb szabályokat állapít meg az emelt szintű oktatással kapcsolatban - közölte.

Hozzátette: a módosítás előírja, hogy emelt szintű oktatást nem párhuzamos osztály esetén akkor lehet szervezni, ha ez minden diák számára biztosítható, valamint előírja azt is, hogy az emelt szintű oktatásnál a szülői választást kell figyelembe venni akkor, amikor a helyek elosztásáról van szó.

Ezzel azt szeretné elkerülni a kormány, hogy az iskolák közötti szegregáció visszaszorításával iskolán belüli szegregáció alakuljon ki - fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva az államtitkár kifejtette: a kormány azt támogatja, hogy a kistelepüléseken az óvoda és az alsó tagozat maradjon meg egy nagyobb intézmény részeként az adott településen.

Arató Gergely kiemelte: az oktatás területén az egyik legfontosabb szempont az, hogy egyfajta folyamatosság, kiszámíthatóság érvényesüljön.

Beszélt arról az idén induló programról is, amelynek célja a hátrányos helyzetű térségekben a helyi oktatási intézmények és a szülők kapcsolatának javítása.

(MTI)

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok