2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Megkezdődött a szakmai egyeztetés az Új Tudás, Új Iskola programról

2008. március 6.
Sikeresnek nevezte az Új Tudás, Új Iskola programról tartott első szakmai egyeztetést a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Hiller István szakminiszter csütörtökön.
Hiller István a találkozó után újságírók előtt elmondta, hogy az elkövetkező hetekben számos társadalmi és szakmai szervezettel egyeztetnek még a programról. Pénteken a Kollégiumok Szövetségével tárgyal, a jövő héttől pedig vidéki konferenciákon, szakmai megbeszéléseken ismertetik a programot. Egyeztetnek még a Közoktatás-politikai Tanáccsal, az Országos Köznevelési Tanáccsal, szülői szervezetekkel és a diákjogi tanáccsal is.

A cél, a program egyik pillére, hogy újra presztízst jelentsen a tanári pálya. Ennek érdekében a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó pedagógusok havi 30-50 ezer forintos pótlékra számíthatnak. E célra 2009-ben és 2010-ben 5-5 milliárd forintot fordítanak majd a büdzséből. Magyarországon a 2006/2007-es tanévben 3591 általános iskolai feladatellátási hely volt, ezek több mint felében egyáltalán nincs halmozottan hátrányos helyzetű tanuló - fejtette ki a tárca vezetője a találkozó előtt tartott háttérbeszélgetésen.

Jobban el kívánják ismerni az intézményvezetők munkáját is, akik havi 20-40 ezer forintos többletjuttatást kaphatnak majd. Erre jövőre 3,2 milliárd, 2010-ben 3,3 milliárd forint jut a költségvetésből.

Azt is célként jelölte meg a miniszter, hogy a friss diplomások, a pályakezdők ne hagyják el a pályát. Főiskolai diploma esetében 25 ezer, egyetemi diplománál 40 ezer forintos többlet jár a tervek szerint. Erre 2009-ben 14,2 milliárd forintot szánnak.

Jövő évben az idei 1,1 milliárdról 3 milliárdra nő a minőségi bérpótlék kerete. A kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés most 500 intézményt és tízezer pedagógust érint.

Emellett Esélyt teremtő pedagógus elnevezéssel díjat alapítanak: a 300 ezer forintos jutalmat évente százan nyerhetik el.

Ösztönözni szeretnék a tanárokat a kutatómunkára is: kutatótanári ösztöndíjban egy évig az a tanár, pedagógiai szakértő részesülhet, aki közoktatással kapcsolatos kutatómunkát végez. Évente 25 pályázatot hirdetnek meg, pályázatonként 10 millió forintos kerettel.

Hiller István azt mondta, hogy nyitott a javaslatokra, de a költségvetésből biztosított 50 milliárd forinton belül kell maradni.

A megbeszélésen megállapodtak arról, hogy a pedagógusok pótlékáról külön munkacsoportokban is egyeztetnek majd.

Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke fontosnak és szükségesnek tartotta a bejelentett lépéseket, és folytatásukat szorgalmazta.

A PSZ teljes egészében támogatja a programot, amelynek kidolgozásában is részt vettek - mondta. A program jelentős mértékben hozzájárulhat a pedagógus pálya presztízsének emeléséhez - fűzte hozzá.

Az érdekvédő kitért arra, hogy rendkívül fontos a pedagógusok keresetének rendezése, különösen azért, mert tavaly jelentős, 10 százalék körüli keresetveszteség érte őket.

(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok