2017. június 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Több mint 3200 óvodában és iskolában oltanak

2009. november 17.
Eddig 3257 óvodában és iskolában kezdődött meg a gyerekek oltása a H1N1 vírus elleni oltóanyaggal - mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvos egy budapesti iskolában kedden.
Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke arról számolt be, hogy az óvodások és általános iskolások 10-15 százaléka kapta meg a védőoltást a mintegy egymillió gyerek közül.
 
Közölte azt is, a hivatal adatszolgáltatási kérelemmel fordult az oktatási intézményekhez, hogy jelezzék, hol van tömeges megbetegedés, hol kell esetleg oktatásszervezési szempontból intézkedni. Mint mondta, ebben az időszakban tartják az őszi érettségiket és sok helyen középiskolai versenyek vannak. Ebből következőleg ahol tömeges megbetegedéseket észlelnek, a hivatalnak gondoskodnia kell az érettségi vizsgák megszervezéséről. Hozzátette: a hivatal felkészült ezen helyzetek megoldására.
 
Falus Ferenc kérdésre válaszolva elmondta, az oltópontokról döntés még nincs, a legvalószínűbb az, hogy a gyógyszertárral is rendelkező kórházakban és egészségügyi intézményekben vagy az ÁNTSZ megyei oltóközpontjaiban lehet majd hozzájutni a vakcinához. Ez azt jelentené, hogy legalább száz ilyen oltóközpont működne - tette hozzá.
 
A tiszti főorvos megerősítette: a 18 év alattiak számára is ingyenes a védőoltás, függetlenül attól, hogy a gyerek azt az iskolában vagy a házi gyermekorvostól kapja meg. Mint mondta, az a fontos, hogy gyerek minél hamarabb megkapja az oltást.
 
Hiller István oktatási miniszter közben levélben fordult a pedagógus és szülői szervezetekhez, azt kérve, saját eszközeikkel segítsék elő, hogy a nevelési-oktatási intézményekben minél hamarabb, minél több tanuló és dolgozó részesüljön védőoltásban a pandémiás influenza ellen.
 
A miniszter kitért arra is, hogy tekintettel a világjárványt okozó influenza folyamatos magyarországi terjedésére, novemberben kollektív oltást szerveznek nemcsak az általános, hanem a középfokú oktatási intézményekbe, középiskolákba, szakiskolákba járó tanulók védelmének biztosításáért.
 
(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok