2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának bemutatása

2005. szeptember 14.
A programba jelölhető tanulók:
 
A programba jelölhető minden valamilyen ok miatt hátrányos helyzetű (a családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző által védelembe vett, illetve olyan tanuló, aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak; vagy a törvényes felügyeletet gyakorló szülő(k) legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik(nek), vagy az osztályfőnök által bármilyen más oknál fogva hátrányos helyzetűnek tartott), tehetséges diák, akinek a hátrányos helyzete nem teszi lehetővé, hogy a benne rejlő átlagon felüli képességeit kibontakoztathassa.

Az önkormányzatoktól, kisebbségi önkormányzatoktól olyan tanulók jelölését várjuk, akikről tanáraik úgy gondolják, hogy a megfelelő körülmények biztosításával, gondoskodó segítséggel a jelenleginél jobb, kiemelkedő teljesítményre, neves gimnázium és felsőoktatási intézmény elvégzésére képesek.

A program tartalma:

A felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítés érdekében a programban résztvevő gimnáziumok és kollégiumok pedagógusai, szakértők bevonásával, speciális programot dolgoztak ki a diákok hátrányainak leküzdésére. Az ötéves program első, előkészítő-gazdagító évében a tanulók magas óraszámban, kis csoportokban tanulnak angol nyelvet és informatikát. A program során az iskolák és a kollégiumok kiemelt figyelmet fordítanak a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika kis csoportokban történő tanítására. A tanulók humán, művészeti és természettudományos ismereteiket speciális programok keretében gazdagítják, s a pályázatban szereplő intézmények biztosítani tudják a magas színvonalú sportolási lehetőségeket is. A programban résztvevők az előkészítő-gazdagító évfolyamot követően a hagyományos gimnáziumi oktatás keretei között tanulnak.
A tanulók a Neumann János Közgazdasági Középiskolában az intézmény speciális oktatási és képzési keretei között folytatják tanulmányaikat. Itt a 10. évfolyam után lehetősége van a tanulóknak, hogy a 11. évfolyamtól az iskola gimnáziumi vagy szakképző ágazatát válasszák. Mind a gimnázium reál és humán osztálya, vagy a szakképzés informatikai és közgazdasági ága egyaránt a felsőfokú tanulmányokra készít fel. A Puskás Tivadar Távközlési Technikumban pedig az előkészítő évet követően a többi osztállyal azonos tantervű távközlési-informatikai alapozás történik. Így a sikeres érettségi után, a felsőfokú oktatási intézményekbe bejutás mellett lehetőség van távközlési technikusi oklevél megszerzésére is.
A programban mindenhol önismereti, tanulás-módszertani és kommunikációs foglalkozásokon is részt vesznek a tanulók, s egyetemi szakemberek, pszichológusok nyújtanak segítséget tehetségük kibontakoztatásában.
A programban tanuló diákoknak jó esélyük lesz arra, hogy az érettségiig C típusú középfokú nyelvvizsgához jussanak angol nyelvből, illetve emelt színtű nyelvi érettségit tegyenek és arra is, hogy megszerezzék a nemzetközi ECDL számítástechnikai tanúsítványt, valamint a gépjármű vezetői engedélyt. Ehhez az iskolák és a kollégiumok a program keretében minden segítséget megadnak.
A nevelő-oktató munka délután a kollégiumokban folytatódik, egységet alkotva a délelőtti gimnáziumi tevékenységgel, ezért a programban tanulók számára a kollégium kötelező. A programban résztvevő diákok - a délutáni kötelező foglalkozásokon és tanuláson túl - szabadon választhatnak a kulturális, művészeti, kézműves és sportfoglalkozások széles kínálatából.

Pályázati tudnivalók:

A tanulók a programban résztvevő gimnáziumok és kollégiumok közül hármat is megjelölhetnek, amelyikbe a felvételüket kérik. Ezek közül elsősorban megyéjük gimnáziumába nyerhetnek felvételt, de indokolt esetben bekerülhetnek másik gimnáziumba és kollégiumba is.
A programba jelentkező tanulókat 2006. január 13-14-én vendégül látják a kollégiumok, gimnáziumok, ahol lehetőség nyílik egymás megismerésére és egy nem szaktárgyi jellegű felvételi vizsgára.
A programba kerülést kezdeményezheti mindenki, aki felismeri a településén élő nyolcadik osztályos tanulók közül azokat a tehetséges, nem feltétlenül kitűnő tanulókat, akiknek anyagi helyzete, családi háttere egyébként nem tenné lehetővé a gimnáziumi továbbtanulást. Különösen nagy feladat hárul ebben a nyolcadikos tanulók osztályfőnökeire, tanáraira.
A jelentkezőknek célszerű időben elkezdeni a pályázati anyag összeállítását, mert a képviselő-testületi határozat beszerzése hosszabb időt vehet igénybe.
Kérjük, hogy a programba felvételt nyert tanulók, ha a felvételt elfogadták, ne jelentkezzenek más iskolába, mert azzal az elutasított gyerekeket, a gimnáziumokat és az önkormányzatukat hozzák nehéz helyzetbe.

A program finanszírozása:
 
A speciális program többletfeladatainak fedezetére a Kormány kétszeres normatívát biztosít a tanulók után a gimnáziumok és a kollégiumok számára. Ehhez - sok esetben - csatlakoznak a delegáló önkormányzatok a tanulók részére biztosított havi 5000 Ft-os tanulmányi ösztöndíjjal vagy szociális támogatással.

A programban tanuló diákok terhei megegyeznek más tanulókéival. A programban résztvevő gimnáziumoknak és kollégiumoknak azonban lehetőségük van saját döntésük alapján az általuk rászorultnak ítélt tanulók számára étkezési, utazási, ruhavásárlási, tanszer vagy egyéb támogatást nyújtani.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok