2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Megjelent a "Tehetséggondozó középiskola"-i pályázat

2009. június 5.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994 (VI.8.) MKM rendelet 39/K §-a alapján pályázatot hirdet azon középiskolák számára, amelyek a középfokú felvételi eljárás tekintetében "Tehetséggondozó középiskola"-ként kívánják feladataikat ellátni

A pályázat célja, hogy a kiemelkedő tehetségeket felismerő és gondozó, a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994 (VI.8.) MKM rendelet 39/K §-a alapján a középfokú felvételi eljárás tekintetében tehetséggondozó középiskolák (továbbiakban tehetséggondozó középiskola) és a kiemelkedően tehetséges halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat (a továbbiakban: hhh tanulók) nevelő-oktató általános iskolák az esélyegyenlőség elve alapján formálódó közoktatási rendszer részeként a tehetségek segítéséhez kötődő pedagógiai intézkedéseiket összehangolják egymással. Ennek eredményeként a középiskolák partneri együttműködésben tudják biztosítani az adott általános iskolák hetedik-nyolcadik évfolyamos hhh tanulói számára azokat a pedagógiai intézkedéseket - különösen a tehetséggondozást - amelyek révén az adott hhh tanulók a tehetséggondozó középiskola szakmai programja segítségével jó eséllyel eljutnak a rendszerszinten megszervezésre kerülő tehetség-kibontakoztató foglalkozásokra, így kiemelkedő tehetségük kibontakozhat, tudásuk jelentősen kiszélesedhet.

I. A tehetséggondozó középiskola feladatai

A tehetséggondozó középiskolában a hhh tanulók rendszerszintű tehetséggondozásban vesznek részt legalább a hét egy napján - az adott napon minimálisan százharmincöt perc időtartamban - úgy, hogy a tehetséggondozó középiskola a hetedik, nyolcadik évfolyamos hhh tanulók részére térítésmentes foglalkozásokat biztosít
  1. az általános iskola hetedik évfolyamára járó hhh tanulók esetében a tanév október elejétől május végéig tartó időtartamában legalább 28 héten keresztül,
  2. az általános iskola nyolcadik évfolyamára járó hhh tanulók esetében a tanév október elejétől január közepéig tartó időtartamában legalább 12 héten keresztül,
  3. ezen túlmenően a tehetséggondozó középiskola a fentiekben szervezett csoportkereteken túl a változatos és kiemelkedő képességekkel, tehetséggondozás terén előzményekkel rendelkező diákok számára biztosítja a hozzáférést a fentiekben szervezett csoportkereteken túl az egyéni fejlesztéshez, az önálló tanuláson alapuló oktatási formákhoz is,
  4. a tehetséggondozó középiskola az adott tanévi tehetség-kibontakoztató foglalkozásokat hhh tanulók bevonásával kell, hogy megszervezze. A tehetséggondozó középiskola pedagógusai a 2009/2010-es tanévben a tehetség-kibontakoztató foglalkozásokat az Útravaló ösztöndíjprogram Út a középiskolába ösztöndíj keretében is megvalósíthatják.
A tehetséggondozó középiskolában megszervezett rendszerszintű tehetséggondozó foglalkozásoknak a keretei között:
  1. a hhh tanulók reálisan felmérhetik, megismerhetik saját képességeiket, azonosításra kerül kiemelkedő tehetségük,
  2. felmérésre kerülnek kompetenciáik - elsősorban a matematika és az anyanyelv terén - de lehetőség szerint a középiskola tegyen meg minden tőle elvárhatót annak érdekében, hogy ez a felmérés más kompetenciákra vonatkozóan is megtörténjen,
  3. a hhh tanulók megismerkednek a középfokú felvételi eljárás rájuk vonatkozó főbb szabályaival,
  4. bemutatásra kerülnek számukra a kiemelkedő tehetséget kibontakoztató felkészítést nyújtó Tehetséggondozó középiskola pedagógiai céljai,
  5. a hhh tanulók a tehetséggondozó középiskola által megszervezett tehetséggondozó foglalkozások keretei között megismerik a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (a továbbiakban: R.) 17/A. § (4) d) pontjában meghatározott, központilag szervezett középfokú írásbeli felvételi vizsgához alkalmazott magyar nyelvi és matematikai kompetenciákat mérő feladatlapok eredményes megoldásához szükséges stratégiákat, lehetséges megoldási elveket, jó gyakorlatokat,
  6. a tehetséggondozó középiskola az egyes hhh tanulók számára a tehetségüknek megfelelő, képességeik, tehetségük kibontakoztatásához szükséges adekvát pedagógiai támogatást biztosítja.
II. A pályázat benyújtásának feltételei

Új pályázatot nem kell benyújtaniuk azoknak az intézményeknek, amelyek már a 2008/2009-es tanévben a középfokú felvételi eljárás tekintetében tehetséggondozó középiskolaként működtek.

A középiskola akkor nyújthatja be a pályázatát amennyiben:
  1. a pályázó középiskolában - a pályázat meghirdetésének tanévét is beleszámítva - az intézmény pedagógiai programjában és helyi tantervében a tehetséggondozással érintett adott tantárgy/műveltségi terület vonatkozásában dokumentáltan - legalább öt tanítási év óta emelt szintű oktatás folyik. Emelt szintű oktatás alatt a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 121.§ 7. pontjában foglaltakat, továbbá a Nemzeti alaptanterv kiadásáról szóló 243/2003 (XII. 17.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdés rendelkezéseit kell alapul venni,
  2. az adott intézményben az előírt öt év vonatkozásában az első helyként benyújtott felvételi kérelmek száma meghaladta a felvehető létszám másfélszeresét, (ennek a feltételnek a megítélését a pályázat kiírója a KIFIR adatbázis alapján végzi el és ehhez az Oktatási Hivatal szolgáltatja a pályázat elbírálói számára az adatokat) továbbá az intézmény előírta a felvételi kérelmek elbírálásához az írásbeli vizsgán való részvételt,
  3. a pályázó középiskola a pedagógiai programjában szerepelteti a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét szolgáló tevékenységeket, amelyeket ha nem tartalmazza, akkor az iskola a pályázatában vállalja, hogy ezeket a 2009.év során beépíti,
  4. rendelkezik azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, amelyek alapján képesek teljesíteni a kiemelkedő tehetségek felismerésével és gondozásával járó intézményi feladatokat,
  5. a középiskolában alkalmazásban állnak olyan pedagógusok, akik tehetségpedagógiai és tehetségpszichológiai szakismeretekkel rendelkeznek (tehetségfejlesztési szakirányú képzésben részesültek vagy tehetségfejlesztési szakvizsgát tettek), de legalább részt vettek tehetséggondozással kapcsolatos legalább 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésen,
  6. az adott középiskolában az emelt óraszámmal meghirdetett képzéshez kötődő érettségi vizsgatárgy vonatkozásában a nevelőtestület tagjai közül többen elvégezték az emelt szintű érettségi vizsgáztatásra történő felkészítő képzést,
  7. a nevelőtestület tagjai közül többen részt vesznek szakmai közéleti tevékenységben, így rendelkeznek szakértői képesítéssel, tankönyvírói, lektorálási tevékenységet végeznek, taneszköz-készítési, tanulmányi versenybizottsági munkához kötődő tapasztalattal rendelkeznek,
  8. a középiskola az utolsó két évfolyamán emelt szintű képzést kínál a kötelező érettségi vizsgatárgyak mellett az alábbiakban felsorolt tantárgyak közül legalább egy tantárgyból (fizika, kémia, biológia, földrajz),
  9. a középiskola könyvtára és informatikai felszereltsége információs és tudásbázisul szolgál, tudástárnak a funkcióját is elláthatja a középiskola környezetében,
  10. az országos tanulmányi, sport és művészeti versenyeken a középiskola tanulói közül minden tanévben bejutott tanuló valamely verseny országos döntőjébe vagy középdöntőjébe,
  11. vállalja, hogy más iskolák érdeklődő pedagógusai számára lehetővé teszi a tehetség-kibontakoztató foglalkozások megtekintését és részükre módszertani bemutatót tart.
III. A pályázathoz csatolni kell az alábbiakat:
  • a középiskola alapító okiratát,
  • a középiskola pedagógiai programját kizárólag elektronikus adathordozóra (CD) másolva, amely alkalmas arra, hogy bemutassa a tehetséggondozáshoz kapcsolódó iskolai pedagógiai tevékenységeket, az emelt óraszámú képzések rendszerét,
  • a középiskola fenntartójának támogató nyilatkozatát arról, hogy támogatja a pályázatot, a halmozottan hátrányos helyzetű és kiemelkedően tehetséges tanulók tervezett tehetséggondozását, továbbá hogy támogatja a R. 39/K § (1) bekezdésében előírt felzárkóztató foglalkozások megszervezését abban az esetben, amennyiben a tanulók középiskolai felvétele a későbbiekben az adott középiskolába sikeres lesz,
  • a kitöltött pályázati adatlapot (1. sz. melléklet),
  • a R. 39/K. § (2) és a jelen pályázati felhívás I. a)-j) pontjai alapján elkészített és a 2009/2010 tanévtől kezdve a középiskola által megvalósítani kívánt tehetség-kibontakoztató foglalkozásoknak a projekttervét, maximum 5 A4-es oldalon (2. sz. melléklet). A projekttervnek magában kell foglalnia a tehetség-kibontakoztató foglalkozások szakmai célrendszerét és az alkalmazni kívánt pedagógiai módszereket, kiegészítve a kéthavi bontásban tervezett ütemezéssel, a foglalkozások megvalósításának tervével. Az ütemezésben meg kell adni, hogy hol és milyen szervezeti keretek között kerül majd sor a tehetség-kibontakoztató foglalkozásokra,
  • a pályázó középiskola és a vele együttműködni szándékozó általános iskola, illetve iskolák együttműködési megállapodást kötnek a halmozottan hátrányos helyzetű és kiemelkedően tehetséges tanulók tehetséggondozásával kapcsolatos együttműködés megvalósításáról. (3. sz. melléklet) Ebből annyit kell a pályázathoz csatolni, ahány általános iskolával egy középiskola együttműködést kötött.
IV. Finanszírozási feltételek
  1. A pályázaton nyertes középiskolák tehetség-kibontakoztató foglalkozásainak megszervezését az állam által az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII.2.) Korm. rendelet 1. § (2) a) pontja alapján biztosított Út a középiskolába ösztöndíj segíti. A foglalkozásokért ellenszolgáltatás nem kérhető a tanulótól, illetve a szülőtől.
  2. A pályázaton sikeresen szerepelt középiskola az általános iskolával kötött Együttműködési Megállapodásban foglaltaknak megfelelően az általános iskola útján nyújthat be pályázatot a 152/2005. (VIII.2.) Korm. rendelet 4.§ (1)-(2) bekezdéseire figyelemmel az Út a középiskolába ösztöndíjprogramra. A sikerrel megpályázott és elnyert esélyegyenlőségi ösztöndíjat az általános iskola útján kapja meg a mentor és a mentorált diák, melynek mentori része az érintett hhh tanulók középiskola által megszervezett felkészítéséhez kapcsolódó feladatok támogatására, így a középiskolai pedagógusnak a tehetség-kibontakoztató foglakozásokkal kapcsolatos költségeire fordítható.
  3. A pályázaton sikeresen szerepelt középiskola a 2009/2010. tanév során a tehetség-kibontakoztató foglalkozásokat saját költségvetési forrásai terhére is megszervezheti, amennyiben nem kíván élni az Útravaló ösztöndíjprogram által biztosított költségvetési támogatásokkal.
V. Egyéb tudnivalók:
  • A pályázatot 1 eredeti és 2 másolati példányban kell elkészíteni.
  • A pályázatot 1 eredeti és 2 másolati példányban az Oktatási és Kulturális Minisztérium címére kell postai úton eljuttatni. Postacím: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Közoktatási Főosztály. A borítékra rá kell írni: "Tehetséggondozó középiskola"
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2009. augusztus 28. (postabélyegző kelte)
  • A határidőn túl érkezett pályázatok érdemi bírálat nélkül elutasításra kerülnek.
  • Hiánypótlásra nincs lehetőség.
  • A pályázatokat a R. 39/K § (5) bekezdése alapján az oktatási és kulturális miniszter, a Gimnáziumok Országos Szövetsége és a Tehetségsegítő Szervezetek Országos Szövetsége által delegált és az e célra létrehozott háromtagú bizottság a pályázatok beérkezését követő harminc napon belül bírálja el. A győztes pályázók nevét a pályázatok elbírálásától számított öt napon belül az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján nyilvánosságra kell hozni.
A pályázattal kapcsolatban az érdeklődők további felvilágosítást kaphatnak az alábbi munkatársaktól: OKM: Balogh Lászlóné dr. telefonszám: 06-1-473-7723 email: laszlone.balogh@nefmi.gov.hu
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok