2023. szeptember 22.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az EnergiaKaland győzteseket hirdetett

2008. október 14.
Október 14-én került sor az EnergiaKaland nevet viselő oktatási program internetes fotópályázatának ünnepélyes díjkiosztójára és a beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás megnyitására az E.ON Roosevelt téri székházában.
Az EnergiaKaland győzteseket hirdetett

A vállalat az Oktatási és Kulturális Minisztériummal közösen, EnergiaKaland néven nagyszabású virtuális tanulási programot indított azzal a céllal, hogy segítse a pedagógusokat a fiatalok energiatudatosságra nevelésében. A program részeként a 6 és 18 év közötti fiatalok számára internetes fotópályázatot hirdették meg, melyre négy kategóriában lehetett jelentkezni.

A 2008. szeptember 21-én lezárult pályázatra 285 pályamű érkezett be. A szakmai zsűri nevében Novák Péter értékelte a versenyben részt vevő képeket, majd megnyitotta az egy hónapon át látogatható fotókiállítást. A rendezvény keretében 23 díjat osztottak ki a legjobb pályaművek készítőinek.

A virtuális tanulási programot támogató Oktatási és Kulturális Minisztérium részéről Csák Ferenc államtitkár köszöntőjében kiemelte annak fontosságát, hogy a rövid idő alatt népszerűvé váló EnergiaKaland a magyar általános és középiskolai korosztály energiatudatosságra nevelését, az energiával kapcsolatos tudás bővítését tűzte ki célul, így támogatva a fenntartható fejlődés programját.
"Az energia kiemelt érték, amit gyakran csak hiány esetén veszünk észre, a fotópályázat is erre kívánta felhívni a figyelmet" - hangsúlyozta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. képviselője. A vállalat számára az EnergiaKaland program azért fontos, mert egyesíti a cég három fő célkitűzését: figyelmet szentel a klímaváltozás kérdésének, a biztonságos energiaellátásnak, s eközben gondolkodásra, mérlegelésre tanítja a felnövekvő generációt.

Újabb fotópályázat az energiatudatosság jegyében
Jászberényi Zoltán, az E.ON Földgáz Trade Zrt. vezérigazgatója az ünnepség keretében meghirdette az "Energiahatékonyság a mindennapokban" című újabb országos pályázatot három korcsoport számára.

Ebben a versenyben 5-20 fős csoportok vehetnek részt, a közoktatásban tanuló, a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett, önmagukat kreatívan kifejezni képes diákok, valamint rajtuk keresztül az őket oktató intézmények. Pályázni lehet három kategóriában: a témát feldolgozó saját készítésű, lehetőleg természetes anyagokat felhasználó makettel; kézi kamerával vagy mobiltelefonnal felvett 3-7 perces kisfilmmel; illetve 5-10 perces drámai/zenés/táncos színpadi produkcióval.
Az energetikai szakemberekből és művészekből álló zsűri döntése alapján az I. helyezett diákok nyári táborozást, a II-III. helyezettek értékes könyvutalványt kapnak, de ezúttal a felkészítő iskolákat is megjutalmazzák. Az első helyezett diákcsoport oktatási intézménye nagy értékű eszközöket kap: az energiafogyasztást online módon nyomon követő Energy Monitor illetve az energiafelhasználás adatait tároló Energy Direct rendszert. A pályázatok postára adásának, illetve elektronikus úton történő megküldésének határideje: 2009. január 31.

Az EnergiaKaland pályázat nyertesei:

12-14 éves korosztály:

kategória
név
Kép címe
helyezett
város
Mindennapok fényei
Mándi Ferenc
Búcsú a Naptól
I
Páty
Csikós Nikolett
Elérhetetlenség
I
Jászárokszállás
Elektromosság
Vértes Gábor Boldizsár
Pókháló
I.
Győr
Bobák Nikolett
Energiagyűjtés
II
Jászárokszállás
Bobák Nikolett
Soroskapcsolás
III.
Jászárokszállás

15-18 éves korosztály:

név
kép címe
helyezett
város
Lehotzky Zsófia
Gázrózsa
I.
Budapest
Benke Nikolett
Kávé
II.
Szeged
Ván Bálint
Gázláng
III.
Budapest
Kis Veronika Edit
Szimbiózis
I.
Budapest
Megyeri Bernadett
föld alatt
II.
Budapest
Kasza Kristóf
Szél - energia
III.
Budapest
Martin Wanda
A Fény
I.
Békéscsaba
Defner Dóra
Körték
II.
Kaposvár
Sándor Bence
Bejárat
III.
Budapest
Megyeri Bernadett
Föld alatti fény
III.
Budapest
Nagy Hajnalka
Meghasonlott
I.
Nyíregyháza
Lehotzky Zsófia
takarékos körte
II.
Budapest
Kiss Árpád
Izzó
III.
Iklad

Különdíjat kapott:

kategória
név
Kép címe
város
Mindennapok fényei
Foltin Gergely
A víz tisztasága
Kisbér
Központban az energiabiztonság
Nagy Viktória Flóra
Ez igazán energia takarékos megoldás
Budapest
Mindennapok fényei
Szilágyi Borbála
Otthonunk fénye és éke
Hortobágy
Mindennapok fényei
Kiss Levente
Természetes fény
Alsószölnök
Középpontban az energiabiztonság
Orbán Eszter
Vetítővel 1.
Kolozsvár
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok