2023. június 7.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az Oktatásért Közalapítvány "Esélyt a tanulásra" alprogramjának tavaszi pályázati felhívása a 2007/2008. tanévre

2007. március 12.
Az Oktatásért Közalapítvány kuratóriuma támogatást kíván nyújtani azoknak a nehéz anyagi körülmények között élő, a középiskola utolsó félévében tanuló diákoknak, akik e támogatás nélkül tanulmányaik folytatására nem lennének képesek. A támogatást tanévenként meghirdetett pályázat alapján a szorgalmi időszak tíz hónapjára lehet elnyerni.

Pályázhatnak:
  • A középiskola utolsó félévében tanuló (idén érettségiző vagy már érettségizett és technikusi vagy szakképzésben részt vevő) magyar állampolgárságú diákok, akik a 2007/08-os tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmények államilag finanszírozott képzésén, nappali tagozaton szeretnék tanulmányaikat folytatni, és anyagi lehetőségeik ezt nem teszik lehetővé.
  • A támogatás odaítélésének feltétele, hogy a pályázó háztartásában az egy főre jutó nettó havi átlagjövedelem (az elmúlt három hónap adatai alapján) ne haladja meg az öregségi nyugdíjat (mely jelenleg 27.130 Ft).
A támogatás havi összege nem lehet alacsonyabb, mint a mindenkori kötelező legkisebb munkabér 25%-a, és nem lehet több annak 40%-ánál. (A jelenleg érvényes szabályok szerint tehát a támogatás mértéke 16.375 Ft és 26.200 Ft között lehet.) A támogatás hallgatónkénti konkrét összegéről a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig a Kuratórium dönt. A nyertes pályázók névsora 2007. június 1.-e után hozzáférhető a Közalapítvány honlapján. (http://www.oktatasert.hu)

A hiányosan benyújtott pályázatokat a Kuratórium érdemi elbírálás nélkül elutasítja.

Pályázni az internetes honlapról letölthető pályázati dokumentációval kell, melyhez csatolni kell az abban közöltek valódiságát igazoló dokumentumokat (lásd a kitöltési útmutatót).

A pályázati anyag letölthető az Internetről az alábbi címen:
A pályázatot a következő címre kell benyújtani:
Oktatásért Közalapítvány
Budapest
Báthori u. 10.
1054
Kérjük a borítékra írja rá: "ESÉLY pályázat".

További információt hétköznaponként 9 és 16 óra között a 06-1-302 6522-es telefonszámon lehet kérni.

Az elnyert támogatás folyósítására a hallgató nem jogosult, ha nem kezdi meg tanulmányait a 2007/08. tanévben valamely felsőoktatási intézmény államilag finanszírozott nappali tagozatos szakán, valamint hallgatói jogviszonyának megszűnése, illetve szüneteltetése idején.

A pályázat benyújtásának határideje (postára adási határidő):
2007. április.13
A pályázatok elbírálásának várható határideje:
2007. június. 1

Az Oktatásért Közalapítvány Kuratóriuma
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok