2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

2.2.2. Filozófia

2003. június 5.

A tantárgyban az alább leírtakon túl az 1. pontban foglaltakat is figyelembe kell venni. Kategóriák nincsenek, de magyar és idegen nyelvű verseny is indul. Ezekre külön-külön kell jelentkezni, az idegen nyelvű versenyen azonban a jelentkezők közül csak azok a tanulók vehetnek majd részt, akik a magyar nyelvű versenyen legalább 50%-os teljesítményt nyújtottak, és vállalják egy újabb zárthelyi dolgozat megírását angol, német vagy francia nyelven. A jelentkezési határidő mindkét versenyre – más versenyektől eltérően – 2004. január 30. (péntek).A nevezéseket ebben az esetben is az iskolai OKTV programban kell rögzíteni, és a program segítségével eljuttatni a KÁOKSZI-ba.

A verseny anyaga

Magyar nyelvű verseny

  • Írásbeli (időtartam 240 perc, elérhető pontszám 90 pont).
  • A feladat négy különböző filozófiai probléma közül egy választott téma elemzése zárthelyi dolgozatban. A versenyzőknek filozofálási készségükről és filozófiatörténeti alapismereteikről kell számot adni. A dolgozat elbírálásakor a gondolkodás önállóságát, az érvelési készséget és a filozófiatörténeti ismereteket értékeli a versenybizottság.

A feladat megoldásához semmilyen segédeszköz nem használható.

Idegen nyelvű verseny

  • Írásbeli (időtartam 240 perc, elérhető pontszám 100 pont).
  • A feladat valamely filozófiai probléma elemzése angol, német vagy francia nyelven írt zárthelyi dolgozatban. Az értékelés szempontjai megegyeznek a magyar nyelvű versenyével, kiegészülve a nyelvi megformálás bírálatával.

A feladatok megoldásához csak szótár használható, más segédeszköz nem.

A verseny szervezése

A magyar nyelvű verseny időpontja: 2004. március 6. (szombat), 10 óra.

  • A versenyt a KÁOKSZI szervezi az általa kijelölt helyszínen, amelyről az érintett iskolákba küldött postai levélben és az OKTV programon keresztül is értesíti a versenyzőket legalább két héttel a verseny előtt.
  • A dolgozatokat a versenybizottság értékeli a megadott szempontok alapján, és a KÁOKSZI legkésőbb 2004. március 12-ig (péntek) értesíti az érintett iskolákat az OKTV programon keresztül arról, hogy a jelentkezők közül kik vehetnek részt az idegen nyelvű versenyen.
  • A verseny végeredményét a dolgozatok pontszáma alapján kialakult sorrend adja.
  • A KÁOKSZI legkésőbb 2004. március 22-ig (hétfő) értesíti az érintett iskolákat az eredményekről az iskolai OKTV programon keresztül.

Az idegen nyelvű verseny időpontja: 2004. március 20. (szombat), 10 óra.

  • A versenyt a KÁOKSZI szervezi az általa kijelölt helyszínen, amelyről az iskolába küldött postai levélben és az OKTV programon keresztül értesíti a versenyzőket legalább két héttel a verseny előtt.
  • A dolgozatokat a versenybizottság értékeli a megadott szempontok alapján.
  • A verseny végeredményét a dolgozatok pontszáma alapján kialakult sorrend adja.
  • A KÁOKSZI legkésőbb 2004. április 5-ig (hétfő) értesíti az iskolákat az eredményekről az iskolai OKTV programon keresztül.

Mindkét versenyen az első 20 helyezett részesül a döntősöket megillető kedvezményekben.

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok