2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Varga Tamás Országos Matematika Verseny

2003. június 8.

Az Oktatási Minisztérium a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézettel együtt a 2003/2004. tanévben országos versenyt indít matematikából az általános iskolák 7. és 8. osztályos, illetve a korosztálynak megfelelő gimnáziumi tanulók számára. (Alacsonyabb évfolyamok tanulói csak versenyen kívül vehetnek részt, és legfeljebb az első fordulóban.)

A verseny célja a matematikai tehetség korai felismerése és folyamatos gondozása. A versenyben való részvétel a tanulók számára önkéntes és térítésmentes.

A verseny három fordulóból áll. A tanulók a második fordulótól két kategóriában versenyeznek.

I. kategória:

Azon 7. és 8. évfolyamos tanulók, akiknek heti kötelező óraszáma matematikából legfeljebb 4 óra.

II. kategória:

Minden más 7. és 8. évfolyamos tanuló.

A verseny fordulói:

Iskolai, megyei, országos szintű fordulók. A megyei és az országos fordulókba csak a megfelelő pontszámot elért versenyzők jutnak be.

Iskolai forduló

A tanulók iskolájukban az országos versenybizottság által kitűzött és a megyei pedagógiai intézetek megbízottja (versenyfelelőse) által továbbított versenyfeladatokat oldanak meg azonos időpontban. A továbbjutás feltétele a megfelelő pontszám elérése.

Megyei (fővárosi) forduló

A tanulók az országos versenybizottság által kitűzött és a megyei megbízottak (versenyfelelősök) által továbbított versenyfeladatokat oldanak meg a megyei/fővárosi szervezők által meghatározott helyszínen (megyénként legfeljebb kettőn), azonos időpontban.

Az eredményes versenydolgozatokat javítás után a megyei/fővárosi megbízott szakértő (versenyfelelős) továbbítja az országos versenybizottsághoz a javítás egységesítése céljából.

Országos döntő

A megyei (fővárosi) versenyen legjobb eredményt elért és az országos versenybizottság döntése alapján továbbjutók számára az országos döntőt megyénként legfeljebb két helyszínen azonos időben rendezik. A versenydolgozatokat legkésőbb másnap a megbízott szakértők az országos versenybizottsághoz továbbítják.

A verseny határidői

Az iskolák jelentkezési határideje: 2003. október 10. (péntek), a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézetnél. Nevezési díj: 1600 Ft/iskola, melyről a befizetést igazoló iratmásolatot a szervező címére (Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet, 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.) kell elküldeni a nevezési lappal együtt.

A Pedagógiai Intézet számlaszáma: OTP 11736006-15363932

Az iskolai forduló versenyanyagát titkosítva, iskolánként egy-egy példányban a pedagógiai intézetek 2003. október 27-ig, és tőlük az iskolák 2003 november 3-ig kapják meg.


I. Iskolai forduló:

2003. november 6-án (csütörtök) 14-16 óráig.

A javítást az iskola szaktanárai végzik az országos versenybizottság által elkészített javítókulcs alapján, a legjobb eredményű dolgozatokat 2003. november 17-ig továbbítják a megyei pedagógiai intézetek által megbízott szakértőkhöz.

A következő fordulóban résztvevők számát a megbízott szakértők (helyszínenkénti és kategóriánkénti bontásban) elküldik az országos versenybizottság címére: Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet, 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1., 2003. december 1-ig.

A borítékon kérjük, tüntessék fel: Varga Tamás Matematika Verseny.

A továbbjutott tanulókat a következő forduló helyszínéről a megyei megbízottak értesítik ki.


II. Megyei forduló:

2004. január 15-én (csütörtök) 14-16 óráig.

A javítást a megyei bizottságok végzik javítókulcs alapján. A továbbításhoz szükséges pontszámot elért dolgozatok beérkezési határideje az országos versenybizottság fenti címére: 2004. január 30. (péntek).


III. Országos döntő:

2004. április 1-én (csütörtök) 14-16 óráig.

Megyénként legfeljebb két helyszínen, azonos időben történik.

A dolgozatokat legkésőbb a megírást követő napon kell elküldeni a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet fenti címére.

A verseny felelőse: Oroszlán Balázs

Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet, 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.Tel.:(22) 314-008, fax: (22) 313-352.

E-mail: oroszlanb@mail.pedint-szfvar.sulinet.hu

Az intézet honlapján (www.pedint-szfvar.sulinet.hu) megtekinthetők a versennyel kapcsolatos aktuális információk.

Oktatási Minisztérium, Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet


Letölthető jelentkezési lap (RTF, 5 kB)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok