2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Tantárgyakra, vizsgatárgyakra vonatkozó kérdések

2008. január 29.
1. Ha a vizsgázó a középszintű magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségin az egyik tételéről, pl. nyelvtanból nem tud semmit, akkor póttételt csak nyelvtanból húz-e, vagy irodalomból is, bár abból szépen felelt.
A vizsgaleírás szerint a magyar nyelv és irodalom szóbeli vizsgájának értékelésekor együtt kell értékelni a két tételkifejtést (egy irodalomtétel kifejtése és egy magyar nyelvi tétel kifejtése). Az elhangzott két tételkifejtés után a tartalomra, illetve az előadásmódra adott pontok alapján dől el, hogy szükséges-e póttételt húzatni. Póttétel esetén egy újabb irodalmi és egy újabb magyar nyelvi tételt kell kifejtenie a vizsgázónak. Ekkor ezt a két tételkifejtést ismét együtt kell értékelni, tartalmi szempontból, illetve az előadásmód tekintetében.

2. Segítségüket szeretném kérni azzal kapcsolatban, hogy milyen könyvekkel lehet felkészülni az emelt szintű érettségi vizsgára. Én 2004-ben érettségiztem, így most elég tanácstalan vagyok. Nagyon megköszönném, ha elküldenék a leggyakrabban használt tankönyvek címeit.
Tankönyvet, jegyzetet ajánlani nem tudunk, de valamennyi vizsgatárgy részletes érettségi vizsgakövetelménye és vizsgaleírása megtalálható az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben. A rendelet letölthető az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapjáról (www.okm.gov.hu /Jogszabályok /Hatályos jogszabályok elektronikus gyűjteménye).
A vizsgakövetelmények tartalmazzák a közép- és emelt szintű követelményeket. A vizsgaleírások az egyes vizsgarészek tartalmi szerkezetét, a feladatsorok, a tételek jellemzőit, az értékeléssel kapcsolatos tudnivalókat ismertetik mindkét szinten.
Az érettségi vizsga részletes követelményei mellett a felkészülésben további segítséget jelenthetnek az OH honlapján (www.oh.gov.hu/Érettségi vizsgák) szereplő (a kétszintű érettségi vizsga bevezetése óta szervezett vizsgaidőszakban megírt) feladatsorok.
Továbbá az OH honlapján megtalálhatók az egyes vizsgatárgyak szóbeli tételeinek azon részei is, amelyek a jogszabályok alapján nyilvánosságra hozhatók. (Az egyes vizsgatárgyak esetében a fent említett rendelet határozza meg, hogy mi hozható nyilvánosságra a szóbeli vizsgára.)

3. Hány év tanulása után lehet érettségi vizsgát tenni egy tantárgyból?
Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatáról szóló 100/1997. (VI. 13.) korm. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján érettségi vizsga a tanulói jogviszony keretében abból a tantárgyból tehető, amelynek a vizsgát szervező iskola helyi tantervében meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja. A kétszintű érettségi vizsga bevezetésével megszűnt az a feltétel, hogy a tanuló csak akkor jelentkezhet érettségi vizsgára, ha legalább két évig, heti két órában tanulta az adott tantárgyat.) Tehát a tanuló akár olyan tantárgyból is jelentkezhet érettségi vizsgára, amelyet (ha az iskola helyi tantervében ezt így határozza meg) egy évig, heti egy órában tanult. További lehetőség az is, hogy az érettségi vizsgára jelentkező - függetlenül attól, milyen szintű érettségi vizsgára készült fel - szabadon választhatja meg a vizsga szintjét.
A vizsgatárgy követelményeinek teljesítése lehetséges több helyi tantárgy követelményeinek együttes teljesítésével vagy egy helyi tantárgy részeként is. Mindezt azonban a középiskola pedagógiai programjában kell rögzíteni, meghatározva, hogy melyik helyi tantárgy követelményeinek teljesítésével mely vizsgatárgyból teljesíthetők a vizsgára bocsátás feltételei.

4. Azokból a tárgyakból, amelyekből angol nyelven érettségizem (történelem, földrajz vagy biológia), mik a követelmények, és a felsőoktatási felvételi eljárás során elfogadják-e az angol nyelven tett történelem érettségit?
Az érettségi vizsga vizsgakövetelményei célnyelven ugyanazok, mint magyar nyelven, és a felsőoktatási felvételi eljárás során ugyanúgy számolják az egyes vizsgatárgyakból célnyelven tett vizsgák esetében a szerzett pontokat, mint a magyar nyelvűek esetén.

5. Az angol nyelvű informatika érettségi vizsgán kötelező-e az angol nyelvű szoftverek használata?
A vizsgázó a vizsgafeladatokat angol nyelven kapja, de olyan szoftver környezetben vizsgázik, amilyent a vizsgáztató helyszín (középszinten a saját iskola, emelt szinten az Oktatási Hivatal által kijelölt helyszín) biztosít számára.

6. Szeretném megkérdezni, hogy weblapszerkesztéshez csak azok a programok használhatóak, amik a szoftverlistán fenn vannak, vagy esetleg használható-e más ingyenes webszerkesztő program.
Informatika vizsgatárgyból a gyakorlati vizsga körülményeinek előkészítése (tanterem, számítógépek, szoftverek) a vizsgáztató intézmény feladata. A vizsgák nyilván azon feltételekkel történnek (hardver és szoftver), melyeken a tantárgyat tanították. Ebben "szabadsága" van az intézménynek. Mégis célszerű igazodni a nyilvánosságra hozott - középszinten ajánlott - szoftverlistához, mert a központilag elkészíttetett gyakorlati feladatok a szoftverlistában szereplő szoftverkombinációkon tesztelésre kerültek, és azokon a feladatokat közel azonos idő alatt lehet megoldani.
A vizsgázónak az érettségi vizsgára történő jelentkezéskor kell választania a rendelkezésre álló programok közül. Erre egy külön formanyomtatvány áll a vizsgázók rendelkezésére.

7. Szeretném megkérdezni, hogy gyermekem hol tehet érettségi vizsgát testnevelésből. Idén érettségizik és az iskola a profilja miatt nem alkalmas testnevelés érettségi lebonyolítására. Hogyan tud gyermekem érettségit tenni ebből a tantárgyból? Köteles-e az iskola biztosítani a lehetőséget, hogy ebből a tárgyból is érettségizhessen?
Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján tanulói igény esetén a középiskola köteles megszervezni az érettségi vizsgát minden olyan vizsgatárgyból, amely a helyi tantervében szerepel (emelt szintű érettségi vizsga esetében pedig fogadni a jelentkezést). Tehát abban az esetben, ha gyermeke középiskolájában oktatják a testnevelés tantárgyat, a középiskola köteles megszervezni (akár 1 vizsgázó számára is) testnevelés vizsgatárgyból a középszintű érettségi vizsgát.

8. A középszintű idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsgán a négy részből összesen kell-e 10%-ot elérni, vagy mind a négy részből külön-külön el kell érni a minimális 10%-ot?
Az idegen nyelvi vizsgák középszinten 2 vizsgarészből, az emelt szinten pedig 5 vizsgarészből állnak. Tehát a 10%-os küszöbszintet a középszintű vizsgán az írásbeli vizsga egészében és a szóbeli vizsgán külön-külön kell elérni.
Az emelt szinten azonban mindaz öt vizsgarész esetében külön-külön el kell érni a 10%-ot.

9. Én felnőttoktatásban veszek részt. Az lenne a kérdésem, hogy a magyar irodalom és nyelvtan, a matematika és a történelem mellett kötelező lesz-e idegen nyelvből is érettségi vizsgát tenni.
Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet legutóbbi módosítása után a rendelet 61. § (12) bekezdése szerint a felnőttoktatásban - a nappali oktatás munkarendje szerint tanulók kivételével - első alkalommal a 2009/2010. tanév május-júniusi vizsgaidőszakában kötelező idegen nyelvből érettségi vizsgát tenni. Eddig az időpontig a tanulók az idegen nyelv vizsgatárgy helyett más vizsgatárgyból vizsgázhatnak. (Tehát a tanulóknak mindenképpen 5 vizsgatárgyból kell érettségi vizsgát tenniük.)

10. Az írásbeli és szóbeli milyen arányban számít a százalékos eredményben?
Az írásbeli és a szóbeli vizsgarészek arányára nincs általános szabály, ez tantárgyanként változik. Az egyes vizsgatárgyak szabályozását az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet tartalmazza. A százalékos eredmény meghatározásához az egyes vizsgarészeken elért pontszámok összegét kell az összesen elérhető maximális pontszámhoz viszonyítani.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok