2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Átadták a Füst Milán-díjakat

2004. december 13.

A díjat odaítélő kuratórium Borbély Szilárdot költői munkásságáért és legutóbbi, Halotti Pompa című verseskötetéért jutalmazta, Deák Lászlónak eddigi kiterjedt munkásságáért és legújabb, "fojtatás" című kötetéért részesült az elismerésben.

A díjat Füst Milán özvegye alapította, 1975 óta - évente váltakozva - két írónak, illetve két költőnek ítélik oda.

A jutalmat olyan alkotók kapják, akik a névadó irodalmi munkásságának szellemében, az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művész színvonalon fejezik ki műveikben.

A díjjal együtt járó pénzjutalmat az utóbbi évekig az özvegy által letétbe helyezett egymillió forint kamatai fedezték, de ez mára nem elégséges - írta a tárca sajtóirodája.

A Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítvány (a szerzői jogok örököse) egészíti ki az összegeket, az idén 250-250 ezer forintra. A minisztérium feladata a bonyolítás, a szervezés és az ezzel járó költségek viselése.

A Füst Milán-jutalmat a költők sorából például Toldalagi Pál, Tandori Dezső, Végh György, Székely Magda, Beney Zsuzsa, Kiss Tamás, Lator László, Kántor Péter, Nádasdy Ádám, Térey János és Tőzsér Árpád kapta meg.

A prózaírók közül jutalmazták mások mellett Gyergyai Albertet, Lakatos Menyhértet, Sütő Andrást, Nádas Pétert, Kertész Imrét, Esterházy Pétert, Csiki László, Sarusi Mihályt, Háy Jánost, Pályi Andrást, Csaplár Vilmost és Végel Lászlót.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok