2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Bemutatkoztak a külföldi intézetek új vezetői

2005. július 5.
Jövőre megkezdődhet a berlini Collegium Hungaricum újraépítése és új, központibb helyre költözik a varsói magyar kulturális intézet - közölte Bozóki András kulturális miniszter kedden Budapesten.
Bozóki András kulturális miniszter és Schneider Márta, az NKÖM helyettes államtitkára
Bozóki András kulturális miniszter és Schneider Márta, az NKÖM helyettes államtitkára

(MTI) - A berlini intézet új épületének létrehozásáról szóló PPP-szerződést pénteken írják alá, a központ befektetői tőke bevonásával épül fel - mondta a szaktárca vezetője a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóinak éves értekezlete alkalmából tartott sajtótájékoztatón, a Művészetek Palotájában.

Bozóki András hozzátette, hogy az építési munkálatok 2006 elején kezdődhetnek meg, az épületet pedig 2007 első negyedévében vehetik birtokba. Kiemelte: az átadáskor a magyar állam egy új, saját tulajdonú, tehermentes épülethez jut, ugyanakkor a befektetőnek harminc éven át bérleti díjat fizet.

Szólt arról is, hogy előkészítették a bukaresti magyar intézmény sepsiszentgyörgyi fiókintézetének létrehozását, az erről szóló megállapodás aláírása reményeik szerint augusztusban megtörténhet, de még várják a román fél válaszát.

A miniszter bemutatta a négy évre kinevezett új igazgatókat: szeptemberben Petőcz György Brüsszelben, Lázár Imre Delhiben, Krasztev Péter Pozsonyban, Varga György Prágában, Gordon István Varsóban kezdi meg munkáját. További két intézet élére (Párizs, Tallinn) pályázatot írtak ki, a beadási határidő július 28-án jár le.


Az új intézetvezetők, középen a miniszter
Az új intézetvezetők, középen a miniszter

Bozóki András a központok tevékenységéről szólva a nyitottságot, a többgenerációs szemléletet és a különböző célcsoportok elérését hangsúlyozta, hozzátéve: egy ilyen intézet nem "kis menedéksziget az emigráció számára", a helyiekhez is kell szólnia, nem csak az adott országban élő magyarokhoz.

A jövő évi programokat ismertetve kiemelte a németországi magyar évadot, a Bartók-évet, Kurtág György 80. születésnapját és az 1956-os forradalom évfordulóját.

A miniszter visszatekintésében említést tett a nagy-britanniai és az oroszországi magyar évadról, fontosnak nevezte továbbá a brüsszeli magyar kulturális központ létrejöttét és azt, hogy a New York-i intézet új helyre költözött, kiszabadult a konzulátus "fogságából".

A tizennyolc külföldi magyar kulturális intézet a 2004/2005-ös évadban csaknem kétezer programot szervezett, rendezvényeiken több százezren vettek részt - olvasható a tárca összegzésében.


A miniszter kétnapos értekezletet tart Budapesten a külföldi magyar intézetek vezetőinek
A miniszter kétnapos értekezletet tart Budapesten a külföldi magyar intézetek vezetőinek

Kulturális intézetek - 2004/2005

a kulturális minisztérium összefoglalója a külfüldi magyar intézetek elmúlt évéről

18 kulturális intézet, 1972 program, 1266 kiutazó művész és tudós, több százezer kultúránk iránt érdeklődő külföldi - ez a 2004/2005-ös akadémiai évad számokban, amely kiegészül még a nagy-britanniai és az oroszországi magyar évadok sikerével.


Rövid összefoglalók az egyes intézetek 2004/2005-ös évadáról

BERLIN

Az intézet az elmúlt évadban tovább erősítette a berlini kulturális életben elfoglalt helyét.

Meghatározó szereplője lett az Európa Kulturális Fővárosa program német-magyar eseménysorozatának. Folytatta az Európai Kulturális Intézetek Közösségében végzett munkáját az őszi európai Roma és Szinti Fesztivállal és tudományos szimpóziummal. Ebben az évben a II. világháború lesz a rendezvény témája, ahogy a CH májusi eseménysorozatának is volt, amely Hazatérés 1945-2005 címmel több műfajban kereste a német-magyar dialógust.

Az intézet jelentős programsorozattal járult hozzá a 2005-ös József Attila-évhez, a korábbi Balassi-évhez, valamint folytatta a nagyobb németországi fesztiválokon való aktív megjelenést.

Az évad során mintegy 55 nagyobb eseményen/programban vett részt a CH szervezőként vagy közreműködőként pl.: Lipcsei Könyvvásár, modern klasszikusok kiállítás-sorozat (Gyarmathy életmű-kiállítás, vagy a "Holokauszt a magya művészetben" című tárlat), Kurtág-koncert, "Visegrádi-koncert", Sorstalanság-bemutató.

A következő évad a Berlini CH számára egy igen meghatározó lesz. Folytatódik az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címhez kapcsolódó német-magyar programok elősegítése és szervezése. Tovább zajlik a Németországi Magyar Évad előkészítése, s amennyiben a tervezési és hatósági engedélyezési eljárás lebonyolítása lehetővé teszi, 2006 elején megkezdődhetnek az új intézet építési munkálatai.

BÉCS

Az immár 80 éves Bécsi Collegium Hungaricum az egyik legelismertebb és legaktívabb külföldi kulturális intézetnek számít az osztrák fővárosban.

A CH számára - kulturális és tudományos programjait tekintve is - eredményes volt a 2004-2005-ös akadémiai év, amely alatt 143 nagyobb eseményen vagy programban vettek részt szervezőként. Így például a 2004 júliusában zajlott Salzburgi Magyar Kulturális Napok során több műfajon keresztül mutatták be a magyar kultúra értékeit. "Charme und Paprika" címmel az ORF közszolgálati rádióval közösen magyar jazzgálát szerveztek a rádió hangversenytermében 2004 októberében. Az UngArt Galéria tárlatai közül a legsikeresebb a Mednyánszky László grafikáit bemutató kiállítás volt, amellyel a CH részt vett a bécsi "Múzeumok hosszú éjszakáján", valamint a "Kettős utazás" című fotókiállítás, amelyet a Nemzetközi Fotóhónap keretében mutattak be. Több műfajt felölelő rendezvénysorozatot valósítottak meg 2005 május-júniusában a Pécs-Baranya Kulturális Hetekkel, amely Dél-Dunántúl kulturális örökségét, művészeti és turisztikai értékeit mutatta be a bécsi közönségnek.

A következő évadban további színvonalas rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Ismét részt vesznek a "Múzeumok hosszú éjszakáján", ezúttal az "Eredeti-másolat-hamisítvány" című kiállításukra épülő kiegészítő programokkal. A Borsos Miklós- és a József Attila tárlaton túl bemutatnak majd az UngArt Galériában a múlt század eleji magyar grafikákat és hazai világörökségi helyszíneket is. A CH lesz az egyik főszervezője még többek között a "Step Across the Border - Hungary" Jazzfesztiválnak, amely a műfaj legjobb hazai előadóit és nemzetközi sztárokat felvonultató kulturális csemegének ígérkezik.

BRÜSSZEL

Az épület kiváló elhelyezkedése, remek adottságai és a gazdag programválaszték miatt villámgyorsan terjedt el az intézet megnyitásának híre szerte Brüsszelben. A megbízott igazgató februári érkezése óta 48 jelentősebb kulturális programot valósított meg az intézet. Bemutatták Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi "Rákóczi fantázia" című világzenei műsorát, koncertet adott többek között Érdi Tamás, Szakcsi Lakatos Béla, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, és hatalmas sikert aratott a Kispál és a Borz is. Havi rendszerességgel váltják egymást a nívós, nagy értékű kiállítások (André Kertész, Kása Béla, Würtz Ádám...), és állandóan népes közönség vesz részt a csütörtöki filmklubokon is.

A következő évad első nagyobb eseménye a több nemzetközi kulturális intézettel közös szervezésű Nemzetközi Zsidó Fesztivál lesz szeptemberben, amellyel párhuzamosan Magyar-Cseh Kulturális Napokat is rendeznek. A sok koncert, irodalmi est és kiállítás között kuriózumnak ígérkezik Bartók-év keretében zajló "Bartók reggel 11-tól este 11-ig" program Antwerpenben 2006 februárjában, avagy áprilisban a Magyar Jazz kiállítás és zenepavilon.

BUKAREST

A magyar-román kulturális kapcsolatok látványosan javultak az elmúlt évad során, s a román kulturális elit részéről fokozott együttműködési szándék és érdeklődés tapasztalható. Az intézet célja továbbra is az, hogy minél több műfajra kiterjedő, minél átfogóbb képet nyújtson az összmagyar kultúra értékeiről a román és a romániai magyar közönségnek.

Az intézet az elmúlt évadban mintegy 125 programot valósított meg, amelyek közül a legjelentősebbek a Magyar Rádió kórusának és a kolozsvári Magyar Állami Opera zenekarának koncertkörútja, a "Film.doc" című II. Magyar-román dokumentumfilm-fesztivál, a Magyar Zene Fesztiválja és a József Attila-év alkalmából kiadott kétnyelvű illusztrált kötet megjelentetése volt.

A következő akadémiai évadban az intézet egyik legjelentősebb programsorozata az októberben megrendezendő Magyar Kulturális Hónap lesz, illetve később a harmadik Magyar Zene Fesztiválja, az újabb "Film.doc" fesztivál, valamint az aktív részvétel a Noi in Europa (Mi/újak Európában) című EU-szeminárium-sorozatban a visegrádi országok bukaresti kulturális intézeteinek együttműködésével.

DELHI

Több mint kétszáz program valósult meg az elmúlt évadban a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ és indiai partnereik szervezésében. Ezek közül a legjelentősebb a 2005 őszi Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata volt, amelyen az intézet elismert művészek közreműködésével adott ízelítőt a kortárs magyar képzőművészetből és egy filmfesztiválon bemutatta az elmúlt évek magyar filmtermésének legjavát.

Az intézetben különösen fontosnak tartják többek között az indiai ifjúság folyamatos tájékoztatását Magyarországról és kultúrájáról. A rendszeres "Nyitott napon" havonta más iskolát hívnak meg a DMTKK-ba, ahol filmvetítés, előadás és tárlatvezetés keretében alapinformációkat adnak hazánkról. A gyermekrendezvényeken összesen 22 iskolát láttak vendégül az évad folyamán.

HELSINKI

"A nőnek teremtett teremtő nő" elnevezésű éves téma köré szerveződött az programok legjava a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban. Ennek keretében mutatták be a közönségnek többek között Szilágyi Lenke fotóit és Péreli Zsuzsa gobelinjeit. Az intézet csatlakozott az Illumination és a Szerelem és Anarchia című filmes fesztiválokhoz, és tervezett programjaikon felül elsőként mutathatták be Kai Chydenius finn zeneszerző József Attila verseire komponált dalait a Sebő Együttes vendégszereplésével.

A Magyar Témahét című programsorozaton az intézet hathatós közreműködésével finn diákok százai kerülhettek kapcsolatba Magyarországgal, míg az idén Kajaani városban tartott Magyar Kultúra Hetén a finn elnökasszonyt és a kulturális, társadalmi és politikai élet magas szintű képviselőit, valamint számos ország diplomatáit is sikerült meghódítani.

A következő évad programjaiból már most igen sikeresnek ígérkezik a Kortárs magyar nőművészet című tárlat augusztusban, avagy októberben a Kaustinen Folk Festival, amelynek idei kiemelt témája Magyarország lesz.

KAIRÓ

Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal a fogadó ország sajátosságait is figyelembe véve arra törekszik, hogy az egyiptomi értelmiség hazánkról, kultúránkról, történelmünkről hiteles képet kapjon, s hogy szerezzen tudomást Magyarország EU-tagságáról.

A magyar-egyiptomi kulturális kapcsolatok legfőbb eseménye 2004/2005-ben a budapesti Szépművészeti Múzeum Kopt-kiállítása volt. Az évad során 18 magyar ösztöndíjas járt Egyiptomban a két ország közötti csereprogramnak köszönhetően, valamint az intézet közreműködésével újabb egyetemi partnerkapcsolatok alakultak ki és öt magyar régészeti expedíció végezhetett terepmunkát.

LONDON

A Magyar Magic, az intézet által szervezett, és javarészt 2004-folyamán lebonyolított kulturális év meghatározó volt a közszolgálati diplomáciában. A 2000 művészt felvonultató és 14 városban összesen több mint 500 helyen zajló rendezvénysorozat kiemelkedő sikere és az arra épült erőteljes kommunikáció következtében Magyarország presztizse nagyot nőtt Nagy Britanniában. A Magyar Magicre több mint egymillión voltak kíváncsiak, és bizton állítható az EU-hoz újonnan csatlakozó országok közül hazánk jelenléte volt a legerősebb a szigetországban.

Természetesen az intézetben a magyar évadot követően is folytatódtak intézethez kötődő programsorozatok (Jazz-péntek, Hétfő esti zeneszalon, Leighton House-koncertek), együttműködtek számos fesztivállal, közreműködtek Presser Gábor A padlás című darabjának angol showcase előadásaiban, a Freud Múzeumban bemutatták a Lost childhood - Elveszett gyermekkor című könyvet és a zsidó munkatáborok magyar áldozatainak emléket állító kiállítást szerveztek a londoni Zsidó Kulturális Központtal együttműködve.

MOSZKVA

A hamarosan lezáruló Magyar Kulturális Évad és előfesztivál során sikerült megalapozni Magyarország hosszú távú kulturális jelenlétét Oroszországban, a közeljövőben pedig döntő esemény várható a restitúciós folyamatban: a sárospataki könyvgyűjtemény visszaszármaztatása a magyarországi tulajdonos Református Kollégiumnak, amelyet immár az orosz duma alsóháza is megszavazott.

A Moszkvai Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ kapcsolatrendszere révén három területen is kimagasló eredményeket ért el: fordítási, könyv- és tudományos programjai lévén sikerült megtalálni a magyar kultúra "orosz hangjait", speciális alternatív és filmprogramjaival elérte a fiatalokat, regionális projektjeivel pedig afféle "kulturális hídfőállást" épített ki a tíz legfontosabb orosz körzetben.

NEW YORK

A New York-i intézet számára új jogi környezetet teremtett a NKÖM a Külügyminisztériummal szorosan együttműködve, amely így a jövőben MGO (miscellaneous goverment office) formában, új székházban folytatja működését. Az új székház megszerzésére irányuló amerikai és magyar törvényeknek megfelelő közbeszerzési eljárások jelenleg is zajlanak.

A következő évad egyik leghangsúlyosabb és New Yorkban különösen jelentős eseménye Bartók Béla halálának, illetve 2006-ban születésének évfordulója. Ehhez kapcsolódóan az intézetben számos tudományos és művészeti eseményt terveznek, többek között egy Budapesten és New Yorkban párhuzamosan zajló multimédiás koncertet.

PÁRIZS

A PMI tevékenysége a párizsi külföldi intézetek körében is elismert, és az intézet egyre keresettebb partner. Kialakult kapcsolatrendszere, infrastrukturális, szervezeti és szervezői kapacitása is garantálja, hogy az intézeten belül és kívül is folyamatos legyen a magyar jelenlét.

Igen magas - immár 140-re emelkedett -a programok száma a PMI belül, s mindenfelől nagy az igény az ott való bemutatkozásra. A legsikeresebb események az elmúlt évadban: a Külföldi Kultúrák Hete, André Kertész-kiállítás, Munkácsy-kiállítás, József Attila-megemlékezés, a Zene Ünnepe. A PMI-n kívül 266 rendezvény szerveződött az intézet aktív közreműködésével (pl. Lisztomania, Jazzy Colors, Salon du Livre).

A következő évad programjai között is több kiemelkedő lesz. Így például a szeptemberi Bibracte-i Fesztivál (Burgundia), amely Európa legnagyobb kelta történeti központjában, a kelták ősi fővárosa mellett szerveződő új összművészeti fesztivál, s amely első díszvendégének Magyarországot hívták meg. Izgalmas lesz az októberi Kozma-hét (a magyar származású, világhírű francia zeneszerző, Kozma József, alias Joseph Cosma születésének 100. évfordulója emlékére), és a francia-portugál-magyar irodalmi-zenei fesztivál, a A sc?ne ouverte - ´Nyílt színre´ a Comédie de Reims-ben.

POZSONY

Az intézeti évad legkiemelkedőbb eseménye a magyar és a szlovák kultuszminiszter védnöksége alatt zajló A magyar kultúra napjai Pozsonyban című rendezvénysorozat volt. Az öt napig tartó magyar napok alatt 15 rendezvény valósult meg, míg az egész évad során összesen több mint 200. Így például Zilahy Péter és Lackfi János képviselte hazánkat az Ars Poetica Festivalon 2004 ősszén, József Attila megzenésített verseit telt ház előtt adta elő Földes László Hobó egy jótékonysági koncerten, három társulat is bemutatkozott a 14. Besztercebányai Nemzetközi Bábfesztiválon, míg a JövőKép című tárlaton 12 kortárs magyar festő tárta elénk a jövőről alkotott vízióit.

A következő akadémiai év legfontosabb eseményei közé tartoznak az őszi magyar kulturális napok Kassán és Pozsonyban, valamint meghatározó a magyar művészek részvétele a rangos fesztiválokon (Fotóhónap, Poprádi Nyári Fotóiskola, ArtFilm Nemzetközi Filmfesztivál, Kassai Zenei Fesztivál, Nyitrai Nemzetközi Színházfesztivál, XIV. Közép-európai Zeneművészeti Fesztivál, stb.).

PRÁGA

Az intézet megújult: kitűnően felszerelt mozitermet, új pince-galériát kapott, amely kiváló lehetőséget biztosít a magyar kultúra bemutatására. Ezen kívül reprezentatív és többfunkciós földszinti helyiséget szerzett vissza és alakított át saját céljára.

Az elmúlt évad során az intézet több mint 100 program megvalósulásában működött közre, valamint megjelentetett egy az intézet történetét bemutató cseh-magyar kiadványt, elindított egy cseh-magyar-angol nyelvű internetes irodalmi lapot (www.soumar.cz)

A 2005/2006-os évadban érdekes esemény lesz többek között a Költészet határok nélkül című fesztivál, amelyen magyar költők is részt vesznek, vagy a Közép-Európa Színházai nevű rendezvény.

RÓMA

A Római Magyar Akadémia 84 rendezvénye közül kétségkívül az egyik legjelentősebb a januári "Megfestett álmok" című kiállítás volt, amelyet az Ernst Múzeummal közösen hoztak létre. Kiemelkedő volt még a "Nyomok az ezredvégből" című tárlat is, amely erdélyi grafikusok műveiből adott gazdag válogatást, valamint a "Holocaust a magyar képzőművészetben" című kiállítás is. Nagy esemény lesz Szabó István legújabb filmjének olaszországi bemutatója, amelynek sajtóbeszélgetését június 6-án tartják az RMÁ-n. Az akadémia idén alapot teremtett egy új, a magyar irodalom olasz műfordításait közlő könyvsorozat indításához, amely Podium Pannonicum nevet kapta.

A szeptemberben az RMA részt vesz a Notte Biancán - a kulturális intézmények nyitott éjszakáján, amikor Kalmár János szobrászművész fémből készült szoborerdejét állítják fel az intézet díszudvarán, amelyet különleges fények világítanak majd meg. A következő évadban rendezik meg többek között januárban a "Nők a világháborúban" című tárlatot, s ekkor mutatják be Polcz Alaine "Egy asszony a fronton" című kötetét olasz nyelven.

Fontos esemény az intézet számára, hogy immáron befejezéséhez közeledik a tető- és homlokzatfelújítási munkálatok első szakasza.

STUTTGART

Az egyre elismertebbé váló Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet a 2004 őszi Magyar nőírók sorozattal megerősítette helyét a magyar irodalom népszerűsítésében. A "Magyar régiók" sorozatban Debrecen, Hortobágy és Hajdúszoboszló mutatkozhatott be több napon át a régióban. A meglévő 42 egyetemi és főiskolai kapcsolat mellé az évad során sikerült két újabbat szerezni. A Magyar Tudomány Napján sikerült tudatosítani a világ autóiparában a tíz legnagyobb feltaláló között számon tartott Barényi Béla magyar voltát. A magyar gasztronómia és borászat kiemelkedő eseményei voltak a Hajdú-Bihar megyét bemutató, a burgenlandi és Sopron vidéki borászatot népszerűsítő, majd a Bodensee és Balaton "borpárbaját" bemutató rendezvények.

A következő akadémiai évre többek között a hét hónapos "Bartók-évad" rendezvénysorozattal és az azt kísérő "Magyar festészet baden-württembergi magángyűjteményekben" című kiállítással készül az intézet.

SZÓFIA

A Szófiai Magyar Kulturális elmúlt évadbeli 132 rendezvénye igen népszerű volt. A Száztagú Cigányzenekar koncertjére például több mint ezren voltak kíváncsiak, és hasonlóan sikeres volt Sebestyén Márta és Sebő Ferenc koncertje, az Ethnosyntesis-formáció és a Frenák Pál Társulat fellépése is. Az irodalmi és történelmi programok olyan nagy létszámú szakmai közönséget vonzottak, hogy a 80 fős konferenciaterem rendszerint szűkösnek bizonyult.

A következő évadban immár huszadszor rendezik majd meg az országos sumeni szavalóversenyt, zenei területen a Bartók-évfordulóra összpontosítanak (konferenciák, dalversenyek, rádiósorozat), de terveznek többek között sámánkiállítást, illetve Szerb Antal, József Attila és Csáth Géza köteteinek bolgár nyelvű kiadását.

TALLIN

A Tallini Magyar Intézet számára az elmúlt akadémiai év legfontosabb rendezvénysorozata egy fontos nemzetközi eseményhez, a Finnugor Népek IV. Világtalálkozójához kapcsolódott. A tavaly augusztusi rendezvények 7 országból 600 küldött vett részt, köztük negyven magyar. A Világkongresszus kulturális programja részeként a TMI 15 programot szervezett, amely egyszerre mutatta be a magyar kultúra ősi gyökereit és kötődését az európai hagyományokhoz. Az intézet regionális tevékenységének súlypontja ezúttal a dél-észtországi, Báthory István lengyel király által alapított Valga megyében volt, ahol márciusban Magyar Napokat tartottak.

A TMI új épületének 2004 év eleji átadása óta kiállításokkal, irodalmi rendezvénysorozattal, koncertekkel sikerült az intézet jelenlétét tudatosítani a talliniakban. A rendezvények száma az elmúlt évadban meghaladta a százat.

2005 őszén az Észt Iparművészeti Múzeumban a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből származó tárlat, tavasszal pedig a Tallini Műcsarnokban a budapesti Műcsarnok fiatal művészeket bemutató kiállítás lesz megtekinthető. Szintén tavasszal két hetes Bartók-fesztivált tervez az intézet, amelyre magyar rendezőt, koreográfust, táncosokat és zenetudósokat is meghívnak majd a zenészek, zenekarok és kórusok mellett.

VARSÓ

Az idén ősszel 70 éves Varsó Magyar Kulturális Intézet az elmúlt évadban tovább erősítette Lengyelország kulturális életében elfoglalt helyét. Immár rendszeresnek mondható az intézet közreműködése a legfontosabb lengyel művészeti fesztiválokkal, nemzetközi nagyrendezvényekkel, elsősorban a zene-, a film- és a színházművészetet, illetve a mai magyar drámákat tekintve. A Lengyel Nemzeti Filharmónia három nagy bemutatkozási lehetőséget adott hazánknak. Folytatódott a kortárs magyar irodalom bemutatása is: Kertész Imrének csaknem minden műve megjelent már lengyelül, Márainak az ötödik, Bodor Ádámnak a harmadik kötetét adták ki, és olvasható már lengyelül Békés Pál és Szécsi Noémi műve is.

Az intézetnek sikerült egy új régiót is meghódítania Lengyelország észak-keleti részén a szcsecini Magyar Napok gazdag rendezvénysorozatával. Az elmúlt évad 176 rendezvénye közül mindenképpen megemlítendő, hogy Balassi - és a József Attila emlékévek alkalmából szervezett rendezvények kiemelkedő visszhangot váltottak ki.

A következő évadban többek között a szerző jelenlétében mutatják be a lengyel olvasóknak Bartis Attila Nyugalom című kötetét, kiállítják a magyar fotóművészek legjobb képeit, illetve a varsói Stúdió Művészeti Központban bemutatják Kárpáti Péter Méhednek gyümölcse című drámáját Novák Eszter rendezésében.


A külföldi magyar intézetek vezetői a Művészetek palotájában megtartott tanácskozáson
A külföldi magyar intézetek vezetői a Művészetek palotájában megtartott tanácskozáson

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok