2020. szeptember 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kortárs Cigány Galéria nyílhat a fővárosban

2005. augusztus 31.
Bozóki András kulturális miniszter és Kállai Katalin romaügyi stratégiai főtanácsadó augusztus 30-án közösen tekintették meg Szentandrássy István festőművész tárlatát az Esély Galériában.
Bozóki András és Szentandrássy István, mögöttük Kállai Katalin
Bozóki András és Szentandrássy István, mögöttük Kállai Katalin

A legkiemelkedőbb cigány kortárs festőművész mintegy 65 alkotását július közepe óta több mint ötezren tekintették meg. Szentandrássy István a keddi találkozón elmondta a miniszternek, bízik abban, hogy a jelenlegi kulturális vezetés fontosnak tartja egy cigány galéria létrehozását, hiszen a többségi társadalomnak is meg kell ismernie a kisebbség kultúráját. Szentandrássy hozzátette, szerencsére számos tehetséges cigány képzőművész él és dolgozik ma Magyarországon, a galéria pedig egyfajta biztosíték is lehetne az értékek megőrzésére.

Kállai Katalin elmondta, a kulturális tárca 2006-ban tervezi megnyitni a Fővárosban elsőként, a Kortárs Cigány Galériát.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok