Az utóbbi félév során magyar szó uralta Oroszország színpadait és kiállítótermeit. A június 27-én véget ért Magyar Évadról Szvák Gyula professzorral, az ELTE Ruszisztikai Központjának vezetőjével, e nagyszabású rendezvénysorozat főkurátorával beszélgetünk.

Rosszijszkaja Gazeta: Elégedett-e a magyar fél az oroszországi Magyar Évad megvalósulásával?

Szvák Gyula: Nagyon is. Végül is ez azt jelenti, hogy a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nem hiába vállalkozott arra, hogy a "Névjegyünk Európában" kultúrdiplomáciai programjában a francia, olasz, angol, holland évad után Oroszországban is letegye névjegyét. Mi, az orosz-magyar kulturális, tudományos kapcsolatok elkötelezett munkásai régóta vártunk erre a lehetőségre. Ám szükség volt a politikai akaratra, amire magyar részről 2002-ben érett meg a helyzet, és egy lelkes politikus, Vass Lajos államtitkár, is kellett hozzá, aki már rögtön a mostani kormány hatalomra kerülése után felvetette ezt az ötletet, amelyet szerencsére Oroszországban a legmagasabb helyeken is támogattak.

RG: Miért volt ez olyan fontos az Önök számára?

Sz. Gy.: A magyar-orosz kapcsolatok 12 évszázados múltra tekintenek vissza. Hol közelebbi, hol távolabbi kapcsolatban voltunk egymással a történelem során. Ez nem mindig volt nevezhető sikertörténetnek, az azonban kétségtelen tény, hogy a 20. század második felében fontos partnerei voltunk egymásnak. Egy ország sem engedheti meg magának, hogy Oroszországot ne tekintse fontos partnerének - különösen egy olyan ország nem, mint Magyarország, amely különösen nyitott gazdasági és kulturális értelemben egyaránt.

Eredetileg abból a felismerésből indultunk ki, hogy az utóbbi másfél évtizedben a korábban jól ismert magyar kultúráról alig valamit tudnak már Oroszországban. Változtatni akartunk ezen a helyzeten, és tudtuk, hogyha ez sikerül, akkor általában is elősegítheti a gazdasági, külpolitikai, turisztikai kapcsolatok fejlődését. Ugyanakkor tudvalevő, hogy a kultúra a legkézenfekvőbb és legmegbízhatóbb eszköze a bizalom erősítésének.

RG: Azért azt nem mondhatjuk, hogy a magyarokról ne tudnának Oroszországban.

Sz. Gy.: Éppen arról van szó, hogy Magyarországnak általában, és különösen a magyar kultúrának nagy presztízse volt az 1960-80-as évek Oroszországában. Ezt a rendszerváltást követő másfél évtizedben sikerült elvesztenünk különböző okok következtében. Lényegében tehát "ismeretlen ismerősök" vagyunk egymás számára. Az évad programját összeállító csapatnak nem kis fejtörést okozott, hogy erre a korábbi ismertségre alapozzunk, vagy az új Magyarországra koncentráljunk. Az utóbbit választottuk, de a nosztalgiát sem hagytuk ki a számításból. Így került be programunkba a magyar operett, amely óriási sikerrel mutatkozott be ismét Szentpétervárott.

Egyetemi napot szerveztünk a moszkvai állami bölcsészegyetem és a szentpétervári egyetemen. Sőt, a még fiatalabbakkal is találkoztunk. Egy kiváló festőművész, Romanek Inka vak gyermekeknek festett képeinek kiállítását hoztuk el. Felemelő érzés volt.

RG: Gondolom, sok ilyenben volt része az utóbbi félév során.

Sz. Gy.: Ha ideszámítjuk az előző októberben megrendezett un. előfesztivált is, akkor a kulturális évad során jóval több mint száz programot mutattunk be. Több mint hétszáz magyar művész járt Oroszországban. A moszkvai Magyar Kulturális Központnak köszönhetően programjaink nem csak a két fővárosra, hanem még tíz másik városba is eljutottak. Nehéz megmondani, mi volt a számomra legemlékezetesebb esemény. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy az orosz közönség tolongott a "100 év - 100 fotó" vagy a "100 év - 100 báb" kiállításon, hosszan bravózott Rost Andrea fellépésén. Nekem mint történésznek nagy büszkeség, hogy 27 magyar történész részvételével áprilisban hat kerekasztal konferenciát szerveztünk orosz kollégáinkkal. A lényeg, hogy nagyszabású eseménysorozat után vagyunk, hogy a magyar kultúra valóságosan jelen volt Oroszországban, hogy a sokszáz média-reakcióból kivehetően sikert arattunk.

Sokat köszönhetünk Mihail Svidkojnak. Közös munkánk akár példa is lehet arra, hogyan szövődhetnek a jövőben a magyar-orosz munkakapcsolatok, amelyek generálása egyik fő feladatunk volt.