2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Magyar hétvége a franciaországi Bibracte-ban

2005. szeptember 1.

A morvani tájvédelmi körzetben, a Beuvray-hegyen emelkedett az időszámításunk szerinti I. és II. században Bibracte, a kor egyik legfontosabb gall városa. Bibracte az elmúlt két évtizedben Európa egyik kiemelkedő kelta kutatási központjává és régészeti lelőhelyévé vált, mely évente több száz európai régészt és egyetemistát fogad. Ez idő alatt az ELTE-vel való együttműködésnek köszönhetően és Szabó Miklós régészprofesszor segítségével mintegy 200 magyar hallgató is megfordulhatott a burgundiai ásatások helyszínén. E jelentős magyar jelenlét, és a Párizsi Magyar Intézettel való folyamatos tudományos együttműködés adta az ötletet a szervező Zutique Productions-nak, hogy a fesztivál első díszvendége Magyarország legyen.

Így szeptember 3-án és 4-én nagyszabású magyar programsorozatra kerül sor a burgundiai Bibracte-ban ´Repérages Hongrie Budapest´, azaz Magyarország, Budapest, Bejárás címmel. A fesztivált a híres régészeti lelőhely négy helyszínén zajlik: a Bibracte-i Múzeumban, a Beuvray-hegyen, a régészeti telep fedett részén és az échenault-i műhelyben.

A múzeumban a Párizsban élő magyar színésznő, Varga Kata lép fel Double Miroir nevű társulatával, az irodalmi kávázóban Tverdota György József Attiláról, Charles Zaremba és Audrey Lamy pedig Kertész Imréről beszél. Az érdeklődők megtekinthetik Antoine Miller, valamint Lugosi Lugo László fotóművészek kiállítását, valamint az elmúlt évek legjobb francia és magyar videóművészeinek alkotásaiból, illetve a Képzőművészeti Egyetem végzőseinek diplomamunkáiból összeállított válogatást is. A zenekedvelők Tasnády Erika népzenei koncertjének, illetve Christian Maes-Várkonyi Zsuzsanna és Raphaël Thiery- Szokolay Balázs zenei párbajának lehetnek tanúi.

A Beuvray-hegyen ugyancsak sor kerül a zenei párbajokra, Tasnády Erika koncertjére, a kortárs zene kedvelői pedig Ligeti György: Szimfonikus költemény 100 metronómra c. kompozícióját élvezhetik. Mindeközben a kicsiknek és nagyobbacskáknak meséket is hallgathatnak, ugyanekkor Kísérleti archeológia címmel rendezett műhelyeken a régészet rejtelmeibe is betekintést nyernek. A bulihangulatot délutánonként a dijoni Kaspar TV formáció, illetve az egyenesen Budapestről érkező DJ Mangó, DJ Cadik & MC ZEEK biztosítja.

Az échenault-i műhelyben szombat éjjel DJ Mangó, DJ Cadik & MC ZEEK, DJ Palotai +VJ Balázs Vajna ad ízelítőt a magyar hip-hop, drum´n´bass és elektronikus zene mai irányzataiból.

A régészeti telephely fedett részén az eddig felsorolt zenészeken kívül fellép még többek között a Benoît Daniel Trio Winand Gáborral, a nevers-i népzenei együttes, a Les Arcandiers morvani rockbanda, valamint szombat éjjel a Besh O droM.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok