2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Magyar javaslat az Európai Parlamentben fiatal filmesek ösztöndíjára

2005. augusztus 30.
Módosító indítványt terjesztett elő kedden az Európai Parlamentben a magyar Hegyi Gyula (MSZP) arról, hogy az Európai Unió hozzon létre Pier Paolo Pasolini ösztöndíjat fiatal filmesek támogatására.

(MTI) - Az EP kulturális bizottsága brüsszeli ülésén azt az ajánlást vitatta meg, amelynek témája az európai filmművészet és média támogatása volt a következő uniós költségvetési időszakban (2007-2013).

Indítványának indoklásként Hegyi Gyula elmondta, hogy Pasolini az európai filmművészet egyik legnagyobb, meghatározó jelentőségű alkotója volt, akinek munkássága ma is inspirációt jelent a fiatal filmművészek számára.

Hegyi Gyula azt is hangsúlyozta, hogy az egyébként baloldaliként ismert olasz rendező Máté evangélium című filmjével 1964-ben a velencei filmfesztiválon elnyerte a katolikus zsűri díját.

Az EP kulturális bizottsága "rokonszenvvel fogadta az előterjesztést" - mondta el a képviselő a testület ülését követően az MTI-nek. Hozzátette, az indítvány összhangban van a bizottság elé terjesztett és megvitatott anyaggal.

Ösztöndíjról van szó - hangsúlyozta Hegyi Gyula -, amelyet meghatározott időre adnának, hogy szabadok legyenek az alkotásban. A díjat minden évben a cannes-i filmfesztivál alkalmából ítélnék oda.

Külön hangsúlyozza az indítvány annak szükségességét, hogy az új tagállamok filmesei ugyanolyan eséllyel pályázhassanak a díjra, mint a régiek.


EP-bizottsági jóváhagyás a kulturális keretprogramra

(MTI) - Az Európai Parlament külügyi bizottsága keddi brüsszeli ülésén egyhangúlag fogadta el az Európai Unió úgynevezett Kultúra 2007 keretprogramját.

Az EP-bizottság részéről Dobolyi Alexandra (SZDSZ) készített véleményt a dokumentumhoz. Közleménye szerint az általa benyújtott módosító javaslatokat a képviselők egyhangúlag elfogadták.

A magyar képviselőnő javasolta, hogy növeljék az Európai Bizottság e programra szánt pénzügyi keretét, s ez elsősorban Európa kulturális sokszínűségének, valamint a kulturális örökség megőrzésére irányuljon.

Dobolyi Alexandra javaslataiban hangsúlyozta, hogy a program hatékony működésének érdekében elengedhetetlen az együttműködés más közösségi és tagállami, illetve regionális szintű programokkal.

Felhívta a figyelmet arra: a program céljai között kell, hogy szerepeljen az Európai Unió jobb megjelenítése az unión belül és kívül. Rámutatott: a kulturális értékek cseréje felbecsülhetetlen értékű csatorna, amely hozzájárul az Európai Unióról alkotott kép javításához szerte a világon. A program a közös európai kulturális értékek terjesztésének, a kulturális sokszínűség fenntartásának, a gazdag európai örökség népszerűsítésének kulcsfontosságú eszköze, s mint ilyen erősíti az európai kulturális identitást.



 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok