2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az ORTT bizottságot hoz létre a médiatörvény módosítására

2005. május 24.
Az Országos Rádiós és Televíziós Tanács (ORTT) törvényelőkészítő bizottságot hoz létre a médiatörvény módosítására - közölte a testület elnöke kedden Tihanyban, a Média Hungary 2005 elnevezésű, kétnapos konferencia nyitóelőadásában.

(mti) Alapvető strukturális változtatásokra van szükség a közszolgálat finanszírozását illetően is - tette hozzá Kovács György. Az ORTT elnöke szerint három olyan feladat van, ami miatt a közszolgálati műsorszolgáltatók megérdemelnek minden támogatást: a nívós tartalom-szolgáltatás és a saját gyártású műsorok miatt, továbbá csak tőlük várható el, hogy a nemzeti kultúra megőrzői és centrumai legyenek.

Az elnök szerint a közfinanszírozást indokolja az is, hogy a közszolgálatiaknak csakis a nézők igényeit kell kiszolgálniuk, míg a kereskedelmi műsorszóróknak a tulajdonosok, a részvényesek érdekeit is szem előtt kell tartaniuk.

Kovács György szerint minél hamarabb meg kell indítani a digitális műsorszolgáltatást. Elmondta, hogy az Európai Unióban ez nem központilag vezérelt, rábízzák a nemzetállamokra, tehát van lehetőség a sajátos arculat kialakítására.

Az ORTT elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a rendkívül magas jogdíjak miatt alakult ki az az "abszurd helyzet, hogy például a Magyar Televízió a magas jogdíjak miatt nem tud a saját archívumából műsorára tűzni a nemzeti kultúra részét képező alkotásokat".

Hozzáfűzte: ez nem jó a jogkezelőnek, mert így nem folynak be jogdíjak, nem jó az alkotónak sem, mert nem forog a filmjük, s nem jó a színészeknek sem, hiszen nem kapnak pénzt. Az ORTT elnöke szerint jó esély van arra, hogy az érdekeltek egy asztalhoz ülve előre tudják mozdítani az ügyet, s az sem kizárt, hogy a törvényhozás ebben a kérdésben - akár még a közeljövőben - előre tud mozdulni.

Charles Fletcher, az angol BBC közszolgálati televízió tanácsadója a fórumon hangsúlyozta: a közszolgálatnak mentesnek kell lennie a politikai befolyástól. Megjegyezte: "néhány politikus úgy gondolja, hogy a közszolgálati vagy állami műsorszórás jegyzettömb a nézeteik rögzítésére."

Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter szerint a "Gutenberg-galaxis mára az Internet galaxisává, azaz a szabadság galaxisává alakult át".

Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere szerint elérkezett a "digitális média adventje"; annak "minden reményével, lelkesedésével, s a vajúdás szép fájdalmával". (Bozóki András konferencián elhangzott beszéde)


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok