2024. április 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

"1956" - közművelődés

2006. október 5.
A közművelődési pályázatokon több mint 300 rendezvény, kulturális program kapott támogatást országosan, illetve a határon túl is. A programok kifejezetten helyi szintű megemlékezésekkel, egykori történésekkel kapcsolatosak (például: "az én 56-om"; "a mi 56-unk"; "1956 - szerinted"), a szervező tanárok, kulturális egyesületek, művelődési házak, települési önkormányzatok elsősorban a általános és középiskolás diákokat vonták be a megemlékezésekbe.

A rendezvények több mint a fele történelmi vetélkedő - településen, kistérségben, diákok között; de van köztük családi vetélkedő is '56-ról.

Van, ahol a diákok írják meg a helyi 56-os eseményekkel kapcsolatos történeteket, míg máshol interjúkat készítenek olyan személyekkel, akik megélték az 56-os forradalom és szabadságharc történéseit. Az iskolás, illetve amatőr művészeti csoportok számos irodalmi, pódiumestet, vers- és prózamondó versenyt is tartanak.

Számos helyen tárgygyűjtési akció kezdődött '56 kapcsán: helyi dokumentumok, emlékek, újságok; kiállításon mutatják be ezeket (pl: Békés városában: "Amit a családunk 56-ról őriz"), és a helyi lapok ünnepi emlékszámának megjelentetésére is sokan pályáztak.

Pályázat tárgya
Megvalósítási idő kezdete
Megvalósítási idő vége
Vésztői Újság 56-os emlékszáma
2006. szept. 1.
2006. okt. 30.
Az 56-os forradalom résztvevője vagyok
2006. ápr. 11.
2006. okt. 25.
"Nőttön nő tiszta fénye"
programsorozat
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
"Az ünnep az élet rangja" (rendezvény)
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
"56 azt üzente" műveltségi verseny és kiállítás a budapesti enyhe fokban értelmi fogyatékosok általános és középiskoláinak részvételével
2006. jún. 1.
2006. nov. 30.
A Demecseri Körkép helyi lap 1956-os emlékszáma
2006. okt. 1.
2006. okt. 31.
Az 1956-os forradalommal foglalkozó, települési szintű vetélkedők, versenyek rendezése
2006. febr. 1.
2006. okt. 23.
1956 emlékére szervezendő községi vetélkedő Ongán
2006. júl. 1.
2006. dec. 31
Nagy László: Menyegző c. poéma bemutatása
2006. okt. 23.
2006. okt. 23.
Történelmi vetélkedő az évforduló emlékére
2006. máj. 1.
2006. nov. 30.
Gyula város és környéke 1956-os eseményei
2006. jan. 5.
2006. nov. 30.
Mit tudsz az 1956-os forradalomról? történelmi vetélkedő általános iskolások részére
2006. okt. 1.
2006. nov. 30.
" S mi vagyunk mi magyarok?" irodalmi színpadok bemutatója
2006. okt. 13.
2006. okt. 27.
1956 és kora Szajolban
2006. okt. 1
2006. okt. 31.
1956 tört. előzményei, hatása (vetélkedő)
2006. okt. 2.
2006. okt. 31.
Makói História 1956-os ünnepi emlékszáma
2006. szept. 1.
2006. okt. 23.
Rakamazi Tükör újság emlékszáma
2006. okt. 14.
2006. okt. 21.
"Múlt nélkül nincs jövő"
2006. febr. 1.
2006. okt. 30.
56 lenyomata
2006. okt. 7.
2006. okt. 31.
56 a környei iskolások szemével
2006. szept. 1.
2006. dec. 31.
56 Heves megyei forrásai
2006. okt. 18.
2006. okt. 18.
Helyi lapok 56-os emlékszámainak megjelentetése
2006. szept. 4.
2006. okt. 6.
Városunk 1956-os ünnepi száma
2006. máj. 1.
2006. nov. 30.
Budapesti középiskolások '56-os vetélkedője
2006. márc. 1.
2006. nov. 30
Kabdebó Tamás: Köpölyözés c. drámájának bemutatója
2006. máj. 12.
2006. dec. 31
1956 Dunaföldváron
2006. aug. 1.
2006. nov. 30.
1956-os forradalom dokumentumai Hajdúböszörményben
2006. máj. 10
2006. nov. 17.
Búvópatak kulturális és társadalmi havilap 2006. októberi ünnepi száma
2006. szept. 15.
2006. okt. 31.
"Kaszaper élete 1956-ban"
2006. okt. 1.
2006. okt. 30.
Megemlékezés 1956-ról Dunapatajon
2006. szept. 25.
2006. okt. 23.
1956-os ünnepi hangverseny és kiadvány megjelentetése
2006. okt. 21.
2006. okt. 31.
Emlékezés 1956-ra Pestszentlőrincen-Pestszentimrén
2006. okt. 5.
2006. okt. 16.
Az 1956-os történelmi események nyomában Devecserben
2006. okt. 13.
2006. okt. 23.
56 50. évfordulójának megünneplése
2006. márc. 1.
2006. okt. 23.
Az 1956-os forradalommal foglalkozó, települési szintű vetélkedők, versenyek rendezése
2006. máj. 26.
2006. okt. 20.
Emődi Krónika ünnepi 1956-os emlékszáma
2006. okt. 2.
2006. okt. 25.
1956 és Nagykőrös
2006. ápr. 1.
2006. nov. 30.
Az ötvenes évek és 1956 Dunapatajon
2006. okt. 20.
2006. nov. 20.
Megemlékezés 1956-os eseményekről
2006. máj. 1.
2006. okt. 31.
1956 megünneplése Kulcs községben
2006. márc. 1.
2006. dec. 15.
"1956 a magyar népé"
2006. aug. 21.
2006. okt. 31.
Moson Megyei Műhely 1956-os emlékszámának megjelentetése
2006. márc. 1.
2006. okt. 15.
"Forradalom előzményei és hatásai" történelmi vetélkedő
2006. szept. 22.
2006. szept. 23.
"Jelenünk és jövőnk a múltunkban rejlik"
2006. ápr. 1.
2006. okt. 23.
A forradalom Dunaföldváron és környékén
2006. szept. 1.
2006. okt. 22.
Az 1956-os forradalommal foglalkozó, települési szintű vetélkedők, versenyek rendezése
2006. okt. 20.
2006. okt. 31.
"Az nem lehet hogy annyi szív hiába onta vért" 1944-1956-1989 kiállítás megrendezése
2006. szept. 1.
2006. dec. 31
"Heves megye-1956" időszaki kiállítás
2006. aug. 1.
2006. dec. 31.
1956-os helytörténeti témát feldolgozó, települési szintű kiállítás rendezése
2006. máj. 10.
2006. nov. 30.
"A csodát most is ők vigyázzák " (Márai Sándor)
Dokumentumok 1956 székesfehérvári eseményeiről Helytörténeti kiállítás
2006. okt. 10.
2006. nov. 10.
1956-os megemlékezés a SZEGED folyóiratban
2006. aug. 1.
2006. nov. 30
Emlékezzünk 1956-ra - a művészetoktatásban résztvevő gyermekekkel
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
Székesfehérvár az 1956-os forradalomban (vetélkedő)
2006. szept. 13.
2006. nov. 11.
Szabad Somogy kiállítás
2006. szept. 1.
2006. dec. 30.
Az 1956-os forradalommal és iskolánk hajdan volt tanítványával, Nagy Imre mártír miniszterelnök életével foglalkozó vetélkedő rendezése Somogy megye iskolái számára
2006. febr. 2
2006. jún. 7.
"Bátrak voltak, akik mertek"
2006. okt. 3.
2006. okt. 23.
"Szabó Lőrinc56" irodalmi perfomance
2006. szept. 1.
2006. dec. 20.
"1956. SZERINTED" 1956 miskolci vonatkozású eseményeinek feldolgozása virtuális újság formájában
2006. márc. 20.
2006. nov. 20.
"1956 TE CSILLAG"
2006. máj. 1.
2006. nov. 30.
Devecseri Újság 1956-os különszámának megjelentetése
2006. ápr. 1.
2006. dec. 1.
"Ifjúságunk sötét gyöngyszemei"
1956 emlékeinek megőrzése Veszprém megyében
2006. jan. 2.
2006. dec. 30.
1956-2006 Tápiószele
2006. okt. 21.
2006. nov. 4.
Középiskolás tanulók vetélkedője az 1956-os forradalom tiszteletére
2006. jan. 31.
2006. nov. 30.
Az 1956-os évforduló alkalmából rendezendő közművelődési rendezvényeinek támogatására
2006. márc. 1.
2006. okt. 15.
Az 1956-os forradalmat követő internálások
2006. aug. 28.
2006. dec. 1.
Zokog ez a föld
2006. márc. 1.
2006. okt. 31.
Békéscsaba az 1956-os események tükrében
2006. ápr. 10.
2006. nov. 13.
Dunaújváros 1956
2006. okt. 23.
2006. nov. 11.
Korunk az ifjúkorunk
2006. febr. 25.
2006. dec. 8.
Diákszavak 56-ról pályázat
2006. febr. 15.
2006. dec. 31.
Emlékkiállítás 1956 gödi kapcsolódások
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
"Nyíregyháza az 1956-os forradalomban" fotó és dokumentum kiállítás
2006. máj. 10.
2006. szept. 15.
1956 példa a jövőnek
Zalaegerszeg Újság ünnepi száma
2006. aug. 1.
2006 okt. 17.
"Az októberi ősz, márciusi tavaszt hozott"
2006. márc. 15.
2006. okt. 23.
"1956-os hősök Csengerben"
városi ifjúsági vetélkedő
2006. szept. 25.
2006. okt. 31.
Városi megemlékezés 56-ról a Szolnoki Tisza Táncegyüttes és a Szolnoki Kodály Kórus részvételével
2006. aug. 15.
2006. okt. 22.
Az 1956-os forradalommal települési szintű vetélkedők rendezése ált.- középiskolai kategóriában
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
Középiskolai tanulók 1956-os írásainak megjelentetése
2006. szept. 10.
2006. dec. 10.
"Emlékezzünk 56-ra! Kistérségi vetélkedő általános és középiskolásoknak"
2006. ápr. 1.
2006. dec. 31.
1956-os forradalommal, történelmi előzményeivel és hatásaival foglalkozó vetélkedő Szolnok város középiskolái között"
2006. márc. 31.
2006. okt. 22.
Az 1956-os forradalommal, történelmi előzményeivel és hatásaival foglalkozó, települési szintű vetélkedő rendezése
2006. okt. 1.
2006. okt. 31.
"Legyőzetve is győztesen!" tört. vetélkedő
2006. márc. 1.
2006. nov. 30.
Helyi lapok 1956-os emlékszámainak megjelentetése
2006. okt.
2006. okt.
"Az ifjúság forradalma"
2006. febr. 1.
2006. okt. 20.
"Álomból Rémálomba"
2006. febr. 1.
2006. nov. 30
"Fehérgyarmati képek, dokumentumok 1956-ból"
2006. febr. 15.
2006. nov. 15.
1956 (megemlékezés a városban és környékén történt eseményekről)
2006. okt. 1.
2006. nov. 30.
1956 Békésben c. kiállítás megrendezése, és "Amit családunk 56-ról őriz" pályázat meghirdetése
2006. márc. 1.
2006. okt. 23.
"1956 Tiszakécskén" Kécskei Újság különszáma
2006. aug. 1.
2006. nov. 15.
"Ferencváros 1956" kiállítás megvalósítása
2006. szept. 5.
2006. okt. 23.
Az évforduló
alkalmából rendezendő közművelődési programok
2006. aug. 1.
2006. nov. 20.
"IN MEMORIAM
1956 Mosonmagyaróvár" fotódokumentációs kiállítás
2006. ápr. 01.
2006. nov. 30.
"Fél évszázaddal ezelőtt" - történelmi vetélkedő
2006. okt. 22.
2006. okt. 23.
Feltépett gyökerek (történelmi drámajáték)
2006. júl. 1.
2006. okt. 25.
56 akkor és most
2006. szept. 1.
2006. okt. 2
Regionális történelmi vetélkedő és szavalóverseny 1956 emlékére
2006. máj. 10.
2006. dec. 20.
Szabadtéri fotókiállítás
2006. okt. 1.
2006. nov. 15.
Helytörténeti vetélkedő 1956 tükrében
2006. máj. 12.
2006. jún. 14.
56 Erdélyben programsorozat
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
Emlékezés az évfordulóra programok megvalósítása
2006. szept. 1.
2006. okt. 30.
1956 - őrizzük a forradalom lángját (színpadi előadás)
2006. okt. 9.
2006. nov. 28.
"1956 - A forradalom a sajtóban" helyi lapok ünnepi emlékszámainak megjelentetése
2006. okt. 1.
2006. nov. 30.
"A múltunk ismerete nélkül
nem lesz teljes a jelen, a jövő"
helyi lap megjelentetése
2006. ápr. 1.
2006. okt. 23.
"Badacsonyi ősz - 1956" Badacsonyi újság ünnepi emlékszáma
2006. szept. 15.
2006. nov. 1
"Badacsonyi ősz képekben" kiállítás
2006. okt. 13.
2006. nov. 1
1956. A szabadságharc igézetében - Emlékezzünk és emlékeztessünk!
vetélkedő
2006. okt. 24.
2006. okt. 24
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Kaposváron
dokumentum-fotó kiállítás
2006. okt. 18.
2006. nov. 8.
A középiskolai tanulók
56-os helyi történésekkel foglalkozó
írásaiból összeállított kötet
2006. márc. 20.
2006. okt. 27.
1956 - Aki magyar velünk tart színpadi előadás
2006. júl. 1.
2006. okt. 30.
Történelmi vetélkedő 1956
2006. szept. 1.
2006. okt. 25.
1956 Újpesten vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. nov. 15.
"Civitas non grata"
Sopron az 50-es években és 1956-ban (helytörténeti kiállítás)
2006. szept. 1.
2007. febr. 28.
Csongrádi amatőr művészeti csoportok gálaműsora
2006. okt. 23.
2006. okt. 23.
Emlékezzünk! (50 éve történt) vetélkedő megrendezése
2006. febr. 1.
2006. dec. 20.
A "Csönd erdejében" pódiumjáték megvalósítása
2006. aug. 1.
2006. okt. 30.
"Édes hazám fogadj szívedbe"
Forradalmak és szabadságharcok a magyar történelemben versmondó verseny
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
"1956 - Szentháromság tértől a forradalomig"
az épülethez kötődő dokumentumokból és emlékezésekből összeállított kiállítás
2006. márc. 1.
2006. dec. 20.
Csongrádi középiskolák 1956-os vetélkedője
2006. ápr. 25.
2006. okt. 17.
"Keresztesi Hírek" 1956-os emlékszáma
2006. jún. 1.
2006. nov. 30.
"Sorsok és fegyverek" emlékműsor
2006. szept. 1.
2006. okt. 30.
"1956, Te csillag!" c. írás a hajdúböszörményi Szabadhajdú hetilapban
2006. okt. 20.
2006. nov. 3.
A Hangadó havilap 56-os különszáma
2006. febr. 1.
2006. szept. 30.
Emlékeinkben őrizzük! megemlékezés 1956-ról Zalaszentiván térségében.
2006 .okt. 21.
2006. okt. 21.
Az 1956 eseményei és történései Kunszigeten
A Kunszigeti Hírmondó emlékszám megjelentetése
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
"1956 - Baja" középiskolai tanulók 56-os helyi történésekkel foglalkozó
írásaiból összeállított kötetek megjelentetése
2006. febr. 1.
2006. okt. 23.
1956-os megemlékezés
ünnepi programok
2006. szept. 4.
2006. nov. 10.
"1956 emlékezete" kiállítás
2006. szept. 1.
2006. okt. 20.
"Aki magyar velünk van!" kiállítás
2006. jún. 1.
2006. dec. 31.
1956. Borsodnádasd helytörténeti kiállítás
2006. szept. 1.
2006. okt. 30.
"Emlékezzünk" 56-os események Várpalotán kiállítás
2006. máj. 2.
2006. okt. 31.
Ahogyan a szemtanúk visszaemlékeznek a forradalomra gyűjtőmunka és pódiumelőadás az 1956-os tápiószentmártoni eseményekről.
2006. jan. 20.
2006. nov. 19.
"Mit jelent ma nekem 1956?" programsorozat
2006. szept. 1.
2006. okt. 30.
1956-os helytörténeti dokumentumok kiállítása a Kazinczy Levéltárban
2006. okt. 19.
2006. okt. 27.
"A Duna völgyében csoda történt" irodalmi műsor
2006. okt. 20.
2006. okt. 24.
"1956 tizenkét jeles miskolci napja" kiállítás
2006. aug. 1.
2006. nov. 20.
"A forradalom hangjai" vetélkedő
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
"Káva 56" drámajáték a Káva Kulturális Műhely
színész-drámatanáraival
az Angyalföldi Gyermek -és Ifjúsági Házban
2006. szept. 25.
2006. okt. 23.
Kistérségi vetélkedő az általános iskolák
7-8. osztályos tanulói számára
2006. febr. 1.
2006. június 30.
"Velünk élő emlékezet - 56"
diák emlékkötet
2006. febr. 1.
2006. okt. 23.
1956 Szerencsen és a kistérség településein újságcikkek megjelentetése
2006. június 24.
2006. nov. 4.
Több generációs emlékezés 1956-ra vetélkedő
2006. június 1.
2006. okt. 31.
Középiskolai tanulók 1956-os helyi történéseket feldolgozó írásai
2006. febr. 15.
2006. okt. 30.
Találkozás a
forradalommal Múlt és jelen randevúja 1956-2006 tanulmánykötet
2006. ápr. 1.
2006. szept. 15.
Pécsváradi
Hírmondó 1956-os ünnepi különkiadása
2006. aug. 21.
2006. nov. 20.
1956 Szombathelyen Helytörténeti játék
2006. szept. 1
2006. dec. 1.
1956-os események és hatásuk Biharra középiskolás helytörténeti vetélkedő
2006. máj. 10.
2006. máj. 31.
1956-os forradalom és szabadságharc kiállítás
2006. okt. 10.
2006. nov. 30.
Az évforduló alkalmából rendezendő közművelődési programok támogatása
2006. márc. 20.
2006. okt. 23.
Műsor az évforduló megünneplésére és a tiszakécskei 1956. okt. 27-i sortűz áldozatairól való megemlékezés
2006. júl. 1
2006. nov. 15.
Forráspont '56
2006. márc. 1.
2006. dec. 31.
Vetélkedő 1956-ról Tokajban
2006. szept. 10.
2006. nov. 30.
"A forradalom 13 napja" helytörténeti kiállítás
2006. febr. 1.
2006. dec. 31.
"Múlt és Jelen" 1956 szelleme Abaújban
2006. aug. 1.
2006. nov. 15.
Sásd és Vidéke helyi lap ünnepi száma
2006. ápr. 1.
2006. dec. 1.
Amatőr művészeti csoportok 1956-tal foglakozó alkotásainak bemutatása
2006. ápr. 1.
2006. okt. 30
"Szabad Ózd-1956"
2006. okt. 12.
2006. nov. 9.
"Balatonfüredi Napló 1956-os emlékszáma"
2006. szept. 1.
2006. okt. 23.
Az 1956-os helytörténeti témát feldolgozó, települési szintű kiállítások rendezése
2006. okt. 22.
2006. nov. 5.
Helyi lapok ünnepi 1956-os emlékszámainak megjelentetése
2006. nov. 20.
2006. nov. 20.
településszintű vetélkedők, versenyek rendezése
2006. máj. 5.
2006. nov. 30.
Az évfordulóra rendezett előadói est és vetélkedő
2006. júl. 31.
2006. okt. 31.
Vetélkedő - diákkonferencia
2006. máj. 9.
2006. okt. 30.
1956-ra emlékezünk (az önkormányzati tájékoztató ünnepi különszáma)
2006. febr. 1.
2006. okt. 30.
56-os utca
települési szintű vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. okt. 25.
A Forradalom Versei
amatőr művészeti csop. alkotásainak bemutatása
2006. febr. 15.
2006. dec. 31.
1956 Kalocsán és környékén-helyi lapok ünnepi emlékszámai
2006. aug. 15.
2006. okt. 20.
1956 és Százhalombatta kiállítás
2006. márc. 1.
2006. dec. 31.
"Úgy született a szabadság, hogy hullt a könny, és hullt a vér"
vetélkedő-sorozat
2006. ápr. 1.
2006. dec. 30.
Emlékműsor 1956-2006 amatőr műv. csop.
2006. szept. 1.
2006. okt. 24.
A Nagykállói Hírmondó ünnepi emlékszáma
2006. ápr. 1.
2006. okt. 31.
Történelmi vetélkedő 1956-ról
2006. szept. 1.
2006. okt. 23.
Az én '56-om városi és kistérségi ünnepi műsor
2006. máj. 15.
2006. nov. 15.
Mohács Város Polgármesteri Hivatalának ünnepi különszáma
2006. szept. 1.
2006. okt. 23.
A nyíregyházi Városmajori Közösségi Ház és a Nyíregyházi Jósa András Múzeum közös rendezvénysorozat vetélkedők
2006. máj. 3.
2006. okt. 19.
"Ezerkilencszáz-ötvenhat, te csillag" rock oratórium megvalósítása és előadása a kistérségben
2006. márc. 30.
2006. okt. 23.
Rajzpályázat révén kiállítás
2006. szept. 4.
2006. nov. 12.
A MEFESZ -Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége-alakuló közgyűlése dokumentumjáték és film amatőr műv. csop. alkotásai
2006. febr. 1.
2006. nov. 30.
"Őszi Tárlat 1956-os forradalmához kerületünk tükrében" kiállítás
2006. jún. 1.
2006. okt. 23.
56 emléke a Dél-Zselicben vetélkedők
2006. aug. 1.
2006. okt. 31.
"A megélt történelem" családi vetélkedő
2006. máj. 1.
2006. dec. 31.
"Rozsdás Ősz" kiállítás
2006. okt. 10.
2006. dec. 31.
"1956 és az Igazság" vetélkedő
2006. máj. 10.
2006. okt. 31.
Memento 1956
ifjúsági emlékkörút-amatőr műv. csop. alkotásai
2006. jún. 1.
2006. dec. 31.
"Emlékezzünk 1956-ra!" vetélkedők
2006. okt. 17.
2006. okt. 23.
"Diák-Kiállítás"
2006. szept. 1.
2006. dec. 1.
"1956 Szabolcs-Szatmárban"
helyilapok ünnepi száma
2006. jan. 12.
2006. dec. 15.
"Az 1956-os forr. történelmi előzményeivel és hatásainak jelentősége Zemplénben"
vetélkedő
2006. okt. 19.
2006. okt. 20.
"Csongrád és az 56-os forradalom" kiállítás
2006. okt. 23.
2006. okt. 23.
"Köt a rög" irodalmi összeállítás, amatőr műv.csop. alkotásai
2006. ápr. 1.
2006. nov. 30.
"Október tűzvirága" amatőr műv. csop. alkotásainak bemutatása
2006. okt. 23.
2006. okt. 23.
1956 évfordulójára készített színpadi előadás
2006. máj. 1.
2006. okt. 24.
Önkormányzati Híradó 1956-os ünnepi emlékszáma
2006. szept. 1.
2006. dec. 31.
Középiskolai tanulók 1956-os helyi történésekkel foglalkozó írásaiból kötetek
2006. márc. 30.
2006. nov. 30.
Városi vetélkedő a helyi közép- és általános iskola bevonásával
2006. szept. 1.
2006. dec. 31.
"Fényes csillag volt a magyar égen" kiállítás, helyi lap ünnepi számának megjelentetése
2006. márc. 1.
2006. dec. 31.
"Maros megyei vetélkedő középiskolások számára az 1956-os eseményekről, résztvevőkről
2006. ápr. 9.
2006. okt. 30
Vetélkedő és rajzverseny 56-ról
2006. okt. 16.
2006. okt. 20.
"Ez történt! Ez történt?" vetélkedő
2006. ápr. 15.
2006. okt. 23.
1956-os forradalom és nemzeti szabadságharc vetélkedő
2006. ápr. 20.
2006. nov. 10
Mi így emlékezünk -1956-os vetélkedő középiskolásoknak
2006. máj. 4.
2006. okt. 30.
56 Miskolc-Disgyőrben "Résztvevők és szemtanúk" ismeretlen emlékek kiállítás
2006. márc. 1.
2006. okt. 31.
"1956 Emlékezete Szilágysomlyón" vetélkedő
2006. okt. 9.
2006. nov. 5.
56 Miskolc-Diósgyőrben "Résztvevők és szemtanúk" akció vetélkedő középiskolások részére
2006. márc. 1.
2006. okt. 31.
56 SZELLEME, amatőr művészeti csoportok alkotásainak bemutatása
2006. jan. 15.
2006. okt. 25.
"MIT TUDUNK 1956-ról" vetélkedők
2006. máj. 10.
2006. okt. 31.
"1956 Ahogyan Jászárok-szálláson látjuk" helyi lapok ünnepi száma
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
1956. Budakeszi vonzáskörzeti vetélkedő
2006. márc. 1.
2006. nov. 30.
Az 1956-os események tárgyak, dokumentumok kiállítás
2006. okt. 1.
2006. nov. 30.
Az évforduló alkalmából rendezendő közművelődési programok támogatására
2006. ápr. 15.
2006. okt. 25.
Az évfordulóalkalmából megrendezésre kerülő vetélkedő
2006. ápr. 28.
2006. okt. 23.
Az évfordulóra rendezett előadói est, vetélkedő
2006. szept. 22.
2006. szept. 23.
Az évfordulóra rendezett előadói est, vetélkedő
2006. júl. 31.
2006. okt. 31.
"Az Én 1956-om" a Kisteleki Hírmondó 1956-os emlékszáma
2006. ápr. 1.
2006. okt. 31.
1956 okt. 23. színpadi előadás
2006. okt. 22
2006. okt. 23
Az 1956-os forradalom eddig ismeretlen eseményei Szentendrén
és környékén helytörténeti gyűjtőpályázat
2006. márc. 1.
2006. okt. 23
1956, TE CSILLAG - 1956 Erdélyben Nagyváradi gimnazisták történelmi vetélkedője
2006. okt. 19
2006. okt. 20.
Így éltünk mi 1956-ban kiállítás
2006. okt. 1.
2006. nov. 15.
1956 - Ismered? vetélkedő
2006. okt. 16.
2006. okt. 30.
1956 megünneplése Szentgotthárdon vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. okt. 30.
1956 képek és hangok kiállítás
2006. okt. 16.
2006. okt. 30.
Nemzettörténelmi vetélkedő és ünnepi műsorok
az évforduló emlékére
2006. ápr. 1.
2006. nov. 26.
50 éve történt Iskolai verseny és települési programsorozat az 50. évforduló alkalmából
2006. márc. 6.
2006. nov. 30.
56-os emlékhelyek Hajdú-Bihar megyében helytörténeti kiállítás
2006. ápr. 15.
2006. nov. 15.
"Az én történelmem" emlékverseny
2006. febr. 15.
2006. ápr. 29.
"Oszkó és az 1956-os forradalom" kiállítás
2006. június 1.
2006. nov. 30.
"Volt egyszer egy október" vetélkedősorozat
2006. ápr. 1
2006. nov. 10.
"Akiket a szabadság szele megcsapott" vetélkedő
2006. július 1.
2006. okt. 26.
Szeged 1956 - ahol a forradalom lángja fellobbant kiállítás
2006. ápr. 1.
2006. okt. 30.
Az 1956-os forradalom és előzményei Nógrád megyében kiállítás
2006. júl. 1.
2006. okt. 23.
"Emlék és valóság - szóban, táncban '56-ról" ünnepi előadás
2006. jún. 1.
2006. okt. 30.
1956-os forradalom Baranyában és Pécsett vetélkedő
2006. ápr. 3.
2006. okt. 20.
Gyökereim földedbe
kötnek - 1956 Debrecenben vetélkedő
2006. jan. 15.
2006. július 30.
Felmenő rendszerű vetélkedő döntője
2006. ápr. 20.
2006. nov. 30.
Szerintem 56 vetélkedő
2006. okt. 20.
2006. okt. 22.
1956-ban lezajlott forradalmi
események térségünkben vetélkedő
2006. okt. 10.
2006. okt. 20.
Szívekben égő őszi lángok előadás
2006. ápr. 3.
2006. okt. 23.
56 emlékei kiállítás
2006. ápr. 1.
2006. nov. 30.
A szabadság kapujában programsorozat
2006. okt. 17.
2006. okt. 23.
Az 56-os sásdi eseményeket
feldolgozó kiállítás
2006. ápr. 30.
2006. nov. 30.
"1956 és az erdélyi magyarság" vetélkedő
2006. január 9.
2006. aug. 27.
Amatőr színházi előadás Pécsen 56-ra emlékezve
2006. május 15.
2006. dec. 20.
Az 1956-os forradalommal foglalkozó diákvetélkedő
2006. febr. 6.
2006. június 7.
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1956 előzményeivel, hatásaival foglalkozó versenysorozata
2006. jan. 31.
2006. aug. 31
"Köztünk a múlt" 56-os emlékfelvonulás
2006. okt. 1.
2006. okt. 23.
"1956-Balassagyarmat" kiállítás
2006. okt. 20.
2006. nov. 26.
Nagykőrös 1956 kiállítás
2006. szept. 2.
2006. szept. 3.
1956 Helyben és az Országban helyi lapok emlékszámai
2006. ápr. 1.
2006. okt. 31.
"Az 1956-os forradalom és szabadságharc XVIII. Ker-i eseményei" kiállítás
2006. okt. 22.
2006. dec. 28.
"5-ről 6-ra" Békés megyei vetélkedő 56-ról
2006. ápr. 1.
2006. nov. 20.
1956 Veszprém-vetélkedő középiskolásoknak
2006. ápr. 15.
2006. okt. 30.
Veszprém 1956 vándorkiállítás
2006. ápr. 15.
2006. dec. 15.
Az 56-os emlékek fél évszázada-amatőr műv.csop. alkotásai
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
Angyalföld 1956 Emberek, Emlékek, Sorsok kiállítás
2005. nov. 11
2006. okt. 19.
1956 történelmi és helytörténeti feldolgozása, irodalmi és kiállítási témákkal
2006. ápr. 1.
2006. okt. 23.
"Újpest az 1956-os forradalomban" kiállítás
2006. okt. 20.
2006. nov. 5.
1956 irodalmi műsor színpadra állítása és tájoltatása amatőr műv.csop. alkotásai
2006. aug. 22.
2006. okt. 24.
Környei Híd-dal 56-ban helyi lap megjelentetése
2006. aug. 1.
2006. dec. 15.
"A vidék forradalma - a forradalom vidéken" vetélkedő
2006. jún. 1.
2006. nov. 30.
"A forradalom Krónikája" vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. okt. 23.
1956-os nagykanizsai emlékei kiállítás
2066. máj. 1.
2006. nov. 15.
1956 Verőcén a fényképek és emlékezések tükrében kiállítás
2006. aug. 10.
2006. nov. 30.
1956-os helytörténeti témát feldolgozó kiállítás
2006. okt. 20.
2006. nov. 10.
"1956 Jajsikolyban Lobogásban" - amatőr műv.csop. alkotásai
2006. márc. 1.
2006. okt. 15.
"Fények és árnyak az októberi mórahalmi utcákon" helyi lap ünnepi szám
2006. jún. 1.
2006. okt. 23.
"1956 emlékezet" vetélkedők
2006. febr. 1.
2006. máj. 19.
Tavasz lesz az őszünk alkotás bemutatása
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
Lobogtasd a zászlót vetélkedő
2006. szept. 1.
2006. dec. 15.
Barangolás 56-ban vetélkedő
2006. szept. 1.
2006. okt. 13.
1956 Kolozsváron
és környékén kiállítás
2006. okt. 1.
2006. nov. 1.
Az 1956-os emlékév programjai a békéscsabai Békési Úti Közösségi Házak rendezésében
2006. máj. 30.
2006. dec. 31.
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1956-os emlékszáma
2006. febr. 15.
2006. nov. 8.
Sorsfordító idők kiállítás
2006. május 1.
2006. nov. 30.
Így írjatok - 56-ról vers- és prózaíró verseny
2006. ápr. 1.
2006. nov. 30.
A Vízöntő színkör előadóestje
2006. okt. 19.
2006. okt. 19.
"Mindenki szem a láncban" - így éltünk az 1950-es években kiállítás
2006. jún. 1.
2006. szept. 30.
Kisújszállási '56-os újság emlékszám
2006. jan. 3.
2006. okt. 15.
Forradalomtól forradalomig vetélkedő
2006. márc. 10.
2006. okt. 20.
Ötven éve történt vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. nov. 1.
Emlékkiállítás 1956 és programsorozat a Budapesti Művelődési Központban
2006. szept. 16.
2006. nov. 15.
Nógrád megyei 56-os emlékújság
2006. febr. 1.
2006. okt. 31.
A REMÉNY 52 napja kiállítás
2006. okt. 13.
2006. dec. 22
Az 1956 biatorbágyi eseményei ünnepi szám
2006. február 1.
2006. okt. 23.
"és lészen csillagfordulás" vetélkedő
2006. márc. 31
2006. szept. 23
A IX. kerületben levő középiskolák tanulóinak
1956-os ferencvárosi vonatkozású írásaiból összeállított kötet
2006. május 31.
2006. dec. 10.
"1956 te csillag" vetélkedők
2006. márc. 1
2006. okt. 31.
Minden, ami '56 kiállítás
2006. május 15.
2006. nov. 30.
Jászkunság 1956- 2006 emlékszám
2006. ápr. 1
2006. nov. 10
"1956 a múlt és a jelen tükrében" vetélkedő józsefvárosi diákoknak
2006. szept. 27
2006. okt. 25.
Ekekheiria '56 történelmi tabló amatőr műv. csop. alkotásai
2006. szept. 4.
2006. okt. 31.
Helytörténeti vetélkedő Gyöngyös és környéke tanulói részére
2006. máj. 1.
2006. dec. 31.
56-os kaszinó vetélkedő és történelmi séta
2006. szept. 25.
2006. okt. 31.
Program leírása (az újság szerkesztési alapelvei)
2006. febr. 1.
2006. okt. 1.
Amatőr művészeti csoportok közreműködésével történő megemlékezések
2006. ápr. 15.
2006. okt. 23.
"Találkozás a múlttal, futva a jelenbe, hogy '56-nak legyen jövője" vetélkedő
2006. ápr. 2.
2006. okt. 23.
1956-os emlékhely avatása alkalmából rendezett ünnepi műsor (amatőr műv.csop)
2006. aug. 1.
2006. okt. 31.
"1956 eseményei és a megtorlás Vácott és Pest megyében" kiállítás
2006. okt. 20.
2007. jan. 31.
1956. Kiállítás: "Hősök Voltak"
2006. márc. 15.
2006. okt. 20.
"Történelmi vetélkedő az 50. évforduló tiszteletére"
2006. szept. 4.
2006. okt. 30.
"Emlékek forradalma - a forradalom emlékei"
2006. aug. 1.
2006. nov. 30.
"Ki tud többet 56-ról" vetélkedő
2006. febr. 25.
2006. nov. 4.
56 te csillag! helyi lapok ünnepi száma
2006. aug. 1.
2006. okt. 22.
Bányavidéki Új Szó 56-os Emlékszám
2006. aug. 1.
2006. okt. 30.
56 Képekben kiállítás
2006. okt. 1.
2006. okt. 30.
Forradalom a város peremén - Pestszentimre 1956
2006. május 1.
2006. nov. 30.
Sztálinváros 1956 emlékszám
2006. szept. 1.
2006. okt. 23.
Települési szintű vetélkedő
2006. máj. 20.
2006. okt. 30.
56-os Emlékév Litéren
2006. szept. 15.
2006. nov. 20.
Sztálinvárosból Dunapentele 1956 egy névváltozás története
2006. szept. 1.
2006. okt. 26.
"vigyél hírt a csodáról" nemzetközi vers-és prózamondó verseny
2006. febr. 20.
2006. okt. 21.
"Egy lángot adok" ünnepi előadás Igor Stravinsky Tűzmadár című műve alapján
2006. május 1.
2006. okt. 23.
Hősök útján - középiskolai komplex vetélkedő
2006. ápr. 10.
2006. okt. 26.
Közelebb hozni a fiatalokat
az 56-os események megértéséhez
2006. ápr. 1.
2006. nov. 1.
Városi történelmi vetélkedő
2006. márc. 1.
2006. okt. 23.
"Bennünk élő 56" Antológia
2006. márc. 1.
2006. okt. 26.
Emlékezés az 1956-os eseményekre, melyből jövőnk épül
2006. szept. 1.
2006. nov. 1.
Ezerkilencszázötvenhat vetélkedő
2006. szept. 1.
2006. dec. 20.
1956 évfordulója alkalmából
rendezett móri vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. nov. 15.
1956 csillagai - várostörténelmi-irodalmi vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. okt. 21.
A forradalom eseményei Komárom-Esztergom megyében kiállítás
2006. okt. 26.
2006. dec. 31.
Unokáink unokáinak, hogy nem felejtjük
2006. okt. 20.
2006. nov. 27.
Ifjúsági színmű bemutatása az 1956 emlékére
2006. április 1.
2006. okt. 22.
1956 a Tápió-vidékén a Tápiómenti újságban
2006. márc. 1.
2006. okt. 12.
Kisvárda helyi lap különszáma
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
Fiatalok és a Forradalom előadás
2006. okt. 15.
2006. nov. 15.
Emlékezzünk 56-ra alkotás bemutatása
2006. okt. 1.
2006. okt. 25.
Történelem mindenkinek
vetélkedő
2006. okt. 20.
2006. okt. 27.
Az 1956-os események évfordulója alkalmából kiállítás Lábatlanon
2006. ápr. 1.
2006. nov. 15.
Lábatlani hírmondó 56-os
különszáma
2006. okt. 2.
2006. nov. 15.
Vetélkedő-sorozat Lábatlanon
2006. ápr. 1.
2006. nov. 15.
Ötven évvel a forradalom után vetélkedő
2006. ápr. 15.
2006. dec. 15.
A Rétköz 1956-ja különszám
2006. márc. 18.
2006. dec. 31.
Így írjatok - 56-ról antológia
2006. május 1.
2006. nov. 30.
Csepel 56 tanulmányi verseny
2006. január 1.
2006. okt. 30.
1956 eseményei Pécsváradon kiállítás
2006. febr. 1.
2006. okt. 31.
1956-os vetélkedő
2006. ápr. 1.
2006. nov. 30.
Művészeti est Lábatlanon
2006. ápr. 1.
2006. nov. 15.
település szintű vetélkedők, versenyek
2006. márc. 14.
2006. nov. 30.
"Ezerkilencszázötvenhat, te csillag! amatőr műv.csop. alkotásai
2006. okt. 18.
2006. okt. 13.
"Riadalom a városban" kiállítás
2006. márc. 20.
2006. okt. 30.
"Antigoné avagy egy rendhagyó történelemóra" amatőr műv. csoport
2006. márc. 20.
2006. okt. 30.
"Emlékünkben 56" középiskolai tanulók 1956-os helyi történésekkel foglalkozó írásaiból kötet
2006. ápr. 1.
2006. dec. 15.
"Magyar Golgota" amatőr műv. csop.
2006. máj. 1.
2006. okt. 23.
Mezőkövesdi Újság emlékszáma
2006. okt. 1.
2006. okt. 31.
"A Forradalom Jelei Szombathelyen" kiállítás
2006. okt. 20
2006. okt. 31.
"Történelmi vetélkedő és emlékműsor 1956 emlékére"
2006. okt. 16.
2006. okt. 23.
Komlósi Krónika 56-os emlékszáma Emlékezés 1956 tótkomlósi eseményeire
2006. aug. 22.
2006. nov. 14.
Élő Képek a SZABADSÁG tükrében
2006. márc. 1.
2006. okt. 31.
települési szintű vetélkedők, versenyek rendezése
2006. szept. 1.
2006. nov. 30.
1956-os helytörténeti témát feldolgozó kiállítás
2006. jan. 10.
2006. dec. 10.
1956: "Nagyszüleink elmondták - mi leírtuk, lerajzoltuk" kiállítás
2006. szept. 20.
2006. okt. 25.
"Tisztelet és megemlékezés a forradalom hőseinek" kiállítás
2006. okt.
2006. okt.
"Tisztelet és megemlékezés a forradalom hőseinek" alkotás
2006. okt.
2006. okt.
"A gyergyói amatőr művészeti csoportok 1956-os emlékünnepsége"
2006. okt. 20.
2006. okt. 23.
"Ki az, ki ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna?" alkotás
2006. szept. 1.
2006. okt. 16.
1956 győzedelmes napjai
egy napon - egy városban vetélkedő
2006. okt. 20.
2006. okt. 20.
Helytörténeti kiállítás
1956-ról Várpalotán
2006. szept. 1.
2006. okt. 31.
A könnytelenek könnyei ünnepi előadás
2006. május 1.
2006. okt. 30.
SZERpentin Projekt Rádiójáték
2006. febr. 20.
2006. dec. 31.
Emlékest az évfordulóalkalmából
2006. máj. 1.
2006. okt. 23.
Személyes történelem Mit jelent nekem 1956?
2006. febr. 15.
2006. dec. 15.
Brusznyai emlékhang-verseny
2006. szept. 1.
2006. dec. 31.
"1956. okóber 23." emlékműsor
2006. szept. 1.
2006. okt. 23.
1956 emléke hazánkban és lakóhelyünkön, Pesterzsébeten vetélkedő
2006. febr. 1.
2006. okt. 23.
Vetélkedő-sorozat a nagykátai iskolák diákjai számára
2006. ápr. 17.
2006. okt. 30.
V. kerületi középiskolások részére rendezett egyéni verseny
2006. ápr. 20.
2006. okt. 20.
"Volt egyszer egy október" kiállítás
2006. január 1.
2006. okt. 23.
Gyűjt-És-56 kiállítás
2006. márc. 8.
2006. dec. 31.
Vetélkedő a tiszazugi
középiskolások számára
2006. ápr. 1.
2006. okt. 31.
Történelem dalban, versben elbeszélve
2006. ápr. 1.
2006. okt. 31.
Az 1956-os forradalom kunszentmártoni eseményeinek
feldolgozása kiállítás
2006. ápr. 1.
2006. okt. 31.
1956 - a tiszták forradalma művészeti alkotás
2006. okt. 9.
2006. okt. 25.
Helyi lap ünnepi emlékszáma
2006. okt. 1.
2006. nov. 20.
"így született a szabadság, hogy pesti utcán hullott a vér" vetélkedő
2006. szept. 4.
2006. okt. 31.
A vasút és a vasutasság
szerepe az 1956-os eseményekben kiállítás
2006. febr. 27.
2006. nov. 28.
Megemlékezés a balatonalmádi és környéki 1956-os eseményekről az Új almádi újságban
2006. aug. 1.
2006. dec. 31.
"Szabadság-epizódok" vetélkedő
2006. febr. 1.
2006. aug. 31.
Orosházi Élet emlékszáma
2006. máj. 1.
2006. nov. 28.
"Az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi dokumentumai Katona József Könyvtárban" kiállítás
2006. szept. 1.
2006. nov. 31
Spiró György: KVARTETT bemutatása
2006. máj. 1.
2006. dec. 1.
"Közös múlt - közös jővő" vetélkedő
2006. márc. 1.
2006. nov. 15.
"1956. Emlékképek hónapról-hónapra tudáspróba"
2006. márc. 15.
2006. nov. 15.
"56-os események a bányász-kultúra tükrében"
2006. okt. 16.
2006. okt. 30.
"1956 a mi szemünkkel" alkotás bemutatása
2006. máj. 1.
2006. okt. 23.
Érdekes Újság 1956-os emlékszám
2006. febr. 15.
2006. okt. 21.
A Lyukasóra irodalmi havilap 1956-os emlékszáma
2006. jún. 1.
2006. dec. 1
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok