2021. december 7.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az államfő kinevezte az államtitkárokat

2006. július 3.
Sólyom László köztársasági elnök államtitkári kinevezéseket adott át a Sándor-palotában. A miniszterelnök előterjesztésére tizenegy szaktárca egy-egy, valamint a Miniszterelnöki Hivatal négy államtitkára lép hivatalba.

(mti) Az eseményen 14-en vették át a kinevezési okmányt, Gyurcsány Ferenc kormányfő jelenlétében.
Sólyom László elmondta: az új államtitkárok jogállásuk révén kifejezetten politikai tisztséget töltenek be, és fontos feladatuk, hogy megtalálják az érintkezési felületet az államot működtető szakerővel.
Hozzátette: most, amikor a politika még mélyebben behatol az államszervezet működésébe, az elnöknek még inkább vigyáznia kell arra, hogy a parlament és a kormány világán kívülálló szervek megőrizzék függetlenségüket.
Az államtitkárok felelőssége, hogy az alkotmány értékrendjét érvényesítsék működésük során - mondta a köztársasági elnök, hangsúlyozva, hogy az államtitkárok a miniszterek és a miniszterelnök mellett az egész ország népének is felelősek.
Az államfő Horváth Ágnest az Egészségügyi Minisztérium, Gőgös Zoltánt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Garamhegyi Ábelt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Iváncsik Imrét a Honvédelmi Minisztérium, Kondorosi Ferencet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Kovács Kálmánt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Horváthné Fekszi Mártát a Külügyminisztérium, Gál J. Zoltánt, Gilyán Györgyöt, Szetey Gábort a Miniszterelnöki Hivatal, Arató Gergelyt az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Ujhelyi Istvánt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Katona Tamást a Pénzügyminisztérium, Csizmár Gábort a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki. Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nem volt jelen az eseményen.
Az államtitkárok az eskü letétele után vették át kinevezési okmányaikat. Az eseményen a kormányfő mellett jelen volt Szilvásy György kancelláriaminiszter, Hiller István oktatási és kulturális, Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési, Kiss Péter szociális és munkaügyi, Szekeres Imre honvédelmi, Veres János pénzügy, Molnár Lajos egészségügyi, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Sólyom László a nap folyamán átadja a március 15-e alkalmából adományozott, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetést az idén nyolcvanéves Kurtág György zeneszerzőnek, aki a nemzeti ünnepen nem tudta átvenni a díjat. A méltatás szerint a kitüntetést a magyar és az egyetemes zenekultúra értékeinek gyarapításáért, nemzetközileg is elismert művészi munkásságáért kapja a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző.
A köztársasági elnök búcsúlátogatáson fogadja George Herbert Walkert, az Amerikai Egyesült Államok távozó nagykövetét, akinek a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozza.
A 78 éves Walker nagykövet, George Bush amerikai elnök rokona, 2003 októberétől tölti be a nagyköveti tisztséget.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok