2021. december 1.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Bozóki András a színházi támogatásokról és tervekről

2006. március 25.
Országos befogadó színházi bázisrendszer létrehozására dolgoz ki tervezetet, színházi ösztöndíjat alapít, és a májust a regionális színházi turnék hónapjává szeretné tenni a kulturális minisztérium - közölte Bozóki András miniszter szombaton, Budapesten.
Bozóki András miniszter és Magi István főosztályvezető
Bozóki András miniszter és Magi István főosztályvezető

(MTI) - "Elsősorban nyitottabb szemlélet érvényesülését kívánjuk elősegíteni" - mondta a kulturális tárca vezetője a közelgő színházi világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón, a Merlin Színházban.
Bozóki András elöljáróban jelezte: azért szombaton ismerteti a színházi "csomag" elemeit, mert a bolognai könyvvásár miatt hétfőn nem lehet Budapesten.
Mint elmondta, a színházszakmai támogatások 2006-ban több mint 15 milliárd forintot tesznek ki, a Magyar Állami Operaháznak szánt kerettel együtt az összeg meghaladja a 20 milliárd forintot
Bozóki András kiemelte: a befogadó bázisrendszer bemutatkozási lehetőséget adna az új kezdeményezések számára és értékes előadások országos turnéztatására.
Hozzátette, hogy a minisztérium külföldi tanulmányutak támogatására ösztöndíjat alapít, amelyet szeretne a nemrég elhunyt Halász Péterről elnevezni. (Ehhez még szükség van a hozzátartozók beleegyezésére.). Az összeg az idei induló évben 8 millió forint lenne.
Szólt arról is, hogy tárgyalásokat kezdtek az Országos Rádió és Televízió Testülettel azért, hogy több színházi produkció szerepeljen a televíziók műsorán.
Rámutatott arra: a tévéprogramok összeállítása természetesen nem a minisztérium hatásköre, azt szeretnék azonban, hogy igényes produkciók jelenjenek meg a televízióban, "ha kell, egy külön csatornán". A közvetítés költségeibe a tárca is "beszállna" - jelezte.
Bozóki András közölte: előző nap ajánlással fordult a színházak fenntartóihoz annak érdekében, hogy erősödjenek a szakmai szempontok a teátrumok igazgatóinak kiválasztásában.
Mint fogalmazott, "ez nem jelent direktívát", mindössze ajánlást arra: az önkormányzatok kulturális bizottságai döntés előtt vegyék figyelembe a színházszakmai testület álláspontját, és részesítsék előnyben a tudományos fokozattal, nemzetközi kapcsolatokkal, nyelvtudással rendelkező pályázókat.
A miniszter elmondta: azt javasolja, hogy a május legyen a regionális színházi turnék hónapja. Fontosnak tartja ugyanis, hogy a kőszínházi társulatok látogassanak el egymáshoz, s ezzel rugalmasabb, egymás produkcióira nyitottabb rendszer jöjjön létre.
Bozóki András szólt arról is, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó megrendezésére a tárca 60 millió forintot különít el. A minisztérium szeretné, hogy 2008-tól egy vidéki város adjon otthont egy nemzetközi színházi fesztiválnak - tette hozzá, később annyiban helyesbítve kijelentését, hogy a lehetőségből a fővárost sem zárnák ki.
Beszámolt arról is, hogy az alternatív és táncszínházi műhelyek 532 millió forintos támogatásának szétosztásáról a szakmai kuratóriumok a héten döntöttek, s a bábszínházak számára 30 millió forint többlettámogatást különítenek el a Nemzeti Kulturális Alapprogram miniszteri keretéből.
Kitért arra is, hogy 50 millió forintos keretből hirdették meg az idén a Katona József-drámapályázatot, amely ebben az évben gyermek és ifjúsági drámaírói támogatással egészült ki. A pályázaton öt szerző és tizennyolc darab részesült támogatásban.
A miniszter közölte továbbá, terveik között szerepel a Kortárs Tánc- és Előadóművészeti Exportiroda jövő évi létrehozása.
Bozóki András kérdésre válaszolva megerősítette Magi István főosztályvezető sajtótájékoztatón tett közlését, miszerint szeretnék, ha a jövő évben külön költségvetési tétel lenne a befogadó színházak támogatása.
A miniszteri sajtótájékoztató után a résztvevő színházi szakemberek egy csoportja a helyszínen rövid megbeszélésen összegezte tevékenységük, az alternatív színházi munka pénzügyi gondjait.




Színházi támogatások 2006-ban
Az NKÖM háttéranyaga






Megújuló támogatáspolitika

A színház nemcsak a magaskultúra szentélye, hanem a helyi közösségi élet színtere is. A színházak különösen a vidéki városokban töltik be a kulturális központ szerepét. Az állam támogatáspolitikájának mindenkor figyelembe kell vennie ezt a kettős funkciót: a kulturális kormányzat ezért egyrészt megbecsüli és támogatja a magas szakmai színvonalú műhelyek tevékenységét, másrészt lehetőséget kíván teremteni a produkciók minél szélesebb körben való bemutatásához. A kulturális tárca egyszerre tartja fenn a hagyományos, nagy tekintélyű és szakmai rangú kőszínházakat és ösztönzi a fiatal tehetségeket új kezdeményezések kibontakoz-tatására és új műhelyek létrehozására.

Mindezeken túl azonban a kulturális kormányzat legfőbb feladata a színházi élet felpezsdítése: az alkotók és műhelyeik megismertetése és piaci helyzetbe hozása; ösztönzés a szakmaiság növelésére és a nemzetközi kulturális cserére; illetve az igényes közönség számára minél szélesebb kulturális választék felkínálása. Ezek határozzák meg a színházi támogatáspolitika fokozatos átalakításának alapelveit is, és ezeket hangsúlyozzák azok az új támogatási formák is, melyeket az utóbbi másfél évben hoztunk létre.



Új elemek a támogatási rendszerben

A színházi szakma képviselőinek részvételével tervezetet dolgozunk ki egy országos befogadó színházi bázisrendszer kialakítására. A rendszer a kőszínházi hálózat mellett, esetenként arra épülve biztosít majd bemutatkozási lehetőséget az új kezdeményezéseknek, ami újabb közönségrétegek meghódítását is eredményezheti a színházművészet számára. Ezen a bázison lehetőség nyílik olyan értékes előadások országos turnéztatására is, melyek országos érdeklődésére is számot tartanak. A befogadó színházakban természetesen a kőszínházak művészei számára is lehetőség nyílhat, hogy az anyaszínházuktól eltérő stílusú, profilú produkciókban mutatkoz-hassanak be közönségük előtt.

A színházvezetők és színházi szakemberek képzésének jó kiegészítő eszköze lehet külföldi tanulmányútjaik támogatása. Erre a célra a tárca ösztöndíjat alapít. Az ösztöndíjat a nemrégen elhunyt Halász Péterről szeretné a tárca elnevezni (ehhez azonban még meg kell szereznünk a hozzátartozók beleegyezését). Ugyanakkor a külföldi ösztöndíjak nem pótolhatják a hazai képzési rendszerből teljesen hiányzó színházvezetési kurzusokat.

Tárgyalásokat kezdünk az ORTT-vel annak érdekében, hogy a televíziók műsorán a jelenleginél sokkal több színházi előadás szerepeljen. A színházi előadások televíziós megjelenítésének legjobb módszerének megtalálásában számítunk a színházi szakma közreműködésére, támogatására is.





1. Színházszakmai támogatások 2006-ban



A színházszakmai támogatások 2006-ban összesen több, mint 15 milliárd forintot tesznek ki (a Magyar Állami Operaház ez évi támogatásával együtt ez az összeg jóval meghaladja a 20 milliárd forintot is). A kőszínházakra, táncszínházakra, szabadtéri és nemzetiségi színházak működtetésére összesen 13,8 milliárd forint jut az idén. Pályázati úton szakmai programokra, ösztöndíjakra, díjakra és fesztiváltámogatásra további összesen 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre (lásd a mellékelt táblázatot).

Ennek a 15 milliárd forintnak a forrása egyrészt a Belügyminisztériumnál található (az önkormányzati fenntartású színházak esetében), másrészt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál. Valamennyi színházi támogatást a nemzeti kulturális örökség minisztere gondoz. A NKÖM készíti elő a költségvetési sort, a törvény felhatalmazása alapján a miniszter hoz rendeletet, a miniszter írja ki a pályázatokat, a miniszter kéri fel az elbíráló kuratóriumokat.





2. Miniszteri ajánlás a színházigazgatói kinevezések rendszerének javítására



A miniszter a színházigazgatókkal folytatott egyeztetései alapján ajánlást fogalmazott meg az önkormányzatok és megyei közgyűlések vezetői számára. Az ajánlás célja a szakmaiság erősítése a színházigazgatói kinevezések rendszerében: ezt egyrészt azzal lehet elérni, ha a színházigazgatói pályázatok elbírálásába fokozottabban vonják be a helyi kulturális és az országos színházszakmai szervezetek delegáltjait, másrészt pedig azzal, ha előnyben részesítik a tudományos fokozattal és nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, idegen nyelveken is beszélő pályázókat. (A miniszteri ajánlás szövege)





3. Bábszínházi támogatások 2006-ban



A magyarországi vidéki bábszínházak igen magas előadásszámmal (egyenként évi átlag 250-300) évente közel 300 000 gyermek számára játszanak, s előadásaik pótolhatatlan szerepet játszanak a felnövekvő generációk színházi és kulturális nevelésében. A 11 vidéki önkormányzati hivatásos bábszínház munkáját a költségvetés 2006-ban 387,3 millió forint működtetési támogatásban részesíti.

További 30 millió forintot különített el a tárca az NKA miniszteri keretéből, amivel legégetőbb gondjainak orvoslására lesz lehetőség. A 11 bábszínház művészeti munkájának támogatására nyújtott összeg az adott bábszínház költségvetési helyzetétől függően egyenként 2,1 és 3,3 millió forint közötti többlettámogatást jelent. (ezek megoszlását lásd a mellékelt táblázatban)

Újonnan meghirdetett pályázati forma szolgálja a színvonalas kortárs magyar bábdarabok színrevitelét. A Weöres Sándor bábprodukciós pályázat beadási határideje március 31-én jár le. A 12 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat eredményhirdetésére május végén, a gyermeknaphoz kapcsolódóan kerül sor.

Ma, március 25-én nyílik meg a magyar bábszínházi szakma legjelentősebb, kétévente megrendezésre kerülő seregszemléje Kecskeméten. A Ciróka Bábszínház 8. alkalommal ad otthont a magyarországi bábszínházak találkozójának. A megrendezés költségeihez hiányzó 4 millió forintot, a miniszter NKA keretéből biztosította.





4. Alternatív színházi támogatások 2006-ban



Az alternatív színházaknak nevezett művészeti műhelyek végeredményben csak egy jellemzőjükben sorolhatók közös kategóriába: nem rendelkeznek fenntartóval, így támogatásukat, működésük és produkciós költségeik fedezetét pályázati úton, több forrásból kell megszerezniük. Ez a mezőny nagyon változatos képet mutat. Megtalálhatók köztük a színházi vállalkozások, melyek vagy helyhez kötötten, vagy tájoló színházként működnek. Vannak köztük színházszerűen működő, állandó társulattal rendelkező együttesek és vannak egy-egy produkcióra szövetkező művészcsoportok. Van, ahol más színházban is dolgozó művészek hoznak létre produkciókat és vannak csak ide kötődő, a szabad színházi létforma nehézségeit életformaként vállaló együttesek.

A központi költségvetési támogatás külön előirányzatot határoz meg a tánc és mozgásszínházi formációk részére, az ő pályázataikat külön kuratórium bírálja el. A szervezeti és művészi sokféleség mégis megnehezíti a döntéshozók dolgát, egymással össze nem hasonlítható művészi tevékenységeket kell egy előirányzat keretei között megítélni.

Az alternatív színházi és táncszínházi műhelyek számára rendelkezésre álló minisztériumi támogatás 532 millió forint. Ennek szétosztásáról a szakmai kuratóriumok a hét folyamán döntöttek. (Lásd a "Pályázatok" rovatban)





5. Befogadó színházi bázisrendszer kiépítése



Az utóbbi években egyre jobban előtérbe kerül a befogadó helyek szerepe. Egyre erőteljesebben fogalmazódik meg az az igény, hogy a próbákra és az előadásokra több társulatnak is lehetőséget biztosító helyszínek az eddiginél nagyságrenddel magasabb támogatást kapjanak. Ez az igény jogos, hiszen az alternatív szféra legnagyobb gondja a próba- és játszóhelyek hiánya.

A miniszter támogatja egy olyan meghívásos pályázat kiírását, amelynek célja a befogadó helyek és színterek színházszakmai eszközfejlesztése, a különféle színházi és mozgásszínházi társulatok és együttesek fellépései számára alkalmassá tétele. Ez a szakmai eszközfejlesztési támogatás kétszeresen is hasznosul, hiszen nemcsak konkrétan a befogadó helyeket támogatja, hanem jobb lehetőséget ad a különböző színházi és mozgásszínházi társulatok számára is a fellépésekre. A minisztérium 2006-ban 35 millió forintot fordít erre a pályázatra.

A kialakítandó befogadó bázisrendszer azonban nemcsak alternatív színházi műhelyek szakmai tevékenységének felpezsdítésében játszhat szerepet. A miniszter ezért javasolja, hogy minden színházi évadban a május hónap legyen a regionális színházi turnék hónapja: az önkormányzati kőszínházi társulatok ebben a hónapban látogassanak el egymáshoz, és egymás színpadán játsszák el a szomszédvár közönsége számára is az évi repertoárjukat. Másképp fogalmazva, egy hónapig minden régió szomszédvárai legyenek egymás társulatának befogadó helyei.

A befogadó színterek között tarjuk nyilván a Fonó Budai Zeneházat, mely idén 16 millió forint támogatást kap a kulturális tárcától sokoldalú zenei és mozgásszínházi programjainak lebonyolítására.





6. Színházi fesztiválok támogatása - POSZT



A Pécs Város Önkormányzatával közösen kialakított konstrukció alapján a NKÖM idén is támogatja a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megrendezését. A minisztérium erre a célra 60 millió forintot különít el. A tárca továbbá támogatja azokat az elképzeléseket is, hogy 2008-tól az egyik vidéki város adjon otthont egy évenként megrendezésre kerülő nemzetközi színházi fesztiválnak. Az előkészületekre természetesen már a 2007-es évben szükséges lesz minisztériumi forrást elkülöníteni.





7. Halász Péter ösztöndíj



A színházvezetők és színházi szakemberek (rendezők, dramaturgok, színészek, díszlet- és jelmeztervezők) képzésének kiegészítő eszköze külföldi tanulmányútjaik ösztöndíjas támogatása. Az ösztöndíjat a nemrégen elhunyt Halász Péterről kívánja a tárca elnevezni. A 3-6 hónapos tanulmányutakra szóló ösztöndíjakat pályázat útján nyerhetik el a színházi élet megújítása iránt elkötelezett szakemberek. A támogatás összege az induló évben, 2006-ban: 8 millió forint.





8. Tévészínház-program



Tárgyalásokat kezdünk az ORTT-vel annak érdekében, hogy a televíziók műsorán a jelenleginél sokkal több színházi előadás szerepeljen. A színházi előadások televíziós megjelenítése legjobb módszerének megtalálásában számítunk a színházi szakma közreműködésére és támogatására is.



9. Katona József drámapályázat



Megszülettet az 50 millió Ft keretösszegű Katona József drámapályázat eredménye. A Katona József drámaírói alkotói támogatás illetve a gyerek-és ifjúsági drámaírói alkotói támogatás célja, hogy a támogatott szerző kifejezetten a vele szerződő társulat számára írt, új színpadi művet hozzon létre. A Katona József produkciós pályázatot a tárca színházak és színpadi szerzők részére hirdette meg. A pályázat célja a kortárs magyar színművek színpadra kerülésének támogatása Magyarországon és a határon túl. Az idén 18 darabbal nyert szerző és színház, valamint 5 szerző részesül alkotói támogatásban.





További tervek:



Színházi előadások, kritikák, tanulmányok archiválása

A Színház című folyóirat és a Magyar Színházi Társaság egymástól függetlenül, de szakmai szempontból egymáshoz szervesen kapcsolódva kereste meg a minisztériumot azzal, hogy digitalizált archívum létrehozásával közkinccsé tegye mindazokat az írásos dokumentumokat, amelyek a színházi élethez kapcsolódnak: kritikákat, riportokat, szakmai tanulmányokat.

Az OSZMI folyamatosan archiválja a színházelméleti írásokat is. A Jedlik Ányos pályázaton támogatást nyert programjuk célja a meglévő archívum digitalizálása. A Színház folyóirat által javasolt digitalizált archívumnak az OSZMI működési keretei között lenne célszerű megvalósulnia úgy, hogy a Magyar Színházi Társaság és a Színház című folyóirat szakmailag indokolt céljainak is eleget tegyen, azaz együttműködésben.



Kortárs Tánc- és Előadóművészeti Exportiroda

A Kortárs Tánc- és Előadóművészeti Exportiroda létrehozását a szakma kezdeményezte, látva a minisztérium stratégiai váltását, mely dinamikus irodák hálózatának kiépítése révén a magyar művészeti alkotások és produkciók nemzetközi promócióját, a magyar kultúra jobb megismertetését szolgálja. Az iroda felállítására 2007-ben kerülhet sor.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok