2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Európa hangja - Nemzetközi Konferencia Salzburgban

2006. január 27.
Wolfgang Schüssel szövetségi kancellár meghívására Bozóki András, kulturális miniszter Salzburgba látogat, hogy részt vegyen az Európa hangja nemzetközi konferencián.

Több mint 300 kutatót, akadémikust, véleményformálót és politikust hívtak meg, akik megvitatják a perspektívákat és javaslatokat, amelyek megerősíthetik az európai tervet, az európai egységet. A kongresszus második napján, 28-án délelőtt Bozóki András beszédet mond, melynek szövege a közleményhez csatolva olvasható.

A január 27-i dátum szimbolikus erővel bír az "európai építkezés"számára. Először is ez W. A. Mozart születésének 250. évfordulója. (Részben ez az oka annak, hogy a konferencia az Európa hangja címet kapta.) Másodszor pedig január 27. az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulója is.

Az EU soros elnökségét betöltő Ausztria látja vendégül az európai identitásról és Európa jövőjéről szóló Európa hangja (The Sound of Europe) című nemzetközi konferenciát január 27-28-án, a nagy múltú Salzburgban, ahol W. A. Mozart megszületett.

Az eseményre politikusok és EU-s tisztségviselők nagy számban kaptak meghívást, a felszólalók között találhatjuk José Manuel Barroso-t, az Európai Bizottság elnökét, Dominique de Villepin-t, francia miniszterelnököt, Jan Peter Balkenende-t, holland miniszterelnököt, Matti Vanhanen-t, finn miniszterelnököt, Ján Figel-t, a Bizottság szlovák nemzetiségű új kulturális biztosát, Josep Borrell-t, az Európai Parlament elnökét, Heinz Fischer-t, Osztrák Államelnököt, Jacques Delors-t, az Európai Bizottság korábbi elnöke, a Javier Solana-t, az Európai Unió Tanácsának főtitkárát, Bronislaw Geremek-et, a varsói Natolin Collage képviselőjét és Margot Wallström-öt, az Európai Bizottság elnökhelyettesét.

A konferenciát egy igen különleges időszakban rendezik meg - olvashatjuk a konferencia honlapján -, amely 2004 óta tart: az EU keresi a módját, hogyan juthatna túl azon a kihívó helyzeten, amelyet az Európai Alkotmány francia és holland elutasítása teremtett. 2004 második felében a Nexus Intézet konferenciák sorozatát szervezte meg a holland kormány megbízásából. Azokon a tanácskozásokon a következő témák kerültek szóba: Mi Európa? Ki európai és ki nem? Hol van Európa? Mit jelent Európa? Az eszmecsere kiindulópontja az volt, hogy az Európai Unió nem létezhet magukat európainak érző emberek és értelmiségi közeg nélkül. Így nem lehet megfelelő politikai választ adni az EU-n belüli gyors társadalmi változásokra.

Az esemény tehát része annak a széleskörű vitának, amely az európai értékekről, identitásról és kultúráról - azaz Európa jövőjének kulcsáról, céljáról és lehetőségeiről - zajlik.

Program

Január 27.

9.00 A konferencia megnyitása

Wolfgang Schüssel szövetségi kancellár

Margot Wallström, az Európai Bizotttság elnök-helyettese

1. Panel: The European Crisis. A Sad Sound?

Vitaindító előadás: Dominique de Villepin francia miniszterelnök

Panel és plenáris ülés

13.45 2. Panel: What next? A New Sound?

Panel és plenáris beszélgetés

18.00 A Bécsi Filharmonikus Zenekar Gála koncertje

Vezényel: Riccardo Muti

Január 28.

9.00 Bevezető előadások:

Heinz Fischer szövetségi elnök

José Manuel Barroso elnök (Európai Bizottság)

3. Panel: Muses and Sirens

Vitaindító: Franz Welser-Möst, karmester

A panel résztvevői: Dr. Bozóki András, Ján Figel´, Meglena Kuneva, Martin Kušej, Sonja Puntscher-Riekmann, Oliviero Toscani

Moderátor: Erhard Busek

11.30 4. Panel: Conducting Europe

(Az ORF 2 élőben közvetíti)


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok