2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hegyi marad a főigazgató

2006. május 16.
Gyurcsány Ferenc számára az Opera modernizációja a fontos, személyi kérdésekben nem foglal állást

(MTI) - Gyurcsány Ferenc számára az a fontos, hogy menjen végbe az operaház modernizációja, személyi kérdésekben azonban nem foglal állást - mondta az MTI-nek László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke azt követően, hogy a miniszterelnök és a kulturális miniszter kedden egyeztetett az Opera körül kialakult helyzetről
A Népszava internetes portálján kedden megjelent cikk szerint az intézmény élén továbbra is Hegyi Árpád Jutocsa marad. A kulturális minisztérium sajtóirodája az MTI-nek megerősítette, hogy a kormány kiáll a Magyar Állami Operaház jelenlegi vezetője mellett.
Hegyi Árpád Jutocsa, a Magyar Állami Operaház főigazgatója hétfőn az MTI-nek megküldött közleményében úgy fogalmazott, hogy a modernizációt haladéktalanul meg kell kezdeni, a változásokat el kell indítani az operaházban, mivel, mint írja, ez "az operaszerető közönség, és az ország érdeke".
Ismételten rámutatott, hogy az operaház évek óta forráshiánnyal küzd, ami lehetetlenné teszi a tervszerű gazdálkodást, a magas művészi színvonalú működést.
Keveházi Gábor, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója május 5-én, pénteken azért szólította fel lemondásra a főigazgatót, mivel szerinte ő hozzá nem értő módon csökkentette a bemutatók és balettek számát, s teljesen önhatalmúan belenyúlt az Opera és a Nemzeti Balett 2006-2007-es műsortevébe, anélkül, hogy vele előzetesen egyeztetett volna.
Május 8-án, hétfőn pedig Kesselyák Gergely főzeneigazgató fordult levélben a dalszínház főigazgatójához, mert ő is elfogadhatatlannak tartja a jövő szezon tervezetét, amelyben 52 előadást hagynának el, s az Opera így összesen 265 előadást tartana.
Kesselyák Gergely e hétfőn közleményben tudatta, hogy nem tudja tovább vállalni az intézmény vezetését Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatóval. A főzeneigazgató az MTI megkeresésére hangsúlyozta, hogy nem szólítja fel lemondásra a főigazgatót, és ő maga sem adja be lemondását.
Mint mondta, közleményével az intézmény fenntartója, tehát a kulturális minisztérium figyelmét szeretné felhívni arra, hogy nem tud együttműködni Hegyi Árpád Jutocsával.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok