2024. április 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Legyen nyertes az egész ország

2005. október 26.
Bozóki András szerint a kormánynak fontos, hogy ne csak a győztes Pécs, hanem minden, az Európa kulturális fővárosa 2010 pályázaton indult város, sőt, az egész ország nyertesnek érezhesse magát. A kulturális miniszter erről kedden beszélt Pécsett.

(MTI) - Nem csak az a feladatunk, hogy Pécs pályázatát támogassunk. Azt szeretnénk, ha 2010 olyan kulturális év lenne, amelyet mindenki magáénak érez, amellyel egész Magyarország nyer - jelentette ki Bozóki András a városban rendezett népünnepélyen, mintegy hétszáz ember előtt mondott beszédében.

A kultuszminiszter felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy bár a kormány partner a fejlesztések megvalósításában, programok lebonyolításában, a címben rejlő lehetőségek kiaknázásához szükség van a települések, szakmai szervezetek összefogására, befektetők, szponzorok bevonása is.

Toller László hangsúlyozta, Pécs bizonyítani fogja: képes bemutatni a város és Magyarország kulturális értékeit Európának. Ehhez azonban a következő években nélkülözhetetlen sok ember együttes, kitartó munkája.

A népünnepélyt abból az alkalomból rendezték, hogy Bozóki András múlt héten szerdán bejelentette: a kormány Pécset javasolja 2010-re Európa kulturális fővárosának. Ha Brüsszel a döntést elfogadja, a baranyai megyeszékhely a német Essen vagy Görlitz városával közösen kapja a címet.

A Dunántúl legnagyobb városának főterén tartott rendezvényen kedden délután magyar, cigány, horvát és német tánccsoportok léptek fel, bemutatkozott a Bóbita Bábszínház társulata, koncertet adott az Ércbányász Fúvószenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Szélkiáltó együttes, és mások mellett a Kispál és a Borz is. A mulatságot este tűzijáték zárta.

Fotók: Simara László

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok