2024. április 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Megnyílt az Esterházy-kincseket bemutató kiállítás az Iparművészeti Múzeumban

2006. december 13.
Ünnepélyes keretek között megnyílt az Esterházy-kincsek - Öt évszázad műalkotásai a hercegi gyűjteményekből című kiállítás kedden Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.
Fotó: Gordon Eszter
Fotók: Gordon Eszter

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök megnyitó beszédében hangsúlyozta: a kiállításon látható tárgyak a maguk közvetlen művészeti értékén túl a magyar történelemről is szólnak.

Mint mondta, a kiállításon olyan csodálatra méltó tárgyakat láthat a közönség, amelyek önmagukban nézve is remekművek, de egymás fényében még többet mondanak.

Kitért arra, hogy a kiállítás darabjai közül több közvetve vagy közvetlenül a család történetét jeleníti meg. Mint mondta, a legkorábbiak azok, amelyek Esterházy Miklós gyűjteményéből maradtak ránk. Példaként említette, hogy a kiállításon látható az a dísztál, amely a család történetének igazi gyásznapját, a vezekényi csatában elesett László halálát ábrázolja. De, mint mondta, láthatóak a Harmonia Caelestis révén a zenetörténetbe is bevonult Esterházy Pálhoz köthető műkincsek is.

Mádl Ferenc jelképes erejűnek nevezte a kiállítást, amelynek köszönhetően az Iparművészeti Múzeumban "összetalálkozhatnak a Trianonban egymástól elszakított tárgyak, amelyeket később a vasfüggöny is elválasztott egymástól".

"Ez a találkozás azt is jelzi, hogy a szétdarabolt Közép-Európa részei is összetalálkozhatnak, a történelmi sebek gyógyulhatnak" - mondta.

Fotó: Gordon Eszter

Hiller István oktatási és kulturális miniszter beszédében történelmi dátumnak nevezte azt a napot, amikor 2004-ben Esterházy Melinda hercegnővel és Ottrubay Istvánnal, az Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány) vezérigazgatójával aláírta azt az együttműködési nyilatkozatot, amelynek köszönhetően ismét együtt láthatók a fraknói várban és Budapesten őrzött legendás gyűjtemény darabjai. A 80 éve szétválasztott gyűjtemény darabjai a miniszter szerint művészettörténetileg és történetileg is szerves egységet képeznek.

Takács Imre az intézmény főigazgatója beszámolt arról, hogy a tárlaton az Esterházy-család előkelő ízlésű bútorait, festményeit is láthatja a nagyközönség.

Az Esterházy-kincsek közül 131 műtárgyat vonultat fel a kiállítás. A tárlat ötvösműveket, ékszereket, díszfegyvereket, ékes kelméket, továbbá nagyméretű, egészalakos képmásokat mutat be az egykori dúsgazdag arisztokrata család gyűjteményéből, a művek többsége a XVI-XVII. században készült. A gyűjtemény több darabját Magyarországon először láthatja a közönség.

Az Iparművészeti Múzeum a kismartoni Esterházy Alapítvánnyal együttműködve állítja ki a kollekciót. A tárgyak közül 22 Ausztriából, a fraknói Esterházy vár kincstárából érkezett Budapestre.

A gyűjtemény az 1949-es leletmentés után került a múzeumba, sérülten, a budai Tárnok utcai Esterházy-palota lebombázott romjai alól. A tárgyak helyreállítása az 1950-es években kezdődött meg. A siralmas állapotban előkerült kincsek a restaurátorok több évtizedes munkájának köszönhetően újultak meg. Az Iparművészeti Múzeum jövő év december 31-ig nyitva tartó kiállításán több olyan műtárgyat is megcsodálhat a közönség, amely a restaurálás miatt még nem volt kiállítva.


MTI

Fotó: Gordon Eszter
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok