2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Pénteken temetik Gregor Józsefet

2006. október 31.
November 3-án, péntek délután három órakor temetik Gregor Józsefet a szegedi Belvárosi Temetőben; a művész búcsúztatásán részt vesz Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Kerek Attila, az önkormányzat protokollfőnöke kedden a távirati irodának elmondta: a világhírű operaénekest a szegedi önkormányzat, a Szegedi Nemzeti Színház is saját halottjának tekinti és díszsírhelyet biztosítanak számára; a búcsúzó szegediek pénteken két órától helyezhetik el az emlékezés virágait.

Vasárnap este hét órakor gyászemlékezést tartanak a szegedi Dómban, ahol a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Verdi Requiem című operáját adja elő, amelynek basszus szerepét Gregor József több alkalommal is énekelte - tette hozzá.

A művész 1940-ben, Rákosligeten született. Énekesi pályája a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikórusában kezdődött, amelynek 1958 óta volt tagja. 1964-ben innen ment szegedi próbaéneklésre, ahol azután tizennégy esztendeig dolgozott a legendás karmester, Vaszy Viktor irányítása alatt. Gregor József 1987-ig dolgozott a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseként, 1976-tól a budapesti Operaház állandó vendégművésze, 1987-89-ben a győri Kisfaludy Színház tagja, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. 1991-től a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.

Művészetét rangos kitüntetésekkel ismerték el: 1974-ben Liszt-díjat kapott, 1979-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1999-ben vehette át, a Székely Mihály-emlékplakettet pedig 2002-ben. Kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül ez év október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetés (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

Gregor Józsefet az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok