2024. április 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Szabadidőközpontot adott át Egerben Bozóki András

2006. március 16.

(MTI) - Ezt a célkitűzést a kulturális alapú vidékfejlesztés részének nevezte a miniszter, aki Márai Sándort idézve Egert az ízlés és a lélek városaként emlegette, majd megjegyezte: a most átadott beruházás is ennek a megfogalmazásnak az igazságáról tanúskodik.

A szabadidőközpont felújításának és kibővítésének mintegy 400 millió forintos beruházásához a megyeszékhely önkormányzata 320 millió forint címzett támogatást vett igénybe, s 155 millió forint saját forrást használt fel.

A miniszter szólt arról is: 2013-ig az Eger alatt húzódó pincerendszer feltárása nyomán megvalósul és a nagyközönség előtt is megnyílik a Város a város alatt elnevezésű látványpark.

A város először 2002-ben pályázott állami segítségért a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Szabadidőközpont felújításához, akkor sikertelenül. A következő évben viszont elnyerték a címzett támogatást, ám a szerződéskötés és az előkészítés elhúzódása miatt csak 2005 tavaszán kezdődött meg az átépítés. A munkák révén az 1972-ben épült ház teljes külső-belső felújítása megtörtént, jelentősen megnövelték az elektromos hálózat kapacitását, felújították a teljes épületgépészetet, kicserélték a nyílászárókat. Az eredetileg lapos tetős épület egy új szinttel is gyarapodott, az új tetőtérben - egyéb közösségi és kiszolgáló helyiségek mellett - egy színháztermet is kialakítottak.

Az intézmény vezetője, Mészárosné Pusztai Éva az MTI kérdésére elmondta: a szabadidőközpont mellett a házban működik még a Bródy Sándor Megyei és Városi könyvtár gyermekkönyvtára, valamint a Harlekin Bábszínház is.

A csütörtöki ünnepélyes átadás ellenére az intézmények csak a jövő hónap végén veszik birtokukba az új létesítményt. Ennek az igazgatónő szerint két oka van: egyrészt márciusban több olyan programjuk lesz, amit még más helyszínre szerveztek, másrészt a jelenlegi ideiglenes helyükről történő át- illetve visszaköltözés is időt igényel.

Április 27-én viszont már egész napos programsorozattal várják a gyerekeket és szüleiket a szabadidőközpontban.


 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok