2024. április 16.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Százezer dollár a budapesti Konfuciusz Intézetnek

2006. november 23.
Százezer dollárral támogatja a kínai kormány a december 7-én Budapesten megnyíló Konfuciusz Intézetet - mondta el az MTI-nek Pekingből Hudecz Ferenc, az ELTE rektora.
Konfuciusz Intézet már több mint 70 országban működik, a magyarországi intézmény az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Múzeum körúti épületének egyik felújított szárnyában nyitja meg kapuit - közölte a rektor. A pekingi kormány támogatásaként már úton van az ázsiai országból egy háromezer kötetes könyvtár, amely az intézet gyűjteményének alapjául szolgál majd.

A kulturális központ nyitórendezvényei között filmhét, hangversenyek és előadások szerepelnek, amihez az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyújt támogatást.

Az intézet fő célja a kínai kultúra széles körben való megismertetése. A Konfuciusz Intézet a British Councilhoz, a Francia Intézethez vagy a Goethe Intézethez hasonló intézmény, s mindenki számára elérhetővé szeretné tenni a kínai kultúrát, intenzív nyelvtanfolyamokat kínál majd turistáknak, üzletembereknek és diákoknak. Programkínálatát különböző kulturális előadásokkal, kiállításokkal és koncertekkel színesíti.

A központ igazgatója Hamar Imre docens, az ELTE Kelet-Ázsiai Tanszékének vezetője lesz - közölte Hudecz Ferenc. Az ELTE rektora a Hiller István oktatási miniszter vezette magyar delegáció tagjaként tartózkodik Pekingben.

A magyar delegáció kínai látogatásának következő állomása Sanghaj, ahol többek között a sanghaji térség egyetemei és a magyar egyetemek közötti szorosabb együttműködésről tárgyalnak. Az új magyarországi oktatási törvény lehetővé teszi, hogy a hallgató akár két helyszínen részesüljön egyetemi képzésben. Ezt kihasználva sok kínai hallgató jöhet Magyarországra, hogy mesterkurzuson vagy PhD-képzésen vegyen részt - tette hozzá az ELTE rektora.


MTI-Panoráma
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok