2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Bokrétaünnep az etyeki Korda Sándor Filmstúdiónál

2007. február 2.
Az etyeki Korda Sándor Filmstúdió megvalósítása az állam, a kulturális politika, a magánbefektetők és a magántőke új együttműködésének az eredménye - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken a stúdiókomplexum bokrétaünnepén.
Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter

"Ebben a tervben és megvalósításában egy új együttműködést, új összefogást látok. Az összefogásnak az a lényege, hogy képesek voltunk egy újfajta állami szerepvállalásra, az állam, a kulturális politika, a magánbefektetők és a magántőke valóban új együttműködésének megvalósítására" - mondta Hiller István.

Hozzátette: "arról van szó, hogy az állam alkosson olyan törvényeket, hozzon olyan jogszabályokat, amelyek kedvező, a befektetéseknek megfelelő környezetet teremtenek."

A kulturális miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2003 decemberében tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadott filmtörvény működik és jónak bizonyult.

Éppen a törvényből adódó lehetőségek - többek között befektetési és adókedvezmények - voltak azok, "amelyek a magyarországi filmipar munkahelyteremtő beruházásait és egy teljesen új színvonal kialakítását lehetővé tették" - fogalmazott a miniszter.


Hiller István hozzátette: bízik benne, hogy mind a magyar filmipar, mind a kultúra más területein is lesz mód a Korda Sándor Filmstúdióéhoz hasonló együttműködések kialakítására.

A beruházás Demján Sándor és Munk Péter üzletemberek, Andrew Vajna amerikai filmproducer, valamint a Rotschild család befektetésében, kizárólag magántőkéből valósul meg.

Demján Sándor hangsúlyozta: a befektetői kör "jó alap és háttér arra, hogy a stúdió sikeres legyen, a magyar szellemi életet megmozgassa, felemelje, anyagi alapot teremtsen hozzá."

Az Etyek határában, Demján Sándor tulajdonában levő területen megvalósuló, hat stúdiót magában foglaló, 39811 négyzetméter alapterületű komplexum teljes egészében - folyamatos átadással - az év végéig készül el.

A 83 millió eurós költséggel összesen 6500 négyzetméter alapterületen felépülő, négy stúdiót magában foglaló első ütemet májusban adják át. A műtermeket június közepétől vehetik birtokukba a filmkészítők. Az első ütemhez a stúdiók mellett produkciós irodák, öltözők, sminkszobák is tartoznak.

Az év végére készül el a második ütem részeként egyebek között a hatezer négyzetméter alapterületű - a világ eddigi legnagyobb stúdiójának számító - létesítmény, amely víz alatti forgatásokra is alkalmas lesz.


A Korda Sándor Filmstúdió a 21. század nemzetközi filmiparának, világszínvonalú produkciós és technikai infrastruktúrát biztosít.

Műtermei a stúdió "one-stop-shop" szolgáltatási rendszerével alkalmasak lesznek minden típusú filmes, televíziós és reklámprodukció készítésére, valamint nagyszabású rendezvények teljes körű ellátására.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok