2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Együttműködés a kulturális vidékfejlesztésért

2007. május 9.
Együttműködik a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint az oktatási és kulturális tárca a kulturális vidékfejlesztésért - jelentette be Gráf József és Hiller István szerdán a Fejér megyei Nádasdladányban, sajtótájékoztatón, ahol együttműködési megállapodást is aláírtak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az együttműködés területeit rögzítő dokumentum szerint a két tárca közös alapelvek mentén, összehangoltan dolgozza ki a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó ágazati programjait, és együttműködik az Új Magyarország Fejlesztési Terv központi ágazati programjainak a tervezésében és megvalósításában.

Az együttműködés értelmében támogatják az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló, integrált, többfunkciós közösségi és szolgáltató központok létrehozását, továbbá a meglevő könyvtári és közművelődési intézmények felújítását, infrastruktúrájának fejlesztését.

Mint elhangzott, 1200-1500 - elsősorban ötezer lakosúnál kisebb - településen szeretnének integrált közösségi "tereket" létrehozni.

Az együttműködés szerint támogatják a helyi hagyományokon és értékeken alapuló gazdaságfejlesztést, az értékes kézműves hagyományok ápolását szolgáló vállalkozások létrehozását, illetve fennmaradását, továbbá "a vidéki örökség megőrzésével és fenntartható fejlesztésével összefüggő falu-megújítást."

A vidékfejlesztés céljaira 2007-2013 között több mint 200 milliárd forintot vehetnek igénybe - pályázatok révén - a települések - mondta el a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József úgy fogalmazott, hogy tárcájának feladata a létesítmények létrehozásának segítése, azok tartalommal való megtöltése más szaktárcák dolga.

Mint elmondta, az integrált közösségi terek kialakítására és a vidéki örökség megőrzésére mintegy 30-30 milliárd, a gazdaság és a szolgáltatások fejlesztését szolgáló célokra csaknem 110 milliárd, a Leader programra pedig 74 milliárd forint pályázati lehetőséggel számolhatnak a települések.

Hiller István arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány közelmúltban parlamenti vitára is bocsátott, kulturális stratégiáját rögzítő dokumentum legmeghatározóbb fejezete a kulturális vidékfejlesztés.

Erre a célra még nem jutott akkorra összeg, mint amennyi a következő hét évben rendelkezésre áll, hiszen a központi költségvetésben a bérköltségekkel együtt, évi 100 milliárd forint van kulturális célokra.


MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok